Magyarország

Lezuhant egy magyar katonai helikopter Horvátországban, ketten meghaltak
A honvédség Airbus H145-ös helikoptere gyakorlaton vett részt, amikor Šibeniktől nem messze történt a baleset. A legénység harmadik tagját még keresik.
Kétgólos győzelem Litvánia ellen, és jóval több is lehetett volna
Az első félidőben futószalagon alakította ki helyzeteit a magyar futballválogatott, Varga Barnabás egy védő hibáját kihasználva szerzett gólt. Szoboszlai hatalmas kapufát rúgott, Sallai pedig...
Magyarország-Litvánia 2-0
A magyar futballválogatott harmadik Eb-selejtezőjét játszotta kedden, ezúttal Litvánia volt az ellenfél a Puskás Arénában. A kezdeti fölény után Varga Barnabás góljával már a 32. percben megszerezte...
A Magyarországra hozott ukrán hadifoglyok közül hárman visszatértek Ukrajnába
Az ukrán külügyi szóvivő, Oleh Nyikolenko azt is bejelentette, hogy dolgoznak a többiek hazaszállításán is.
Tízezer filippínó vendégmunkásra van szükség Magyarországon egy Fülöp-szigeteki riport szerint
Azt is bemutatják, hogy hogyan lehet jelentkezni, mik a követelmények, és mennyit lehet keresni nálunk.
Az ukrán külügy szerint Orbán politikai céljait szolgálták a hadifoglyok, Szijjártó visszautasítja...
Azt is újfent leszögezte, hogy a hadifoglyok azt csinálnak, amit akarnak, Kulebának pedig üzeni, hogy forduljon hozzá a kérdéseivel.
A honvédelmi miniszter a rakétabeszerzésről: A békéhez erő kell
Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint Magyarország jól teljesít a védelemipar terén.
A cseheket kell legyőznie az olimpiai selejtezőért a női kosárválogatottnak
Székely Norbert csapata egy győzelemmel a négy közé jut a szlovéniai Eb-n.
A magyarok kétharmada befogadná a háború és üldöztetés elől menekülőket
Sőt, a társadalom relatív többsége szerint Magyarország képes lenne még több menekült befogadására.
Súlyos vádak az ukrán külügytől: Továbbra is fogva tarthatják a Magyarországra szállított...
Az ukrán külügy szóvivője szerint a magyar hatóságok semmilyen megkeresésükre nem reagáltak az Oroszországból szállított hadifoglyok ügyében.
Kövess minket Facebookon is!