Logisztika

Kétkerületnyi területen terveznek titokzatos beruházást Budapesten
Összesen közel 600 hektárnyi zöld területet jelölt ki a kormány beruházási célterületté Soroksáron és Gyálon. Ekkora léptékű fejlesztés jelenleg az egész országban nincsen, ráadásul érint olyan...
Logisztikai nyűgből kovácsolt sikeres, profitot termelő vállalkozást a magyar Booklog
A könyvkiadás és -kereskedelem sokszor rögtönzött raktározási megoldásain igyekezett javítani Banyó Péter és Banyó Tamás, aminek egy logisztikai cég alapítása lett a vége.
Egy lépéssel közelebb a kormány álma, készülhet a trieszti magyar kikötő rakpartja
Az illetékes kikötői hatóság megadta az engedélyt a munkához, kiírták a hozzá kapcsolódó pályázatot is.
Már Putyint is nyugtalanítja, hogy egyre nagyobb gondok vannak az orosz folyami logisztikával
Kedvező körülmények között majdnem olyan sok árut visznek az orosz folyami hajók és uszályok, mint a közúti, vasúti és légi fuvarozás együtt. De egyre ritkábbak a kedvező körülmények.
Azzal csábították az orosz turistákat, hogy a Krím biztonságos, majd felrobbant a híd
Az orosz katonai logisztikát érdemben egyelőre nem érintik a fejlemények, de a Krím fokozatos elvágása komoly fenyegetés az oroszok számára.
Jelentősen felgyorsult az amerikai fegyverek Ukrajnába áramlása
A háború tavaly februári kirobbanása óta 30 százalékkal sikerült gyorsítani a szállításokon.
5000 katona tart fel 20-30 000 támadót, 100 000 dolláros rakéta olcsó drónok ellen – a háború...
Mennyivel érnek többet az ukránok által várt amerikai és német harckocsik az orosz tankoknál? A veszteségeket nézve mennyire halálos a most zajló háború más 20–21. századi háborúkhoz képest? Tények,...
Segíti az infláció csökkenését, hogy egyre olcsóbb a tengeri szállítás
Már majdnem olyan áron lehet helyet foglalni a konténerszállító hajókon, mint a járvány előtt, és a díjak innen is tovább csökkenhetnek. Ez a vásárlók pénztárcájára is pozitív hatással lehet.
Napi 105 milliárd forint, hétszeres túlerő, néhány óra túlélés – a háború kegyetlen matematikája
Az orosz-ukrán háború nem csak gyilkos káosz, az erőviszonyokat a hideg számok is meghatározzák. Mennyibe kerül egy katona ruhája, fegyvere és élelmezése? Hogy kerülhet 20-60 millió forintba...
Kiköltöztünk a természet mellé, de nemsokára napi 400 kamion fog jönni-menni a házunkkal szemben
Hatalmas logisztikai központot építenek Vecsés és Gyál között egy mostani rét helyén. A napi több száz kamionnyi forgalom a lakóházaktól 100-150 méterre fog haladni, zajvédő falat mégsem terveztek a...
Kövess minket Facebookon is!