Mindig elveszik a mobilt, vagy néha lehet használni az iskolában? És miért rúgtak ki emiatt egy igazgatót?

Legfontosabb

2024. augusztus 28. – 11:57

Mindig elveszik a mobilt, vagy néha lehet használni az iskolában? És miért rúgtak ki emiatt egy igazgatót?
Illusztráció: Maskot / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Szeptembertől az iskolákban már rendelet fogja korlátozni a mobilok és más okoseszközök használatát. A diákok a telefonjukat bevihetik az iskolába, és alapesetben rögtön le kell adniuk azokat, de azért hagynak lehetőséget arra, hogy az órákon tanulásra is használják őket. Megnéztük, hogy nézhet ki mindez a gyakorlatban, hogyan fogja befolyásolni a diákok és a tanárok életét az okoseszközök korlátozása.

Eddig bármelyik iskolában lehetett bármikor használni okostelefont?

Nem. A legtöbb iskolában már eddig is az volt a szabály, hogy a diákok a tanórákon nem vehetik elő a telefonjukat, kivéve, ha azt tanulási céllal teszik. Tehát ha például onnan keresnek ki információkat, online programon oldanak meg feladatokat, vagy esetleg a tábláról szeretnék lefotózni a felírt jegyzetet. Azt valószínűleg eddig sem vitatta senki, hogy a diákok figyelmét eléggé elvonja, ha óra közben, szórakozásból nyomkodják a telefonjukat. Sok olyan iskola van azonban, ahol nagy hangsúlyt fektetnek a médiaismeretekre, a médiatudasságra, a közössségi média felelős használatára. Ezeket nem lehet okoseszközök nélkül oktatni.

Mi változik szeptembertől?

Míg eddig az iskolák saját házirendjükben szabályozhatták a mobilhasználatot, egy új rendelet ezt központilag írja elő minden oktatási intézménynek. A 245/2024. (VIII.8.) kormányrendelet lényege, hogy a diákok ugyan bevihetik az iskolákba a telefonjukat, de rögtön le is kell adniuk azokat egészen addig, amíg be nem fejeződik az utolsó órájuk. Ez idő alatt főszabály szerint a házirendben meghatározott elzárt helyen kell tárolni az okoseszközöket.

Ez azt jelenti, hogy az iskolában egyáltalán nem lehet használni a telefont?

Nem. Bár a médiában több helyen megjelent, hogy a kormány betiltja az iskolai mobilhasználatot, azért nem ennyire fekete-fehér a helyzet. Bizonyos esetekben, tanulási céllal, ezután is lehet tanórán használni az okostelefonokat. A korábban megjelent indoklás szerint vannak olyan digitális eszközök, amelyek digitális taneszközként használhatók, ezt a lehetőséget továbbra is biztosítani kell. A rendelet azt írja: az okoseszköz használatát engedélyezheti a pedagógus vagy az igazgató úgy, hogy a tanulmányi rendszerben leírja a használat célját, az engedély időtartamát és a használt tárgy nevét.

Rétvári Bence parlamenti államtitkár is azt írta közösségi oldalán: ha a tananyag elsajátításához a mobil is szükséges, akkor a tanár engedélyével be lehet vinni a tanórákra. Amikor tehát az okoseszköz a tanulást szolgálja, akkor a diákok használhatják, de amikor a tanulást akadályozza, akkor nem.

Ha mégis lehet használni az okostelefont, akkor miért rúgták ki már most emiatt a budapesti Madách Gimnázium igazgatóját?

