5000 katona tart fel 20-30 000 támadót, 100 000 dolláros rakéta olcsó drónok ellen – a háború matematikája

A cikk első részében szó volt arról, mekkorára becsülhetők az emberveszteségek eddig az ukrán és a orosz oldalon. A veszteségeket nézve mennyire halálos a most zajló háború más 20–21. századi háborúkhoz képest?

A második világháborúban a szovjet Vörös Hadseregnél a napi halálozás elérte a 6 ezret, a németek részéről a 2 ezret. A szovjet–finn háború volt a második legpusztítóbb a világon, ahol naponta 1400 embert vesztett az akkori Szovjetunió. Az első világháborúban a legnagyobb veszteségeik a németeknek voltak, akkor naponta átlagosan 1300 ember halt meg. Az utolsó hónap adatai szerint körülbelül napi 700 halottal az orosz–ukrán háború a negyedik ezen a szomorú világranglistán. Összehasonlításul: a Szovjetunió Afganisztán elleni háborújában átlagosan 4 ember halt meg egy nap, az USA iraki inváziójában pedig napi két halott volt az átlag.

Milyen gyakran és mennyit kell pihentetni a katonákat, hogy újra harcolni tudjanak?

Az orosz műveleteknél most azt látni, hogy ha van négy alegység, akkor egy kötelék támad négy zászlóaljjal, ezek mindegyikében ezer ember van. Ebben az esetben 8–12 óránként lehet forgatni azt, hogy ki van elöl, ki van hátul, ki az, aki egy kicsit felszabadulhat a műveletekből. Ukrán részről volt látható az, hogy sokszor egy-két hétre is visszavontak alakulatokat. Ilyenkor pihentetik őket, feltöltik, kicsit motiválják a katonákat, majd újra visszaküldik őket az arcvonalba.

Mennyire lehet egy kisebb katonai erővel annak sokszorosát lekötni a fronton?

A déli Mariupol ostroma 60 napig tartott. Amikor körülzárták az oroszok a várost, az ukrán Azov-ezred és az ukrán reguláris hadsereg 4-5 ezer katonája tartóztatott fel egy kb. négyszer-hatszor nagyobb, tehát 20-30 ezer fős orosz támadó erőt. A keleti fronton lévő Bahmutnál jelenleg 1 az 5-höz lehet az arány a védők és a támadók között. Legutóbb négy ukrán dandárnak a részei voltak a város területén, ez nem több tízezer embernél, miközben a másik oldalon csak a Wagner-zsoldosokat számítva legalább 40 ezer katona van, de ott vannak más reguláris orosz erők is a város körül a mögöttük lévő tüzérséggel együtt. Ez az ostrom nyolc hónapja tart. Az utóbbi időben a komoly veszteségeket szenvedő Wagner-csoport harcmódot váltott, és nagyobb sikereket ért el a város bekerítésében, de közben az ukránok is folyamatosan újabb erőket küldenek be a településre.

A frontvonalakat itt lehet megnézni az Institute for the Study of War amerikai agytröszt térképein:

Lehet-e olcsó fegyverekkel arra kényszeríteni az ellenfelet, hogy cserébe drága haditechnikát használjon, és így merítse ki tartalékait?

Az oroszok 20-30 ezer dolláros iráni drónokkal támadták Kijevet, ezek egy részét az ukrán légvédelem több mint 100 ezer dolláros légvédelmi rakétákkal igyekezett kiiktatni. Azonban itt nem azt kell nézni, hogy mennyibe kerül az egyik és a másik eszköz. A lényeg az, hogy a légvédelmi ütegek és rakétarendszerek az ukrán oldalon mit védenek meg. Ha egy drónhoz képest ötszörös ár-érték arányú rakéta megvéd egy utánpótlási raktárat, vagy egy fontos bázist, vagy egy város energiaközpontját, akkor megéri az árát. Az oroszok ettől függetlenül tudatosan alkalmazzák ezt a stratégiát, hogy eltereljék a légvédelem súlypontját.

A Belaruszból, a Krím félszigetről vagy orosz területről indított olcsó drónok először lekötik az ukrán légvédelmet, majd ezután jönnek az 500 kilométer hatótávolságú Iszkander rakéták 800 kilogramm robbanóanyaggal, illetve a Kalibr manőverező robotrepülőgép, amit hajóról indítanak 400 kiló robbanóanyaggal és 2500 kilométer hatótávolsággal. A legvégén alkalmazhatják a Kinzsal hiperszonikus rakétákat, amiket eddig csak néhány alkalommal vetettek be. Ez a fegyver 3000 kilométerről is indítható, és 12 Mach sebessége miatt a légvédelmi rendszerek nem tudják befogni.

Mennyi idő kell ahhoz, hogy az új nyugati fegyverek használatára kiképezzék az ukrán katonákat?

Ukrajna nagyon várja a nyugati harckocsikat és más fegyvereket, de a dolog nem ilyen egyszerű, erre ki is kell képezni az embereket. A Leopard 2A4-nél négy-, az A6-os típusoknál öthetes kiképzésre van szükség. Ez azonban csak arra elég, hogy a kezelőszemélyzet, tehát a harckocsivezető, az irányzó, a parancsnok és a töltőkezelő alapkiképzést kapjon a harckocsira. Ezen kívül még egy hónapot szoktak arra szánni, hogy a szakasz-, század- és esetleg, ha van annyi eszköz, akkor a zászlóaljszintű mozgásokat gyakorolják. Nem azt a nehéz ugyanis megtanulni, hogy hogyan kell elvezetni egy harckocsit, hanem azt, hogy hogyan mozogjanak együtt a harckocsik, hogy tudják biztosítani egymást.

