Utódja szerint Simonka György minden szava hazugság

2024. augusztus 28. – 14:09

Utódja szerint Simonka György minden szava hazugság
Erdős Norbert – Forrás: Erdős Norbert / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

„Simonka György minden szava hazugság. Simonka György egy sértett ember, a szavait ennek megfelelően kell kezelni.” Ennyit reagált Erdős Norbert fideszes országgyűlési képviselő a Telexnek a Simonka-interjúra.

A volt fideszes Simonka György 2010 és 2022 között volt a Békés megye déli részét magába foglaló Békés vármegyei 4. számú választókerület országgyűlési képviselője, 2022-ben ezen a pozíción párttársa, Erdős Norbert váltotta.

Simonka a Telexnek adott interjújában a többi közt azt állította, amikor ő már Pusztaottlaka alpolgármestere volt, akkor Erdős országgyűlési képviselőként megkereste őt, hogy „az összes helyi projektet egy bizonyos kivitelező céggel valósítsunk meg. Ezek több százmilliós forintos turisztikai projektek. Meg is mondta, hogy kivel kell megcsinálni: az ő kampányfőnöke, Kopp Szilárd és az ő fia cégével. Én erre nem voltam hajlandó, mondtam neki, hogy egy közbeszerzésen ekkora összegeket nem lehet csak úgy abba az irányba terelni, amerre ő akarja. Ő erre azt mondta, hogy van egy fideszes cég, akit bízzak meg, ők pedig meg fogják oldani, hogy mégiscsak Kopp Szilárdék nyerjék meg ezeket a beruházásokat. Erre is nemet mondtam. Ezt azóta tagadják, sőt Kopp azt nyilatkozta, hogy Dél-Békésben nyolcszor indult a cégük közbeszerzésen, és egyszer sem nyert. Persze itt is hazudnak, mert csak Pusztaottlaka szomszédos településeit néztem körbe és Medgyesegyházán, Medgyesbodzáson, Csanádapácán is mindenhol több száz milliós munkákat nyertek el”.

Simonka azt is mondta, Erdőst Szájer József „ejtőztette egyik magas pozícióból a másikba”. Ő maga nem akarta, hogy Erdős legyen az utódja Dél-Békésben, „kézzel-lábbal tiltakozott ellene”, de ha az ember fideszes, nem mond nemet Kubatov Gábornak.

Simonka a Telexnek adott interjújában milliárdok eltűnéséről és az ügyészség befolyásolásáról is beszélt, valamint azt is állította, hogy a Fidesz el tud sikálni dolgokat, ha akar, Orbán Viktor pedig mindenről tud, ha tudni akar.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!