Az iskola augusztus 19-én azt írta ki a honlapjára és a Facebook oldalára, hogy a tanítás elején ők egyáltalán nem fogják elvenni a mobilokat a diákoktól, mert az iskola célja a digitális kultúra helyes használatára való nevelés, nem pedig a tiltás. Szerintük életszerűtlen lenne leadni a mobilokat, mert bármelyik órán szükség lehet rájuk a tanuláshoz. Kormányzati odalról a rendelet nyílt megsértésével indokolták a menesztést, bár az nem világos, ez miért volna az. A kormányrendelet szerint ugyanis az igazgató vagy pedagógus akár az egész tanítási évre engedélyezheti az okoseszközök használatát az órákon a tanítási cél megjelölésével. (Ezt a pontot a cikk augusztus 28-án megjelent verziójához képest pontosítottuk.)

Hol fogják leginkább megérezni a változást?

Leginkább azokban az iskolákban, ahol eddig korlátozás nélkül lehetett használni a telefonokat. Ahol eddig is korlátozták az órák alatti mobilhasználatot, ott legfeljebb az változik, hogy a diákok főszabály szerint a szünetekben sem telefonozhatnak. A Belügyminisztérium lapunknak küldött válasza szerint az állami fenntartású köznevelési intézmények 96 százaléka már korábban szabályozta a mobiltelefon-használatot, így az iskolákat nem érték váratlanul a rendelkezések.

Kikre vonatkozik a rendelet?

Lényegében minden tanulóra, tehát az általános iskola 1–8. évfolyamára, a gimnázium 5–12. évfolyamára és a szakgimnázium 9–13. évfolyamára. A korlátozás érvényes a foglalkozások ideje alatt a kollégiumban lévőkre, a foglalkozások, tanórák ideje alatt az alapfokú művészeti iskola minden évfolyamára és a tanórák, a szakmai oktatás, illetve a szakképesítésre felkészítő szakmai képzésen a szakiskola minden évfolyamára.

Milyen eszközök használatát korlátozzák?

Érdemes tisztázni, pontosan mit is tekint a rendelet az iskolában „használatában korlátozott eszköznek”. A sajtóban főleg a mobiltelefonok korlátozásáról lehetett olvasni, a valóságban azonban nem csak a telefonokra vonatkozik ez az rendelkezés. Ide sorolnak minden telekommunikációs eszközt: a kép- vagy hangrögzítésre alkalmas eszközöket és az internet elérésre alkalmas okoseszközöket is, tehát a laptopokat, tableteket is. Azt a rendelet is kiemeli, hogy elsősorban telefonokra kell gondolni, hiszen ezek azok, amik mindig a diákoknál vannak.

Most akkor korlátozásról vagy tiltásról van szó?

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a Magyar Közlönyben megjelent rendelet két kategóriát határoz meg. Nemcsak azt írja le, milyen tárgyakat lehet korlátozottan használni az iskolákban, hanem azt is, milyen tárgyakat tilos bevinni az oktatási intézményekbe. Azzal talán mindenki egyetért, hogy az iskolába nem szabad bevinni kést, gázspray-t, ólmosbotot, pisztolyt, drogot vagy alkoholt. Ezeknek eddig sem volt semmi keresnivalójuk az osztálytermekben, így a rendeletnek ez a része túl sok változást nem fog jelenteni a gyakorlatban. Az viszont talán a középiskolák egy részében mostantól meglepő lehet, hogy hagyományos vagy elektromos, hevített cigit se vihetnek be a diákok. Legalábbis a rendelet a tiltott eszközök között sorolja fel a 18 éven aluliaknak nem értékesítő termékeket, márpedig a cigaretta és minden más dohánytermék is ezek közé tartozik. A ciginél a rendelet annyit megengedni látszik, hogy a 18 évesnél idősebb diákok azt bevihetik a suliba, de le kell adniuk, és a tanítás végén visszakapják a dobozt.

Írjon nekünk! Ha ön tanár, szülő vagy diák, kérjük írjon nekünk az ugyelet@telex.hu emailcímre, hogy az iskolájukban mik lesznek a szabályok, hogyan fogják tárolni a mobilokat, lehet-e használni azokat órán vagy a szünetben, és összességében mennyire látja a gyakorlatban megvalósíthatónak a rendeletet.

