London

A női mestertolvajok, akiktől rettegett egész London
A Negyven Elefánt nevű bűnszervezet kizárólag nőkből állt, rablásokra szakosodtak, de akkor sem ijedtek meg, ha ütni kellett.
Kétezren kaptak díszes meghívót III. Károly és Kamilla koronázására
A ceremóniát május 6-án tartják a londoni Westminster-apátságban. A meghívottakról egyelőre nem sok mindent lehet tudni.
Harry herceg állítja, a királyi család megegyezett a brit bulvárlapokkal, hogy nem perlik be őket
Szerinte a család mindenképp el akarta kerülni, hogy a tanúk padjára kerüljenek, ezért inkább szó nélkül hagyták a magánéletük súlyos megsértését is.
Harry herceg váratlanul megjelent a londoni bíróságon az Elton Johnnal közösen, a bulvárlapok...
A bíró négynapos meghallgatás után dönt majd arról, hogy folytatódik-e a magánélet durva megsértése miatt indított ügy.
Az ajahuaszkától összeomlik az agy normális berendezése egy friss kutatás szerint
EEG- és MRI-vizsgálattal vizsgáltak húsz önkéntest, hogy kiderítsék, hogyan hat az ezeréves főzet, amit itthon Béres Anett esetéből ismernek a legtöbben.
Piacra került London legdrágább ingatlana
A Regent's Parkban található épület akár több mint 107 milliárd forintnyi fontot is érhet.
Így lehet 1,7 millió forintból londoni lakásunk
Harrison Marshallnak elege lett az elszállt ingatlanárakból, szóval szerzett egy kukát.
Több mint száz évvel a feladása után kézbesítettek egy levelet Angliában
1916-ban panaszkodott a náthára egy fiatal nő az ismerősének, de az üzenet csak jóval később landolt egy fiatal londoni pár küszöbén.
Kövess minket Facebookon is!