A Madách igazgatója szerint Maruzsa tudott a döntéséről, és nem volt baja vele, Maruzsa a BM-sajtóhoz irányított minket

2024. augusztus 29. – 11:58

Másolás

Vágólapra másolva

A Madách Imre Gimnázium távozó igazgatója az iskola hivatalos Facebook-oldalára írt utolsó bejegyzésében azt írta, hogy Maruzsa Zoltán belügyi államtitkár tudott arról, hogy az iskola hogyan fogja alkalmazni az okostelefonok leadásáról szóló, augusztus 8-án megjelent rendeletet. Sőt, szerinte Maruzsának ezzel nem volt semmi gondja, nem jelezte, hogy probléma lenne, mindaddig, amíg a médiában meg nem jelent volna az információ. A posztjáról itt írtunk hosszabban.

Mészáros Csaba Maruzsával kapcsolatban tett megjegyzése kifejezetten érdekes. A felmentett igazgató azt írja, augusztus 22-én elmondta Maruzsa Zoltánnak, hogy kiírták az iskola honlapjára és a Facebook-oldalára, hogy a tanítás elején nem fogják elvenni a mobilokat a diákoktól, mert az iskola célja a digitális kultúra helyes használatára való nevelés, nem pedig a tiltás.

Akkor (és később sem) neki nem volt ellenvetése, mert „milyen mesteri a rendelet, hogy ezt is engedi"

– írta Mészáros Csaba.

Maruzsa a Belügyminisztérium sajtóosztályához irányított

Ezzel kapcsolatban kerestük Maruzsa Zoltánt, a Belügyminisztérium államtitkárát, hogy megtudjuk, hogyan kommentálja a Madách távozó igazgatójának állításait, valóban tudott-e arról, hogy az iskola hogyan fogja alkalmazni az okostelefonok leadásáról szóló, augusztus 8-án megjelent rendeletet. Telefonon, emailben és SMS-ben is kerestük az államtitkárt, hogy megtudjuk, valóban nem volt-e alapvetően problémája a Madách döntésével, és tényleg nem jelezte-e semmilyen módon, hogy az akár következményekkel is járhat.

Maruzsa Zoltán a telefonos megkeresésre azt írta a Telexnek, hogy bármilyen megkeresés írásban, a BM sajtón keresztül lehetséges. A Belügyminisztérium sajtóosztályáról még nem kaptunk választ, amint megérkezik, beszámolunk róla.

A 24 év után távozó igazgató a posztban arra is utal, hogy amint többen megírták neki: fideszes vezetésű iskolában sem vezetik be a teljes tiltást, nem veszik el a diákoktól a mobilokat, csak ők ezt valószínűleg nem hozták nyilvánosságra, „ők nem a trambulinról vizelnek a medencébe".

Mészáros Csaba a posztban arra is kitért, hogy szerinte az iskola az ő igazgatósága alatt elért egy olyan színvonalat, ami miatt Maruzsa Zoltán államtitkár lányai is a Madáchba jártak:

„Nem lehetett ma könnyű Maruzsa államtitkárnak lenni (láttam is). Főleg ennyire mondvacsinált indokkal. Én is tudom, hogy bármilyen per nyerhető. (Bár indoklás nélkül felmenthető bárki.)

Az igazgatóságom alatt eljutott az iskola egy olyan színvonalra, hogy a lányai minket választottak és ide jártak. Majd felmenti az igazgatót. Nem a Madách változott…" – írta a posztban Mészáros Csaba.

A gimnázium augusztus 19-én azt írta ki a honlapjára és a Facebook-oldalára, hogy a tanítás elején ők egyáltalán nem fogják elvenni a mobilokat a diákoktól, mert az iskola célja a digitális kultúra helyes használatára való nevelés, nem pedig a tiltás. Az iskola a rendelet 5-ös paragrafusára hivatkozott, ami kimondja: „a birtoklásra és használatra vonatkozó engedélyezést az igazgató vagy a pedagógus végzi a tanulmányi rendszerben, azzal, hogy rögzíti

  • a) a birtoklás és a használat célját,
  • b) az engedély érvényességének időtartamát (tanóra, foglalkozás, tanítási év), továbbá
  • c) a birtokolható tárgyat.

Mészáros Csaba menesztése óta a Madách előtt már szerveztek egy tüntetést, és szeptember 2-ára is terveznek egy nagyobbat. A szerdai tüntetésen készült riportunkat itt nézhetik meg:

A magyar szabályozás egyébként nem egyedi: nemrég jelentették be, hogy Franciaországban 200 iskolában tiltják meg kísérleti jelleggel a mobilozást a 15 éven aluli gyerekeknek, a briteknél iskolai jogkörben, de van ilyen szabályozás, és Szlovákiában is tilos az alsósoknak telefont használni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!