Mivel indokolják az okostelefonok iskolai használatának szigorítását?

A parlament oldalára feltöltött indoklás szerint az iskolai mobiltelefon-használat „jelentős mértékben eltereli a diákok figyelmét a tanulásról, emellett az internetes zaklatásra is lehetőséget teremt”. Rétvári Bence Facebook-oldalán a rendelet szükségességét azzal indokolta: egyre több hazai és nemzetközi kutatás támasztja alá, hogy a diákok iskolai figyelmére, koncentrációjára, teljesítményére egyértelműen rossz hatással van a korlátlan iskolai mobiltelefon-használat. Kevésbé tudnak figyelni a tanárra, a tananyagra, ha közben a mobil náluk van, vagy akárcsak a táskájukban hever. A szabályozásra szerinte az iskolai teljesítmény javítása érdekében van szükség.

Hogyan fogják betartatni a korlátozást?

Ha felmerülne, hogy a tanuló használatában korlátozott tárgyat engedély nélkül tart magánál, akkor a pedagógus felszólítja a tanulót a tárgy átadására. Ha a diák ennek ellenére sem adja oda a tárgyat, akkor elvehetik tőle. A diák mobilját természetesen az oktatás végén vissza kell adni neki. A Belügyminisztérium lapunknak küldött válasza szerint a nevelési-oktatási intézmények tevékenységét a tankerületek, a házirend betartását az iskolák ellenőrzik. Az esetleges szabályszegés következményeit a kormányrendelet mellett az iskolák házirendje rögzíti. Ennél több részletet nem árultak el.

Mi a probléma ezzel a korlátozással?

A Kormány.hu-ra nemcsak magát a javaslatot, hanem az ahhoz fűzött észrevételeket is feltöltötték. Ezek alapján több kritika érte a jogszabálytervezetet. Például a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) egy csoportja azt írta: nem támogatják a javaslatot, mert azt életszerűtlennek tartják. A PDSZ később kiadott egy közleményt is, amiben úgy fogalmaztak: „az okoseszközök használatát házirendben kellene szabályozni. Semmi sem indokolja, hogy erről központi döntés legyen.”

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint technikai nehézséget fog okozni a készülékek leadása. És az is problémát jelenthet, hogy nem minden esetben van bent az osztályfőnök már reggel az iskolában, és a tanulók sem egyszerre végeznek. A Nemzeti Pedagógus Kar véleménye szerint az okoseszközök használata már elengedhetetlen a modern oktatáshoz, a mindennapi élethez. Problémának tartják, hogy a korlátozással a szülő sem tudja elérni a gyerekét napközben.

Volt egyeztetés a rendelet elfogadása előtt?

Augusztus elején az iskolai mobilhasználatról a Belügyminisztérium egyeztetett szakmai és érdekképviseleti szervezetekkel. Az egyeztetésen részt vett a Nemzeti Pedagógus Kar, családszervezetek, a pedagógus-szakszervezetek és a Magyarországi Református Egyház képviselői is. A PDSZ szerint itt valójában csak álegyeztetés zajlott, ahol a kritikáikat nem vették figyelembe. A Klebelsberg Központ (KK) honlapján augusztus közepén megjelent egy közlemény, ami szerint a Belügyminisztérium, a KK és az Oktatási Hivatal vezetői augusztus 27-én tartottak egy tájékoztatást a tankerületek, pedagógiai és oktatási központok vezetőinek, ahol szó volt a tiltott, illetve használatukban korlátozott tárgyak szabályozásáról.

Mit mondanak az oktatási szakértők: van helye a mobilnak az iskolában?

