Csak minden ötvenedik klímavédelmi vállalását tudta teljesíteni a légiközlekedési ágazat

2022. május 10. – 08:01

Másolás

Vágólapra másolva

A harmadik évezredben meghirdetett klímavédelmi céljainak mindössze 2 százalékát tudta csak teljesíteni a légiközlekedési ágazat – áll egy környezetvédelmi szervezet, a Possible friss jelentésében. A Guardian beszámolója szerint a Possible megvizsgálta az összes klímacélt, amit 2000 óta határoztak meg a személy- és áruszállító légitársaságok, és azt találták, hogy ezek közül csak minden ötvenedik teljesült. A vállalások többségét csendben elfelejtették, módosították vagy egyszerűen csak nem tartották be.

A jelentés erős üzenet a brit kormány számára, aminek képviselői az utóbbi években rendre azt hangozgatták, a légitársaságokat hagyni kell, hogy maguk határozzák meg, hogyan válnak egyre környezetbarátabbá. A politikusok korábban azt állították, ha az állam nem határoz meg szigorú kibocsátáscsökkentési célokat a légitársaságok számára, azok maguktól felülteljesítenek majd ezen a téren, hiszen úgyis hatalmas rajtuk a fogyasztói nyomás.

A Possible képviselői szerint tanulmányukból világosan látszik, hogy ez rossz politika, hiszen az ágazat még a saját maga által megszabott kibocsátáscsökkentési célokat sem tudja tartani.

A légi közlekedés 2019-ben a teljes emberi szén-dioxid-kibocsátás kb. 2,1 százalékáért felelt, azaz nagyjából 915 millió tonna szén-dioxidot juttatott a légkörbe egyetlen év alatt. Közben a Possible szerint a légi közlekedés előnyeit csupán kevesek élvezik: a repülőjegyek kb. 70 százalékát az emberiség 15 százaléka vásárolja.

A környezetvédő szervezet kutatói szerint a légitársaságok legtöbbször azzal kerülik el a szembenézést, hogy mikor nyilvánvalóvá válik, hogy nem tartják a meghatározott célt, egyszerűen kihagyják azt a beszámolóikból. A Virgin Atlantic például 2007-ben a szén-dioxid-kibocsátás 30 százalékos csökkentését ígérte 2020-ig, 2014-ben, 8 százalékos csökkenésnél elújságolták, hogy „felúton vannak”, 2020-ban pedig egyszerűen kihagyták ezt a jelentésükből, majd 2021-ben újabb 15 százalékos csökkentést ígértek 2026-ra.

Támogasd a Telexet! Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogatom