2024. február 13. – 07:29
2010 óta már a második köztársasági elnök távozik mandátumának lejárta előtt: Schmitt Pál 2012-es lemondásához plágiumügy, Novák Katalinéhoz egy vitatható kegyelmi kérvény vezetett, amely a Fidesz 14 éves kormányzásának legnagyobb politikai válságává nőtte ki magát.
Schmitt az „emberek embereként” azt ígérte, hogy – a kétharmados Fidesz-többségű – parlament törvényalkotási lendületének nem gátja, hanem motorja lesz. A konstruktívnak hangzó mondat valójában a Fidesz iránti lojalitás jele volt, hiszen azt jelentette, hogy nem fogja felülvizsgálati kérelmekkel lassítani a folyamatot, aggályoskodásra részéről nem kell számítani. Motorlétről ugyan nem beszélt az ország első női elnöke, de Novák Katalin pályafutása a Fideszben, családügyekkel foglalkozó tárca nélküli miniszterként szerepvállalása a kormányban vagy a szimbolikus, Fidesz és OV'22 feliratú fülbevalói jelezték, hogy a párt megbízható embere kerül az elnöki székbe.
Ezt a kétharmados többséggel a kormánypárt akadálytalanul megtehette, és már minden bizonnyal nagy erőkkel gondolkoznak rajta, ki legyen Novák utódja. Két lemondás után viszont már a Momentum, az MSZP, a DK és a Jobbik is a közvetlen államfőválasztás ötletével állt elő, Az alaptörvény-módosítását kezdeményezték, felvetve a kérdést: miért ne dönthetnének a köztársasági elnök személyéről közvetlenül a választók?
Az emberek embere nem csak közvetve választható
Külföldi példák alapján a magyarországi berendezkedéshez hasonló parlamentáris demokráciákban is lehetséges a döntően – de azért nem kizárólag – protokolláris szerepet gyakorló elnök közvetlen megválasztása. Tény, hogy Magyarországon a rendszerváltás után ez nem így alakult, de a közeli országokban ma már sehol sem a parlament választja meg az államfőt, függetlenül attól, hogy az elnök jogköre szélesebb – például Romániában és Lengyelországban – vagy protokollárisabb, mint Szlovákiában vagy Ausztriában.
Nem ért azonban egyet a több ellenzéki párt által is felvetett ötlettel a gyógyíthatatlan betegsége miatt az eutanázia jogáért küzdő Karsai Dániel alkotmányjogász, aki szerint ez a kezdeményezés tévedés. Érvelése szerint ez óriási legitimációt adna a leendő államfőnek, ami nem egyeztethető össze az ország jelenlegi berendezkedésével. „A köztársasági elnök ilyen megválasztásához alapvetően át kellene írni Magyarország közjogi berendezkedését, és az állam tényleges fejévé kellene tenni az államfőt a miniszterelnök helyett” – írta, bár a környező országok példái ezt nem feltétlenül igazolják.
A Fidesz nem támogatja a kezdeményezést, ami, tekintve, hogy saját jelöltjéről van szó, nem meglepő. „Az nem működik, hogy amikor a baloldal van hatalmon, akkor ők választanak elnököt, amikor pedig mi, akkor válassza a nép. Akkor lenne hiteles ez a mondásuk, ha akkor is eszükbe jutott volna, amikor ők adták a parlamenti többséget” – mondta Kocsis Máté vasárnap a Kossuth rádióban.
„Nagyon jó, hogy több párt is felvetette, de a DK és a szocialisták semmiképp ne vessék fel a közvetlen elnökválasztást, mert amikor még MSZP-ként kormányon voltak, ez nem jutott eszükbe” – mondta Kocsis. Az '90-es évek MSZP–SZDSZ-kormányának idejére nem esett elnökválasztás, 2005-ben pedig belső harcaik miatt valójában az akkor ellenzékben lévő Fidesz kívülről jött jelöltje, Sólyom László alkotmányjogász nyerhetett – akit aztán 2010-ben a Fidesz már inkább Schmitt Pálra cserélt.
Egy reformkommunista győzelmi esélye miatt alakult így
A rendszerváltás idején a közvetlen elnökválasztást a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások eredményeként 1990 januárjában kellett volna megtartani Magyarországon. Azonban ekkor egy becsúszó szereléssel az SZDSZ, majd hozzájuk csatlakozva épp a Fidesz akadályozta ezt meg a „négyigenes” népszavazással. A történet lényege, hogy az akkori MDF abban egyezett meg a reformkommunistákkal 1989 nyarán, hogy még az 1990-es országgyűlési választások előtt választhatunk magunknak köztársasági elnököt is, közvetlenül.
