Vadai: Egy magas rangú állami vezető rendelte meg az óbudai polgármester ellen zajló eljárást

2024. augusztus 28. – 12:16

Másolás

Vágólapra másolva

Egy magas rangú állami vezető rendelte meg egy olyan ügy kreálását, amelynek célja Kiss László óbudai polgármester megbuktatása – mondta Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció alelnöke, frakcióvezető-helyettese a Legfőbb Ügyészség épülete előtt tartott szerdai sajtótájékoztatóján. A DK alelnöke három dokumentumot mutatott be, szerinte ezek azt bizonyítják, hogy a korrupcióval gyanúsított óbudai polgármester ellen koncepciós eljárás zajlik.

„2021-ben azzal keresett meg (...), hogy őt megkereste egy felsővezető azzal, hogy meg kellene buktatni a III. kerületi polgármestert, és ehhez szükség lenne a cégemre”

– idézett egy kihallgatási jegyzőkönyvből Vadai Ágnes. A DK-s képviselő a sajtótájékoztató egy pontján idézett Simonka György Telexnek adott interjújából is, ezt a mondatot emelte ki:

„Állítólag az ügyészek egyik vezetője minden hétfőn eljár valahova eligazításra. Hogy pontosan hova, azt nem tudom, valami magasabb szintre. Délután visszajön, és elmondja, hogy mit kell tenni, a folyó ügyeket milyen irányba kellene terelni”.

Ezután Vadai megismételte azt az állítást, hogy 2021-ben rendelte meg egy magas rangú állami vezető az óbudai polgármester ellen zajló eljárást. Vadai szerint nem Kiss László ellen kellett volna eljárást indítani, hanem az ügyészség képviselője ellen, aki a jegyzőkönyv alapján szerinte arra kérte a cégvezetőt, hogy „állami érdekből vegyen részt Kiss László megbuktatásában”. A DK képviselője ezután négy kérdést tett fel, ezekre Polt Péter legfőbb ügyésztől kért választ:

  1. „Ki az az állami vezető, aki megrendelte Kiss László polgármester megbuktatását?”
  2. „Ha nem ismeri – amit kétlek – akkor zajlik-e ügyészségi nyomozás az állami vezető kilétének felfedése érdekében?”
  3. „Melyik állami vezető utasította az ügyészséget a büntetőeljárás megindítására?”
  4. „A mai interjú alapján, melyik hétfői napon kapott utasítást az ügyészség Kiss László levadászására?”

A sajtótájékoztató végén Vadai Ágnes és Barkóczi Balázs DK-s képviselők ki akarták ragasztani a jegyzőkönyvből készített transzparenst az ügyészség épületére, de a Készenléti Rendőrség rendőrei az útjukat állták.

Kiss László óbudai polgármestert, a DK politikusát két hete vették őrizetbe, miután a Központi Nyomozó Főügyészség házkutatást tartott Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatnál. A vád szerint Kiss a 2019. októberi polgármesterré választása után megállapodott egy ismerősével, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek rendszeresen megbízásokat kapnak majd az önkormányzattól, amiért cserébe neki és további – az önkormányzatnál dolgozó – hivatalos és nem hivatalos személyeknek pénzt kell visszafizetniük.

Márciusban írtuk meg, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség szerint fiktív szerződéseket köthettek Óbuda önkormányzatával, ezért indult nyomozás az ügyben. Március 7-én vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt négy személyt vettek őrizetbe. Az ügyben még sok a kérdés, de az önkormányzat által nyilvánosságra hozott papírok alapján NER-közeli reklámcégek is lehetnek érintettek az ügyben.

A hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsított DK-s Kiss László korábbi munkatársa vádalkut kötött az ügyészséggel, ő 14 hónap fogházat kapott. Az óbudai polgármester letartóztatásához az kellett, hogy több gyanúsítottnak megeredjen a nyelve, erről itt írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!