A Madách Imre Gimnázium volt igazgatója: Ha nincs a médiafelhajtás, nem mentettek volna fel

2024. augusztus 29. – 07:32

Másolás

Vágólapra másolva

Facebook-posztban búcsúzott a Madách Imre Gimnázium igazgatói posztjától Mészáros Csaba, akit 2024. augusztus 28-án azonnali hatállyal mentett fel a Belügyminisztérium azért, mert bejelentette: az új tanévben a tanárok nem veszik el a diákok mobiltelefonját és más digitális eszközeit a tanítás előtt, hiába kötelezi őket erre rendelet.

„Két fontos megjegyzésem azért van a megjelent írásokhoz, cikkekhez. Az egyik, hogy nem rúgtak ki. Felmentettek az igazgatói pozíció alól. Jövőre a Madách tanára leszek, és kedvemre úgy zárom a pályámat, ahogy elkezdtem: tanítok” – írta Mészáros, tisztázva, hogy a gimnáziumot nem fogja elhagyni.

A felmentéséért elsősorban a médiát okolja, azt írja, hogy ő már korábban jelezte Maruzsa Zoltán államtitkárnak, hogy nem fogják elvenni a gyerekek mobilját, és akkor semmi problémája nem volt ezzel. „Azok a médiumok, akik az augusztus 19-i közleményünket 26-án szemlézték, robbantották ki azt a helyzetet, hogy felmentettek. Mert Maruzsa államtitkárnak augusztus 22-én már elmondtam, hogy ezt a közleményt már kitettük. Akkor (és később sem) neki nem volt ellenvetése, mert »milyen mesteri a rendelet, hogy ezt is engedi«. Ha nincs a médiafelhajtás nem mentettek volna fel. Mert nem a tények számítanak, hanem a botrány és a precedens. Azóta többen megírtátok, hogy fideszes vezetésű iskolában nem vezetik be, de ők nem a trambulinról vizelnek a medencébe” – írja.

Arra is utalt, hogy van, ahol úgy játsszák ki a rendeletet, hogy a diákok két mobilt hoznak be az iskolába: ha az egyiket elveszik, a másikat használhatják. „Mi a diákjainkat eddig nem a hazugságra neveltük (legyen két mobiljuk, hisz ez fog történni), csak éppen az órán spontán nem mondhatom azt, hogy ezt a szöveget keressétek meg vagy a feladatot oldjátok meg, mert előzetes Kréta-adminisztráció nélkül a másikat nem vehetik elő” – írja Mészáros.

Kitért arra is, hogy Maruzsa lányai is az iskolába jártak. „Az igazgatóságom alatt eljutott az iskola egy olyan színvonalra, hogy a lányai minket választottak és ide jártak. Majd felmenti az igazgatót. Nem a Madách változott...” – jegyezte meg. Azt is leírta, hogy „ha a tantestület ugyanilyen erős és egységes marad, akkor egymás után lőhetik ki a saját igazgatóinkat, vagy hozhatnak ide bárkit, a Madách megmarad”.

Az iskolából kitiltott tárgyakról és az okostelefonok leadásáról szóló rendelet augusztus 8-án jelent meg. A rendelet az új tanév kezdetétől korlátozná a mobiltelefonok használatát az iskolákban. A jogszabály érinti az általános iskolákat 1–8. évfolyamig, a gimnáziumokat 5–12. évfolyamig, valamint a szakgimnáziumokat 9–13. évfolyamig.

Arról, hogy az okoseszközök korlátozása hogy nézhet ki a gyakorlatban, és mindez hogyan fogja befolyásolni a diákok és a tanárok életét, arról ebben a cikkben írtunk részletesen.

A rendelettervezetet korábban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) átgondolatlannak és kidolgozatlannak nevezte. A kormány pedig 200 milliárd forintért vett laptopokat a diákoknak és a tanároknak, hogy most kitiltsa azokat az iskolából.

A menesztés óta a Madách előtt már szerveztek egy tüntetést, és szeptember 2-ára is terveznek egy nagyobbat. A gimnázium augusztus 19-én azt írta ki a honlapjára és a Facebook oldalára, hogy a tanítás elején ők egyáltalán nem fogják elvenni a mobilokat a diákoktól, mert az iskola célja a digitális kultúra helyes használatára való nevelés, nem pedig a tiltás. Az intézet a rendelet 5-ös paragrafusára hivatkozott, ami kimondja: "a birtoklásra és használatra vonatkozó engedélyezést az igazgató vagy a pedagógus végzi a tanulmányi rendszerben, azzal, hogy rögzíti

  • a) a birtoklás és a használat célját,
  • b) az engedély érvényességének időtartamát (tanóra, foglalkozás, tanítási év), továbbá
  • c) a birtokolható tárgyat.

A magyar szabályozás egyébként nem egyedi: nemrég jelentették be, hogy Franciaországban kétszáz iskolában tiltják meg kísérleti jelleggel a mobiltelefonozást a 15 éven aluli gyerekeknek, a briteknél ugyan iskolai jogkörben, de van ilyen szabályozás, és Szlovákiában is tilos az alsósoknak telefont használni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!