Ugyanakkor az MDF-nek nem volt egyértelmű elnökaspiránsa, más pártok meg szintén nem bővelkedtek ekkor még országosan ismert frontpolitikusokban. A liberálisok (SZDSZ és az akkori Fidesz)
attól tartottak, hogy a rendkívül népszerű állampárti politikus, Pozsgay Imre könnyedén megnyerhetné az elnökválasztást, így az államfői pozíció az MSZMP kezében maradna.
Végül alá sem írták a Kerekasztal Tárgyalások zárónyilatkozatát, és népszavazást kezdeményeztek annak érdekében, hogy a köztársasági elnököt csak az országgyűlési választások után lehessen megválasztani. A népszavazáson 4,5 millió magyar vett részt, és pár ezer szavazattal, de nyertek az igenek, így érvényesült az SZDSZ és a Fidesz akarata.
A 1990-es tavaszi választásokat meg is nyerte az MDF, az SZDSZ és a Fidesz ellenzékbe szorult, azonban az ország kormányozhatósága érdekében a választások után néhány héttel megkötötték az Antall–Tölgyessy-paktumot. Az akkori legerősebb kormány- és ellenzéki párt között létrejött egyezség értelmében a köztársasági elnököt nem közvetlenül választották végül a választók, hanem az Országgyűlés tagjai dönthettek. Mivel pedig a politikai alku értelmében a hivatalt átengedték az ellenzéki SZDSZ-nek, 1990 nyarától Göncz Árpád lett a harmadik Magyar Köztársaság első államfője.
A már említett 1989. novemberi négyigenes népszavazás az elnökválasztás időpontjáról volt hivatott dönteni, nem magát a voksolás közvetlen voltát kérdőjelezte meg. 1990 nyarán ugyanakkor még egy népszavazást tartottak, aminek kezdeményezője az a Király Zoltán volt, aki a korszak talán első politikai celebritásának számított. Ismert újságíróként került be még a pártállami Országgyűlésbe 1985-ben, a Hazafias Népfront, tehát a pártállammal szemben létrehozott kvázi fantompárt jelöltjeként. Mivel szembefordult a hatalommal, hamar kegyvesztetté vált, ugyanakkor kilőtt a népszerűsége, és 1990 tavaszán már az MDF jelöltjeként nyerte meg az első fordulóban szegedi körzetét.
Az említett paktum után nem sokkal azonban otthagyta a frakciót, és függetlenként dolgozott tovább. A közvetlen elnökválasztás bevezetésére irányuló népszavazását a parlamenti pártok közül csak a friss pártállami utód MSZP támogatta. A nyár közepére hirtelen kiírt referendum aztán a teljes érdektelenségbe fulladt, és mindössze a választásra jogosultak 14 százaléka vett részt rajta. Így maradt a parlament általi államfőválasztás.
A közvetlen államfőválasztás kérdése később is előkerült aztán a hazai belpolitikában. 2004-ben például Medgyessy Péter akkori miniszterelnök szorgalmazta, hogy az EP-választással egy időben lehessen erről népszavazást tartani, azonban a koalíciós partner SZDSZ ezt élesen ellenezte. Medgyessy a közvetlen államfőválasztáson túl azt az abszurd ötletet is bedobta, hogy a négy parlamenti párt közös listán induljon az EP-választáson. A Fidesz átlátott a szitán, története során először verte a szocialistákat listán. Medgyessy Péter nem sokkal később, 2004 augusztusban lemondott, ezzel a közvetlen elnökválasztásról szóló népszavazás ötlete is lekerült a napirendről.
Valahol az is egy sajátos hungarikumnak tekinthető, hogy az elmúlt 14 évben gyakrabban bukik az államfő, mint a végrehajtó hatalmat gyakorló kormányzat. Ugyanakkor a 2022-es államfőjelölési ellenzéki tragikomédia rámutat azokra a veszélyekre is, amelyeket ez a választási forma hordozna magában. A parlamenti ellenzék az esélytelenek nyugalmával kardoskodhat jelenleg a közvetlen elnökválasztás mellett, hiszen azt alkotmánymódosítás nélkül nem lehet keresztülvinni, magyarán még népszavazással sem kényszeríthető ez ki annak tiltott tárgyköre miatt.
