Harry herceg állítja, a királyi család megegyezett a brit bulvárlapokkal, hogy nem perlik be őket

2023. március 29. – 11:26

Másolás

Vágólapra másolva

Harry herceg azt állítja, a királyi család tagjai megegyeztek a Sunt is kiadó News Group Newspapersszel (NGN), hogy nem perlik be őket, miután kiderült, hogy az engedélyük nélkül rögzítették a telefonbeszélgetéseiket – írja a Guardian.

A Legfelsőbb Bírósághoz benyújtott dokumentumokban Harry herceg többek között azt írja, az általa csak „Intézmény”-nek nevezett királyi család megállapodott a Rupert Murdoch-féle NGN-nel, hogy nemcsak nem perlik be őket, de nem is beszélnek róla, amíg a telefonhackeléssel kapcsolatos eljárás le nem zárul (a botrány 2005 és 2014 között borzolta a brit kedélyeket).

„Az Intézmény világossá tette számomra, hogy nem kell tudnunk semmit a telefonhackelésről, és leszögezték, hogy a királyi család nem ül be a tanúk padjára, mert azzal elszabadulna a pokol” – írta.

Harry herceg szerint csak az utóbbi években vált világossá számára, hogy a lehallgatási botránnyal kapcsolatban számos információt titkolt el előle a királyi család. Az NGN és a Mirror kiadója elleni keresetek mellett Harry most a legolvasottabb brit bulvárlapokat, a Daily Mailt és a Mail on Sundayt is kiadó Associated Newspapers ellen is keresetet nyújtott be.

A londoni Legfelsőbb Bíróságon hétfőn kezdődött meg a per tárgyalása, amelyet összesen heten, köztük Harry herceg és Elton John indítottak az Associated Newspapers (ANL) ellen a magánélet súlyos megsértése miatt.

A felperesek szerint a lapkiadó a következő illegális módszerekkel sértette meg a magánélethez való jogukat: lehallgatókészülékeket helyeztek el az autóikban és lakásaikban, titokban rögzítették a privát telefonbeszélgetéseiket, érzékeny információkat vásároltak korrupt rendőröktől, kórházaktól és egészségügyi intézményektől, valamint jogellenesen megfigyelték a bankszámláik pénzügyi tranzakcióit.

A négynapos, előzetes meghallgatáson a jogi érveket vizsgálják meg, és a bíró dönt majd arról, hogy az ügy tovább folytatódik-e.

Harry herceg távozik a londoni Legfelsőbb Bíróságról 2023. március 28-án – Fotó: Daniel Leal / AFP
Harry herceg távozik a londoni Legfelsőbb Bíróságról 2023. március 28-án – Fotó: Daniel Leal / AFP

A bírósághoz beadott dokumentumokban Harry herceg azt írja, azért döntött úgy, hogy beperli az ANL-t, mert

„ha a legbefolyásosabb lapkiadó sikeresen el tudja kerülni az igazságszolgáltatást, akkor véleményem szerint az egész ország pusztulásra van ítélve”.

„Azért nyújtom be ezt a keresetet, mert szeretem az országomat, és továbbra is mélyen aggaszt az ANL ellenőrizetlen hatalma, befolyása és bűnössége. Az általam látott bizonyítékok azt mutatják, hogy az AN újságírói bűnözők, akik olyan újságírói hatalommal rendelkeznek, amelynek mindannyiunkat aggasztania kellene. A brit közvélemény megérdemli, hogy megismerje ezt az eltussolást, és kötelességemnek érzem, hogy leleplezzem azt” – írja.

Hozzátette, a Daily Mail és a Mail on Sunday magánéletéről szóló beszámolók fiatalemberként hatalmas bánatot és paranoiát okoztak neki. Nyáron Harry herceg első fokon már megnyert egy pert az ANL ellen.

Az Associated Newspapers a vádakat „képtelen rágalmaknak” és „előre kitervelt és megrendezett kísérletnek” nevezte arra, hogy a lapjaikat belerángassák a telefonos zaklatási botrányba.

A kiadó szerint a vádak „megalapozatlan és rendkívül rágalmazó állítások, amelyek semmilyen hiteles bizonyítékon nem alapulnak”.

Harry herceg mellett Doreen Lawrence, Elton John, Liz Hurley és Sadie Frost is perlik a lapkiadót. Elton John beadványában azt írja, „embertelennek” tartja a lapkiadót. Az énekes azt állítja, a kiadó lapjai megszerezték az érzékeny orvosi adatait, és a béranyától született fia születési anyakönyvi kivonatát is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!