Légiközlekedés

A világon elsőként korlátozzák környezetvédelmi megfontolásból egy reptér forgalmát Hollandiában
2024-től a 2019-es forgalomhoz képest 12 százalékkal csökkentik a világ harmadik legforgalmasabb repteréről induló és oda érkező járatok számát.
A reptéri pénzbeszedés segíthet a Ryanairnek, hogy megszorongassa itthon a Wizz Airt
A jegyárak a munkaerőhiány és az üzemanyagárak elszállása miatt egyébként is drágultak volna, de a diszkont légitársaságok az extranyereség-adó miatt sem fogják tudni tartani a régi árakat.
Csak minden ötvenedik klímavédelmi vállalását tudta teljesíteni a légiközlekedési ágazat
Egy brit környezetvédelmi szervezet megvizsgálta a légitársaságok összes környezetvédelmi vállalását 2000 óta, és kiderült, hogy szinte mindben elhasaltak.
Csomag igen, utas nem – alig győzik átalakítani az utasszállító repülőgépeket teherszállítókká
Az Israel Aerospace Industries egy héten belül két olyan telephely megnyitását is bejelentette, ahol használt utasszállító repülőgépeket alakítanak át teherszállítási célra.
Négymilliárd euróból menti meg a francia állam az Air France-t
Cserébe a légitársaság lemond a párizsi Orly reptéren birtokolt idősávjainak egy részéről.
A leginkább környezetszennyező légitársaságok kapták a legtöbb állami támogatást
Először publikálták a legnagyobb európai légitársaságok szennyezési adatait az Európán kívüli hosszútávú járatok kibocsátási adataival együtt.
Veszélybe került a KLM állami megmentése a pilóták ellenkezése miatt
A holland állam csak akkor támogatja a nehéz helyzetben lévő légitársaságot, ha belemennek a költségcsökkentésbe.
A Wizz Air szembe ment a norvég jóléti állammal, de kénytelen meghátrálni
Rosszul indult a magyar gyökerű cég betörése a norvég piacra: a miniszterelnök bojkottálja őket, egy miniszter pedig személyeskedve bírálja Váradi Józsefet.
Utasok helyett tonhallal és kütyükkel a fedélzeten igyekeznek túlélni a légitársaságok
A teherszállítás fellendülése a légitársaságok vigasza, ami azonban csak a gigantikus veszteségek enyhítésére elég.
12 ezer milliárd forinttal tolják meg a környezetszennyezést az európai országok
Másra is lehetne költeni ezt a hatalmas pénzt, mint a leginkább környezetkárosító közlekedési forma támogatására.
Kövess minket Facebookon is!