A Tesco és a Lidl nem kéri a kötelező oltást a dolgozóitól, a Richter igen
A Molnál és az OTP-nél még egyeztetnek róla.
Ha kötelező lesz az oltás, leállhat a MÁV, a BKV és a Volán is a szakszervezetek szerint
Mivel a cégeknél is hasonló az átoltottsági arány, mint az országban, hirtelen a dolgozók kb. 40 százalékát fizetés nélküli szabadságra kellene küldeni.
Már két budapesti önkormányzatnál elrendelték a kötelező oltást
A Hegyvidéken és a XVI. kerületben igen, Székesfehérváron, Debrecenben, Egerben és Újpesten viszont nem tették kötelezővé a vakcinációt.
A honvédségnél is elrendelték a kötelező oltást
December 1-ig minden honvédségi dolgozónak be kell oltatnia magát.
Cser-Palkovics nem írta elő az önkormányzati dolgozók kötelező oltását
Székesfehérvár fideszes polgármestere a meggyőzés és az értelmes párbeszéd erejében hisz, és igyekszik elkerülni a kényszerítő intézkedést, ameddig csak lehetséges.
Kaliforniában kötelező lesz az iskolásoknak a koronavírus elleni oltás
A szabályozást fokozatosan fogják bevezetni, ahogy az Egyesült Államok engedélyezi a fiatalabb korosztályok számára a vakcinákat.
Szlovéniában kötelező lesz az oltás az állami hivatalnokoknak, a Magas-Tátrában a zárt felvonókból...
Két szomszédos országban is szigorítanak a romló járványügyi helyzet miatt, Szlovákiában méghozzá elég rendhagyó módon.
Elfogyott Biden türelme, 100 millió amerikai számára tenné kötelezővé az oltást
Körülbelül 80 millió amerikai nincs még beoltva, ami az elnök szerint komoly károkat okoz az ország számára
Kötelező lesz az oltás a Wizz Air fedélzeti személyzetének
December 1. a határidő, speciális esetekben elfogadják a tesztet is.
Kötelező beoltatniuk magukat a Debreceni Egyetem egészségügyi hallgatóinak
Aki ezt nem teszi meg, az „elmulasztja az érintett órákat”.
Kövess minket Facebookon is!