Az oktatási szakértők jellemzően egyetértenek abban, hogy az iskolai mobilhasználat valóban elterelheti a diákok figyelmét a tanulásról, és a mobilok rendkívül nagy függőséget alakíthatnak ki. Viszont abban is egyetértenek, hogy a teljes tiltás nem vezet eredményre. Az ENSZ nevelésügyi, tudományos és kulturális szervezete szerint például a diákoknak tanulniuk kell arról, hogy milyen kockázatokat és lehetőségeket hordoz magában a technológia, de nem szabad őket teljesen elzárni az okoseszközöktől.

Az általunk megkérdezett szakértők szerint az új hazai szabályozás feltűnően összemossa az okoseszközök használatának kérdését más tiltott dolgokkal, így például a fegyverekkel vagy a drogokkal. Gyarmathy Éva pszichológus szerint a rendelettervezet gyakorlatilag egy kategóriába helyezi a drogokat és a telefonokat az iskola falain belül. Nádori Gergely, a Tanárblog szerkesztője szerint a rendelet a pedagógusokból csendőrt csinál. Szerinte a tiltás helyett inkább arra kellene hangsúlyt helyezni, hogy milyen alternatívái lehetnek a telefonozásnak.

Mit mondanak a diákok és a szülők?

A Telexnek több diák is nyilatkozott, akik olyan iskolába járnak, ahol a telefonokat csak akkor lehet elővenni az órákon, ha a tanár erre engedélyt ad. Az általunk megkérdezett diákok többsége ellenzi, hogy teljesen le kelljen adniuk a telefonjukat. Van, aki azt mondta, a tanárok sokszor óra előtt töltik fel Teamsre a feladatokat, így gyakran kerül elő az okostelefon. Volt, aki azt mondta, az ő gimnáziumába 1300 diák jár, és szerinte elképzelhetetlen, hogy ennyi telefont minden reggel begyűjtsenek és este visszaadjanak. A nekünk nyilatkozó szülők közül többen is kiemelték: szeretnék, ha lenne telefon a gyereküknél, hogy mindig el tudják érni őket, ha szükséges.

Mi a pedagógusok véleménye az okostelefonok iskolai használatáról?

Az általunk megkérdezett tanárok jelentős része egyáltalán nem tartaná rossz ötletnek a telefonok leadását. Van, aki úgy látja, lehetne azért differenciálni: például csak az általános iskolákban és a gimnázium hetedik és nyolcadik osztályában betiltani a telefonhasználatot. Egy 27 éve tanító vidéki középiskolai tanár szerint a tiltással az iskola egy olyan hely lenne, ahol a diákok legalább arra a 6-8 órára kiszakadnának abból az állandó állapotból, amibe a TikTok-videók, Instagram-sztorik, Facebook-reelek pörgetése miatt kerülnek.

Mikor lép hatályba a rendelet?

Szeptember elsején, így a pedagógusoknak és a diákoknak már jövő hétfőn, az első tanítási napon figyelniük kell az új szabályra.

Hogy fog megvalósulni ez a gyakorlatban? Mi az, amit még nem tudunk?

Hiába hirdették ki a Magyar Közlönyben a rendeletet és hiába kezdődik jövő hét hétfőn az iskola, maradtak még nyitott kérdések a mobilhasználat korlátozásáról. Például kinek a dolga lesz az okoseszközök begyűjtése a nap elején? Meddig kell begyűjteni az eszközöket? Hol kell tárolni az összegyűjtött eszközöket? Ehhez biztosítani fognak külön szekrényeket vagy minden iskolának magának kell megoldania a tárolást? Ki fog vigyázni napközben az összegyűjtött eszközökre? Kinek a felelőssége lesz, ha megsérül egy telefon? Amennyiben egy intézmény nem tartja be a jogszabályt, milyen következményekkel számolhat?

A kérdéseinkkel megkerestük a Belügyminisztériumot, akik azt írták: a részletes szabályozást az iskolák házirendjének kell tartalmaznia. Az őrzés és a felelősség kérdésében a Polgári Törvénykönyv rendelkezései az irányadók.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!