A közjogi tiltás ellenére azonban politikailag nem feltétlenül haszontalan felszínen tartani a témát, hiszen az eddig alkalmazott modellnél világosan látszanak a problémák. A hatalomnak ugyanakkor nem érdeke, hogy egy olyan intézmény keletkezzen, amit több millió ember szavazata legitimál. Még akkor sem, ha annak jogkörei nagyon erősen korlátozottak is.
A mindenkori magyar történelem örök tanulsága, hogy monolit politikai felépítményekben a központi hatalmat gyakorlók mellett – vagy akár az alattuk található szinteken – bármiféle autonóm cselekvő ágens halálos veszélyt jelent a rendszer egészére. Nem véletlen, hogy ezeket még a puhuló államszocialista időszakban is rendre beterelték valamilyen népfrontos szervezetbe. Épp ezért esélytelen maga a projekt, habár a Fidesz akár még jól is kijöhetne rövid távon egy sikeres elnökválasztási csatából, ugyanakkor hatalmának stabilitását épp az adja, hogy a legritkább esetben gondolkodnak rövidebb távlatokban.
Ma már a közvetlen választás a jellemzőbb
A közelben ugyanakkor vannak olyan országok, ahol a rendszerváltás utáni helyzeten változtatva végül átálltak a közvetlen elnökválasztásra – úgy, hogy az elnök jogkörei ettől még nem lettek jóval bővebbek, mint Magyarországon.
Václav Havel volt Csehszlovákia felbomlása után Csehország első elnöke, de húsz évvel később mégis az ország harmadik elnöke írt választási történelmet: Miloš Zeman volt ugyanis az első, akit közvetlenül választottak meg a csehek, és nem a parlamenti erőviszonyok döntöttek az államfő személyéről. A 2008-as, parlament által levezényelt elnökválasztás után két évvel az országgyűlési választások eredményeképpen megalakult új kormánykoalíció már döntött arról, hogy az államfőt ezután közvetlenül választja meg az ország. Az alkotmánymódosítást igénylő szabályozást 2012-re hagyta jóvá a kétkamarás parlament. Ez főként a Petr Nečas-kormány külügyminisztere által vezetett Top09 párt követelése volt, nem véletlenül, Karel Schwarzenberg ugyanis 2013-ban el is indult elnökjelöltként. A második fordulóban aztán csak 46 százalékig jutott Zemannal szemben.
Korábban azzal érveltek a közvetlen elnökválasztás ellen, hogy az ország parlamentáris berendezkedése alapján a végrehajtó hatalom a miniszterelnök kezében van, akit egy közvetlenül választott elnök gyengítene. Kétségtelen, hogy a politikai alkukkal tarkított, képviselők útján lebonyolított választásnál erősebb legitimációt jelent a közvetlen választás. Zemannal volt is konfliktusuk a különböző összetételű kormányoknak, de Zeman elődje is igyekezett autonóm politikusként megjelenni, alapvetően nem állta meg a helyét, hogy önmagában a közvetlen választás vált volna konfliktusokat gerjesztő elemmé. Az öntörvényű Zeman – aki a Krím orosz megszállása után is tett Oroszországgal elnéző nyilatkozatokat, de Ukrajna 2022-es orosz megtámadása után egyértelműen elítélte Moszkva akcióját – közvetett választással is ugyanilyen konfrontatív elnök lehetett volna. 2023-ban a választásokat Petr Pavel nyerte az Orbán Viktorral jó viszonyt ápoló Andrej Babišsal szemben.
Szlovákia hasonló utat járt be, de gyorsabban: csupán 1993-ban választott a szlovák parlament elnököt. Michal Kováč után 1998-ban a parlament több nekifutásra sem tudott dűlőre jutni a kérdésben, így már 1999-ben közvetlen választást tartottak, amelyen Rudolf Schuster 57 százalékkal legyőzte Vladimír Mečiart. A magyarul is tudó egykori kassai polgármester után a közvetlen választások később is hozzájárultak ahhoz, hogy pártokhoz kevésbé beágyazódott jelöltek is nyerjenek: Andrej Kiska 2014-ben és Zuzana Čaputová 2019-ben.
Kiska egyébként épp a jelenlegi kormányfőt, Robert Ficót győzte le, aki 2012 és 2018 között is miniszterelnök volt. Egy közvetett választáson hasonló nehezen történhetett volna meg, Fico pártja ráadásul a 2016-os parlamenti választásokat is megnyerte – négypárti koalícióval biztosította a parlamenti többséget –, így látható, hogy a közvetlen elnökválasztás afféle egyensúlyozó szerepet töltött be a szlovákiai választók megítélése szerint is. Márciusban ismét elnökválasztás lesz, kilenc jelölttel, de az ország első női államfője nélkül: Čaputová már bejelentette, hogy nem száll versenybe újabb ötéves mandátumért.