A gépesített lövészeknél legalább tíz hét kiképzés kell, mert ott sokféle típusú és fegyverzetű gyalogsági harcjármű van. A tüzéreknél 6-8 hét alatt elsajátíthatók az alapvető dolgok egy modern önjáró taracknál, mint például a Magyar Honvédség által is használt Panzerhaubitze 2000-nél. Itt inkább a matematikát, a lőelemek kiszámolását, és a célok leküzdését kell hosszabban gyakorolni. Az emberveszteségek pótlása szempontjából az sem mindegy, mennyi idő alatt lehet kiképezni egy gyalogos katonát. Egy jó alapkiképzésnek legalább három hónaposnak kellene lennie, de háborús helyzetben ezt egy-másfél hónapra rövidítik le – és már egy-két hetes gyorskiképzésre is látni példát.

Hogyan biztosítható az utánpótlás, ha ezeknek a kiképzett katonáknak egy része óhatatlanul megsebesül vagy meghal?

Most Németországba, Lengyelországba, Spanyolországba, Nagy-Britanniába és az Egyesült Államokba küldtek harckocsizókat kiképzésre. Most csak az alapszemélyzetet képezik ki. A németeknél egy századra adtak kiképzést, a lengyeleknél, illetve a briteknél és az amerikaiaknál egy zászlóaljra. Amikor ezek az emberek ismét Ukrajnában lesznek, akkor a hadszíntéren hátul ők képeznek ki még tartalékokat. Egyharmadot szoktak javasolni, hogy vezetőből, töltőkezelőből, illetve irányzóból legyen rátartás, mert az elképzelhetetlen, hogy emberek nem sebesülnek vagy halnak meg a hadszíntéren.

Mennyivel érnek többet az ukránok által várt amerikai és német harckocsik az orosz tankoknál?

Általában a német Leopard és az M1 Abrams harckocsi olyan ágyúval rendelkezik, ami 5 kilométerről, a modernebb változataik pedig 6 kilométerről pontosan eltalálnak célokat, és ennek a valószínűsége 95 százalék fölött van. Ugyanez az orosz T–80-as vagy T–90-es harckocsinál 70-80 százalék, de ezeknél eleve rövidebb, 2-3 kilométeres a hatótávolság. Az úgynevezett harci hatékonysági együttható azt mutatja meg, hogy ha azonos kiképzettségi szintű legénységgel rendelkező harckocsik találkoznak, akkor egy Leopard a T–72-esből átlagosan 1,6-2,6-ot képes kilőni. Nyilván ezek az arányok függenek a kiképzettségtől, a tereptől, illetve attól is, hogy a többi fegyvernem hogyan van beépítve a műveletbe, tehát a Leopardnak például van-e légvédelme.

Az Ukrajnába várt nyugati harckocsikat egyfajta csodavárás övezi, de itt sem árt az óvatosság. A török hadsereg által használt Leopard 2A4 harckocsikból például rengeteget lőttek ki a kurdok. Amíg nagyon nagy a sár, ezek a nehéz harckocsik is nehezen mozognak a terepen, és nagyon oda kell figyelni a logisztikára. Ha egy ilyen harckocsi megsérül vagy elromlik, azokat több mint 1200 kilométerre kell szállítani, például Lengyelországba, hogy ott meg tudják javítani őket. Még rosszabb a helyzet, mondjuk, a brit harckocsikkal, azokat se lehet mindig a helyszínen javítani, így Nagy-Britanniába kell szállítani őket.

Hogyan kell elhelyezni az utánpótlást, és hogyan lehet azt a csapatok után vinni, ha támadnak és előrenyomulnak?

Egy támadó műveletben egy dandár 20 kilométer szélesen támad, és általában 30-40 kilométeres mélységben is vannak erői, eszközei, 40-60 kilométeres mélységben pedig vannak logisztikai ellátó pontok. Viszont ezt lépcsőzetesen építik ki, hogy egyetlen csapással ne lehessen mindent megsemmisíteni, mert akkor se lőszer, se üzemanyag nem lenne. Az elöl támadó harckocsik mögött ezért általában van némi utánpótlás 10-15 kilométeres mélységben is, aztán 30-40 és 40-60 kilométeres mélységben is. Támadás esetén a tüzérségnek is előbbre kell húzódnia és vele együtt a logisztikának és a vezetési pontoknak is. Általában egy napi támadásnál ezért reálisan 40-60 kilométert lehet előrehaladni a modern eszközökkel, de ehhez az kell, hogy minden mozgásképes legyen és tudjon helyszínt váltani.

Hogyan lehet megvédeni az utánpótlást, illetve hogyan lehet azt hatékonyan támadni?

Egy dandár akár 60 kilométer széles és 30 kilométer mélységű területet is védhet. Itt is körülbelül 10-15 kilométernél, 20-nál és 30-nál is kell lennie ellátmánynak, lőszernek, üzemanyagnak. Ukrajna a harkivi áttörés előtt 400 olyan csapást hajtott végre, amellyel az orosz vezetési pontokat, lőszerraktárakat, bázisokat, repülőtereket tudta támadni 70 kilométeres mélységben. Az ukránok most kaptak egy Storm Shadow nevű új fegyvert, amivel akár 250 kilométeres mélységig tudják támadni az ellenfél utánpótlását. Ez a MiG–29-es vadászgépről indítható, 450 kilós robbanóanyaggal ellátott, nagy hatótávolságú, légi indítású rakéta egy egészen új dimenzióját jelenti a háborúnak, amivel Ukrajna például a Krím félsziget 78 százalékát be tudja lőni.