Kétszáz francia középiskolában tiltják meg tesztjelleggel a mobilozást a 15 évnél fiatalabb diákoknak

2024. augusztus 28. – 06:45

Másolás

Vágólapra másolva

Franciaországban tesztjelleggel kétszáz középiskolában tiltják meg a 15 évnél fiatalabb tanulóknak a mobilhasználatot, írja a Guardian. A kísérlet ideje alatt a gyerekeknek le kell adniuk a telefonjukat az iskola bejáratánál. Ezzel kiterjesztenék azt a 2018-as törvényt, ami ugyan megtiltotta az általános és középiskolás gyerekeknek, hogy az iskolában használják a mobiljukat, viszont nem kellett leadniuk a digitális eszközöket. Ha sikeresnek ítélik meg a tesztet, januártól az összes iskolára kiterjeszthetik a tiltást.

Egy márciusban közzétett 140 oldalas jelentés szerint az lenne a jó, ha a gyerekek 11 éves korukig egyáltalán nem használhatnának mobilt, utána is csak maximum internet nélkül. 13 és 15 éves kor között már netezhetnének is a fiatalok, viszont a közösségi média továbbra sem lenne tanácsos.

Európa több országában kísérleteznek hasonló intézkedésekkel az iskolákban. Németországban ugyan nincs központi tiltás, de a legtöbb iskolában nem engedélyezett a digitális eszközök használata, ha csak nem oktatási célra használják azokat. Hollandiában az év elejétől van érvényben egy ajánlás, ami hasonló módon korlátozza a mobilhasználatot a középiskolákban. A brit kormány is az iskolákra bízta a döntést egy februárban kiadott ajánlásában. Portugáliában például telefonmentes napok bevezetésével kísérleteznek.

Egy nyáron megjelent rendelet alapján a szeptemberben induló tanévtől kezdve a magyar iskolákban is tiltott lesz a mobiltelefonok használata. A budapesti Madách Imre Gimnázium már most jelezte, hogy nem fogják elvenni a diákoktól a digitális eszközöket a tanítás előtt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!