Két nap alatt tízezren vették meg a Wizz Air éves bérletét, a cég vizsgálja, legyen-e folytatás

2024. augusztus 22. – 04:26

Másolás

Vágólapra másolva

Az augusztus 13-i meghirdetéstől számítva 48 órán belül elfogyott a Wizz Air szinte korlátlan utazást biztosító All You Can Fly éves bérlete – írja a Bloomberg. A bérlet 499 euróba (kábé 195 ezer forintba) került, abból 10 ezer darabot hirdettek meg, ez fogyott el ilyen hamar.

A Wizz Air egy szóvivője a Bloombergnek azt írta: még vizsgálják, hogy újabb sorozatot bocsássanak-e ki a bérletből. Az eddig eladott bérletek 5 millió euró (majdnem 2 milliárd forint) bevételt hoztak a cégnek.

Az akció sikernek számít a Wizz Airnek, amely ebben a hónapban csökkentette az idei profitvárakozásait. Ezzel amúgy nincsenek egyedül, az idei nyár a légiközlekedési káosszal nem volt a légitársaságok legjobb időszaka.

A Wizz Air éves bérletével korlátlan repülőjáratra lehet jegyet foglani, de van néhány kitétel, ezek:

  • az utazások a bérlet árán felül 9,99 euróba, vagyis majdnem négyezer forintba kerülnek;
  • a jegyeket csak 72 órával az indulás előtt lehet lefoglalni, már ha marad addig hely a repülőkön;
  • a foglalás nem tartalmaz poggyászt és külön helyfoglalási lehetőséget;
  • és ha valaki mégsem utazik a lefoglalt jegyével, annak ki kell fizetnie egy büntetést.

Az akció meghirdetésekor a Wizz Air azt mondta: az első kör után magasabb áron, 599 euróért adják majd a bérleteket.

Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója szerint a Wizz Air ajánlata egy marketingátverés, mert a legtöbb járaton nem lesz hely, ha csak indulás előtt három nappal lehet majd rájuk foglalni. A Wizz Air szerint ez viszont egyáltalán nem igaz.

Ezek a légitársaságok idén főleg azzal kerültek be a hírekbe, hogy a járattörlések miatt rengeteg utasukat hagyták különböző helyszíneken. Arról, hogy mit lehet tenni, ha ilyen történik velünk, itt írtunk hosszabban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!