Eva Kaili ügyvédje szerint a korrupcióval vádolt volt EP-alelnököt középkori módszerekkel kínozzák
Tizenhat órás vallatásról, égve hagyott lámpáról és megtagadott takaróról beszélt a nő jogi képviselője.
A katari külügyminiszter szerint nem szabad belerángatni az országát az EP korrupciós botrányába
Mert „ez egy európai intézmény problémája Európában” – mondta annak az országnak a minisztere, amely a gyanú szerint EP-képviselőket vesztegetett meg.
Orbán már börtönválogatottban látja focizni az EP-képviselőket
Korrupciós mókázás a Twitteren.
Letartóztattak egy adótanácsadót Olaszországban a korrupciós EP-ügy miatt
Az adótanácsadó a decemberben letartóztatott Pier Antonio Panzeri volt olasz szocialista EP-képviselő alkalmazottjaként dolgozott.
Marc Angelt választotta alelnökének Eva Kaili helyére az Európai Parlament
Az luxemburgi szocialista képviselőt 307 szavazattal választották meg a korrupciós ügy miatt megüresedett alelnöki posztra.
Az Integritás Hatóság elnöke: Nem a rendszer korrupt, az egyének azok
Biró Ferenc a Bloombergnek azt nyilatkozta, ellenzi, hogy egyenlőségjelet tegyenek a korrupció és az Orbán-kormány közé.
A volt cseh kormányfőt, a most elnökjelölt Babišt felmentették egy 50 millió koronás csalási ügyben
Négy nappal az elnökválasztás előtt született meg a nem jogerős bírósági ítélet Andrej Babiš ártatlanságáról.
Panamáig ér a korrupcióval vádolt volt EP-alelnök ügye
A görög pénzmosás elleni hatóság elnöke sürgős megkeresésben kér tájékoztatást a letartóztatásban lévő Eva Kaili és családtagjainak számláiról.
Orbán kinevezte a másik újonnan létrehozott korrupcióüldöző állami szervezet vezetőjét
Dr. Karácsoni-Pej Melinda a NAV-tól érkezik, kinevezése négy évre szól.
Egy hónapig még biztosan előzetesben marad a katari kenőpénz elfogadásával vádolt volt EP-alelnök
Eva Kaili tagadta, hogy bármi törvénytelent tett volna.
Kövess minket Facebookon is!