Kudarcba fulladt az olasz államfőválasztás, a pártok maradásra kérik a 80 éves Mattarellát

2022. január 29. – 14:40

Másolás

Vágólapra másolva

A többszörös eredménytelen szavazási fordulók után a parlamenti pártok újabb mandátum elvállalására kérik a hét év után távozásra készülő Sergio Mattarella államfőt – jelentették be a frakcióvezetők szombaton az MTI beszámolója szerint. A parlamenti frakcióvezetők délután egyeztetnek Sergio Mattarellával. Ha a nyolcvanéves államfő újabb mandátumot vállal, Mario Draghi miniszterelnök marad.

A hétfőn kezdődött elnökválasztás szombat délelőtt tartott hetedik fordulója is a szükséges 505 voksot érő többség nélkül zárult, de a legtöbb szavazatot már Mattarella kapta: 387 elektor adta reá a voksát.

A 2015. február 3-án megválasztott Mattarella az utóbbi hónapokban folyamatosan azt hangoztatta, hogy nem kíván újabb mandátumot vállalni. Az elnökválasztás szavazási fordulói idején közösségi oldalán az államfői palotából történő kiköltözése fotóit közölte. A parlament felkérésére azonban nem utasíthatja vissza az újabb mandátumot, ha a pártok attól teszik függővé a kormányzás és az ország stabilitását. Az államfő ismételt megválasztása nem precedens nélküli: Sergio Mattarella elődje, a szintén baloldali Giorgio Napolitano 2006-tól 2015-ig maradt az elnöki székben, mivel az első hétéves mandátuma után másodikra is megszavazták. Második mandátumát két év után, kilencven esztendősen megszakította.

A napról napra ismétlődő szavazás, és azt kísérő folyamatos egyeztetés ellenére a pártok nem tudtak közös jelöltben megállapodni. A jobbközép pénteken a szenátus elnökét Maria Elisabetta Casellatit, a Hajrá, Olaszország! (FI) politikusát jelölte, aki nem kapott többséget. A számítások szerint a FI tagjai sem támogatták egységesen Casellatit. Péntek este a Liga és az Öt Csillag Mozgalom (M5S) egyik szárnya a párton kívüli Elisabetta Bellonit javasolta első női államfőnek, de a titkosszolgálatot vezető Belloni sem nyerte el a többség tetszését. Más jelölt hiányában a parlament Sergio Mattarella maradását tartja „az ország számára legegyszerűbb és leghasznosabb megoldásnak” – írta szombaton a baloldali La Repubblica.

Matteo Salvini, a Liga vezetője úgy nyilatkozott: az „olaszok nem érdemlik meg, hogy az elnökválasztási káosz tovább húzódjon”. Határozottan ellenzi Mattarella esetleges újraválasztását viszont Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke, aki „önkényes és alkotmányellenes” döntésnek nevezte Mattarella marasztalását.

A következő, talán utolsó szavazási fordulót szombat délután tartják.

Egy hete Silvio Berlusconi volt kormányfő, a jobbközép Hajrá, Olaszország! (FI) elnöke visszavonta tervezett jelölését a távozó államfő Sergio Mattarella helyére. Berlusconi jelölésével, valamint az olasz belpolitikai helyzettel ebben a cikkünkben foglalkoztunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!