Légiközlekedés
Rendkívüli vizsgálatot rendelt el a légitársaságoknál Nagy Márton minisztériuma
A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a káosz megszűnt, de vannak még gondok.
Két nap alatt tízezren vették meg a Wizz Air éves bérletét, a cég vizsgálja, legyen-e folytatás
A 499 eurós bérlettel egy évig korlátlanul lehet repkedni. Van viszont több megkötés hozzá.
28 órás késéssel hozta haza az utasokat a Ryanair Milánóból
Vasárnap este indultak volna, végül kedden hajnalban szálltak le.
Éves bérlettel rukkolt elő a Wizz Air, de van benne egy kis turpisság
Leperkálunk 240 ezer forintot, és onnantól 4 ezerbe kerül minden jegy. Remekül hangzik, de könnyen rá is fázhatunk.
Csak a magyar kormány meg ne tudja: rekordnyereséget ért el a Ryanair
Alacsonyabb áraikkal több utast tudtak megnyerni.
Megtalálták az Alaska Airlines Boeingjének elhagyott vészkijáratpaneljét
A 737 MAX 9 alkatrésze a felszállás közben szakadt ki a helyéről, ezért pillanatok alatt vákuum keletkezett a fedélzeten, és csak a csodának köszönhető, hogy senkinek nem esett baja.
Az EU és Moszkva között Budapest–Belgrádon át vezethet az út
Figyelemre méltó légi forgalom indul a napokban Budapest és Belgrád között. Aligha a két város közötti közvetlen forgalom miatt van igény ennyi járatra. De akkor miért?
A levegőben ütközött össze két katonai repülő egy dallasi légibemutatón
A Boeing B-17 és a Bell P-63 Kingcobra egy emlékműsor közben szenvedett baleset.
Az orosz repülőgépipar szeretné ontani magából a saját gyártású utasszállítókat, csak figyelmen...
Ambíciózus célokat tűztek ki az oroszok maguk elé a következő 8 évre a repülőgépgyártás terén is.
Csődvédelmet kért a Scandinavian Airlines az Egyesült Államokban
A pilóták sztrájkja miatt a társaság sok járatát törölni kényszerült, így tovább mélyültek a régóta húzódó pénzügyi gondjai.