Noha Ausztria is parlamentáris köztársaság, 1951 óta közvetlenül választanak elnököt. Hatéves mandátummal, egyszeri újraválaszthatósággal. A választások 1986-ig az első fordulóban eldőltek, utána 2016-ban jött a következő kétfordulós választás, amelyből rögtön három lett. A Zöldektől Alexander Van der Bellen ugyanis 50,35 százalékot szerzett az FPÖ-s Norbert Hoferrel szemben, így decemberben inkább megismételték a választást, amit Van der Bellen meggyőzően megnyert, majd az első fordulóban újrázni tudott 2022-ben is. Mellesleg 2007 óta az osztrákok 16 éves koruktól szavazhatnak.
Szlovénia elnöke is ceremoniális szerepet tölt be, de ott is közvetlenül választják az államfőt az ország 1991-es függetlensége óta. Az ötéves mandátummal újráznia csak az első elnöknek, Milan Kučannak és 2017-ben Borut Pahornak sikerült. Utódja 2022-ben Szlovénia első női elnöke, Nataša Pirc Musar lett. A jogász végzettségű államfő sem klasszikus pártpolitikusként jutott el a választási győzelemig, újságíróként dolgozott, az információs szabadságért felelős megbízott volt, majd betöltötte az ausztriai Vöröskereszt vezető tisztségét is.
Finnországban vasárnap volt elnökválasztás, amelyet az Oroszországgal szembeni kiállásáról ismert Alexander Stubb nyert a kormányon lévő jobbközép Nemzeti Koalíció Párt jelöltjeként. Finnországban hatéves az elnöki ciklus, egyszer választható újra ugyanaz a személy, így 12 év után távozik az orosz elnökkel jó viszonyt ápoló Sauli Niinistö. Finnországban is inkább protokolláris az államfő szerepe, ez mégsem akadálya a közvetlen választásnak.
Igaz, a mai, kétfordulós rendszer 1994 óta működik, előtte az egyfordulós közvetlen választáson csak elektorokat választottak, akik végül megválasztották az elnököt. A győztesnek ehhez a 301 elektor többségének támogatását kellett megszereznie. Ettől a lényegében szintén a közvetlen választói akaratot tükröző rendszertől csak négyszer tértek el: 1919-ben – nem sokkal Finnország Oroszországtól való függetlenségének elnyerése után – majd 1940-ben, 1943-ban és 1946-ban, amikor a parlament választotta az államfőt. Akár az 1994-ig érvényes vegyes, akár az azóta alkalmazott tisztán közvetlen választásról legyen szó, a részvétel hagyományosan magas, idén az első fordulóban 71 százalékos volt.
Írországban különleges a helyzet, hol a pártok egyeznek meg, hol közvetlenül választanak elnököt. Szerepe protokolláris, a mandátum hét évre szól, egyszeri újraválaszthatósággal, így 1938 óta mindössze kilenc elnöke volt az országnak, és csupán nyolcszor választották közvetlenül, hatszor egyszerűen nem volt választás, mert csak egyetlen jelölt indult, aki ezzel automatikusan nyert. A jelöltnek vagy 20 parlamenti képviselő, vagy a 31-ből legalább négy megyei vagy városi tanács támogatása kell. A pártok erőviszonyai miatt ez többször egyjelöltes egyezséghez vezetett, legutóbb 2004-ben, Írország második női elnöke, Mary McAleese esetében. A jelenlegi elnöknek, Michael D. Higginsnek viszont 2011-ben és 2018-ban is több jelölttel kellett szembenéznie. A következő választás 2025-ben lesz, valószínűleg ismét több indulóval.
Félprezidenciális rendszerek Közép-Kelet-Európában
A közvetlen elnökválasztásnak azonban sokkal klasszikusabb példái azok az EU-s országok, ahol az államfői poszthoz valóban nemcsak ceremoniális, hanem különböző mértékben kibővített jogkörök is járnak (még ha nem is olyan mértékben, mint Franciaország esetében).
