Iványi szerint helyi református lelkészek és Maruzsa Zoltán is erőltették, hogy adják át iskoláikat az államnak

2024. január 11. – 09:04

Másolás

Vágólapra másolva

Helyi református lelkészek erős kampányt folytattak annak érdekében, hogy a tantestületek és családok kérjék a fenntartóváltást, és Maruzsa Zoltán államtitkár is erőltette, hogy a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) kérje a Klebelsberg Központtól, hogy vegye át az iskoláit – nyilatkozta Iványi Gábor a Népszavának.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, több vidéki iskoláját is megszüntette Iványi Gábor egyháza. A gyürei székhelyű, Beregdarócon, Gemzsén, Gulácson és Tiszaszentmártonban működő Wesley János Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola sem működik már idén január 1-jétől. Az iskolák állami fenntartásba kerültek, az óvodai feladatok ellátásáról a helyi önkormányzatok gondoskodnak. A döntés 900 gyereket érint.

Iványi a Népszavának azt mondta, „személyre szabott vallásüldözés folyik” a MET ellen.

Elmondása szerint helyi református lelkészek erős kampányt folytattak annak érdekében, hogy a tantestületek és a családok kérjék a fenntartóváltást, és Maruzsa Zoltán államtitkár is azt erőltette, hogy a MET kérje az átvételt.

„Mi azért engedtük el a dolgot, mert nem akartunk szembemenni a tantestületekkel és a szülői munkaközösségekkel. Őrült tempóban, gyűlölettől vezérelt furcsa szorgalommal zavarták le az átadást múlt év végén.”

A szóban forgó iskolákat a MET azért vette át korábban, hogy azok megmeneküljenek a bezárástól. Iványi szerint az eredetileg pici létszámú intézményeket azóta felfuttatták, továbbfejlesztették gimnáziummá, beindították az esti tagozatot, ahol nem volt, ott óvodát vagy bölcsődét hoztak létre. Az iskolákban túlnyomórészt hátrányos helyzetű gyerekek tanulnak, akiknek napi háromszori étkezést és más szolgáltatásokat (például iskolabuszt) is szervezett a MET. A lelkész attól tart, hogy a most állami fenntartásba került iskolák jelenlegi formájukban és színvonalukon nem fognak megmaradni, és erősen reméli, hogy a történtek nem indítanak be dominóhatást, és a MET többi iskolájában a tantestületek képesek lesznek kitartani.

A hajléktalanszállókat, idősotthonokat, iskolákat működtető MET-nek már régóta pénzügyi problémái vannak. 2020-ban arról jött a hír, hogy nem tudják fizetni a gázszámlákat, 2021-ben pedig 246 millióra büntette őket a NAV az elmaradt járulékok miatt. 2022 elején pedig adóellenőrök lepték el a Dankó utcai irodájukat, költségvetési csalás gyanúja miatt indult nyomozás, miután a MET az adóhivatal szerint 3 milliárd forintnyi járulékot nem fizetett be a dolgozói után 2015 és 2019 között. Mindez pár hónappal az országgyűlési választás előtt történt, így a NAV akciójából politikai botrány lett.

Ebben a cikkben jártunk utána annak, hogyan jutott idáig a MET.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!