Elnöki kegyelem szempontjából Novák Katalinnál csak Göncz Árpád volt engedékenyebb
Eljárási kegyelemből Áder János egyet sem osztott ki, Novák Katalin nyolc hónapos elnöksége alatt már hetet.
Novák Katalin: Erős, küzdő, válságálló nemzet vagyunk
A 2022-ben hivatalba lépett köztársasági elnök megtartotta első újévi beszédét. Szerinte az cselekszik most helyesen, aki a nehézségek ellenére a talpon maradást választja az elmenekülés helyett.
Novák Katalin hivatala 185 millióért vásárol új autókat
12 kocsit vásárolnak, köztük egy 20 milliós felső középkategóriásat, 5 elektromos autót 92 millió forintért és egy 7 üléses tárgyalóbuszt is 16,5 millió forintért.
Karácsonyék nyílt levélben kérik Novák Katalint, hogy ne írja alá a szociális törvény módosítását
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége szerint a módosítás miatt több lesz a szegény, és csökken a magyar emberek létbiztonsága.
A Háttér Társaságot fogadta Novák Katalin a Sándor-palotában
A köztársasági elnök azt írta, olyan témákról volt szó, amiket a civil szervezet most a legfontosabbnak érez.
Továbbra sem tudni, miért nem vonult börtönbe Balmazújváros vesztegetésért elítélt volt...
Veres Margit tagadja, hogy bűncselekményt követett el, és azt sem árulja el, hogy valóban kapott-e kegyelmet Áder Jánostól.
Novák Katalin csütörtökön találkozik az osztrák államfővel Bécsben
Az utolsó magyar-osztrák elnöki találkozóra 2019-ben került sor, akkor Áder János tett hivatalos látogatást Alexander Van der Bellennél.
Novák Katalin döntött, öt év alatt bejárja az országos kéktúrát
Férjével múlt vasárnap indultak neki, negyven kilométert teljesítettek is a közel ezerkétszázból.
A V4-ekből minden elnök aláírta az annexiót elítélő elnöki nyilatkozatot, csak Novák Katalin nem
És még több másik pl. Románia, Litvánia, Lettország és Montenegró elnöke is aláírta a közép- és kelet-európai országok elnökeinek nyilatkozatát.
Fül, szív és száj akart lenni, aláíró kéz lett
Novák Katalin 100 napja, a beiktatása után azt mondta, ha száz jó törvényt kap, százat ír alá, ha száz rosszat, akkor százat küld vissza a parlamentnek. Úgy tűnik, a katatörvény módosítása vagy a...
Kövess minket Facebookon is!