Lengyelország klasszikus példája a félelnöki berendezkedésnek, így nem meglepő, hogy a 40 milliós országban közvetlenül választanak elnököt a rendszerváltás óta. Ötéves ciklus, egyszeri újraválaszthatósággal. Az elnök egyik legerősebb jogköre a törvények vétójára vonatkozik, amelyet csak a parlament 60 százalékos többsége írhat felül. Az elnök és a kormány összhangja különösen erős volt a Kaczyński fivérek idején, amikor Jarosław kormányfő, ikertestvére, Lech pedig 2005-től 2010-es haláláig államfő volt. A legutóbbi parlamenti választás óta „kényszerházasságban” él a Jog és Igazságosság (PiS) támogatását élvező Andrzej Duda elnök és a Donald Tusk kormányfő vezette kormánykoalíció.
Romániában 2024 novemberében választanak elnököt, 1990 óta közvetlenül, bár az ország félprezidenciális berendezkedése révén ez nem is lehetne másképp. A román elnök jogköre is szélesebb, mint a parlamentáris demokráciákban. Jelentősebb szerepe van az elnöknek a külügyek alakításában is, bár az általa kinevezett kormány nem neki, hanem a parlamentnek felelős – ezért sem nevezhető tisztán elnöki rendszernek a romániai berendezkedés. A mandátum 2004 óta ötéves, egyszeri újraválasztással. A kétfordulós választáson a részvétel jellemzően 60 százalék alatt van. 1996 és 2009 között magyar indulók is voltak, Frunda György kétszer valamivel 6 százalék felett, Markó Béla 2004-ben 5 százalék felett teljesített, míg 2009-ben Kelemen Hunor 3,81 százalékig jutott, ami a 2011-es népszámlálási adatok szerint jóval alatta volt a magyarság akkori, 6,5 százalékos arányának, amely ma hatszázalékos.
Horvátországban az 1991-es függetlenné válással a kezdetektől közvetlenül választottak elnököt, ám a tisztség jelentősen átalakult. 1992-ben és 1997-ben Franjo Tuđman győzött, akinek az idején a berendezkedés inkább félprezidenciális volt, az elnök kezében a protokollárisnál jóval erősebb közvetlen végrehajtói hatalommal. Az ő 1999-es halála után szűkült az elnök jogköre a miniszterelnökét szélesítve, így ma már a parlamenti köztársaságok közé sorolható. A mandátum ötéves, egyszeri újraválasztás lehetőségével. Ez 2000 óta csak Stjepan Mesićnek sikerült, a két következő elnök nem tudott ismételni. A 2019-es választást elődjét, Horvátország első női elnökét, Kolinda Grabar-Kitarovićot legyőzve Zoran Milanović nyerte, az újabb választás idén decemberben lesz.
Közvetett választás az olaszoknál és a németeknél
A magyarhoz képest teljesen más feltételek között, de közvetetten választanak elnököt olyan nagy EU-s országokban is, mint Németországban és Olaszországban is.
Mindkét esetben parlamentáris köztársaságról van szó, bár Németországban ezt a szövetségi rendszer, a 16 tartományi parlament bonyolítja. A kifejezetten protokolláris szerepet vivő államfőt a szövetségi parlament választja, közösen a tartományi parlamentek által választott elektorokkal – a vegyes rendszer a szövetségi parlamentben lévő párterőviszonyokat árnyalhatja. 1949 óta az ötéves ciklusok ritmusa csak kétszer bomlott fel, de akkor gyors egymásutánban: 2010-ben az újraválasztása után egy évvel lemondott Horst Köhler egy akkor vitathatónak tartott nyilatkozat miatt, amely szerint Németország külföldi katonai szerepvállalása kereskedelmi érdekeket is szolgál. Köhler lemondása után jött Christian Wulff, a volt tartományi miniszter azonban korrupciós gyanú miatt alig két évig volt államfő. Lemondása után két évvel minden vád alól tisztázta magát. 2022 után 2027-ben jön a következő elnökválasztás Németországban, amin Frank-Walter Steinmeier mostani államfő már nem újrázhat.
Az EU-ban Olaszországban a leghosszabb az elnöki mandátum ideje, 7 év, és az államfő egyszer újraválasztható. Személyéről a parlament alsó- és felsőháza, valamint regionális küldöttek döntenek. 2015-ös megválasztása, majd 2022-es újraválasztása óta Sergio Mattarella ül az elnöki székben. Elődje, Giorgio Napolitano a második ciklusa második évében mondott le, 89 évesen. Mattarella jelezte, hogy nem akarna egy második ciklust is vállalni, de végül sorozatban kudarcba fulladt az utódjának megválasztása, miután nem sikerült közös jelöltet találniuk a pártoknak. Ezért a végén arra kérték az idős államfőt, hogy maradjon továbbra is a ceremoniális poszton.