Letartóztatták Kiss Lászlót, Óbuda polgármesterét

2024. augusztus 16. – 13:44

Másolás

Vágólapra másolva

Letartóztatták a DK-s Kiss Lászlót, Óbuda polgármesterét az óbudai korrupciós ügy miatt, tudta meg a 24.hu Kiss László védőjétől, Zamecsnik Pétertől.

Zamecsnik elmondta, hog 30 napra rendelték el a letartóztatást, a döntés viszont nem jogerős. A Fővárosi Törvényszék az ügyészség két indoka közül az egyiket tartotta megalapozottnak, a büntetőeljárás sikerének veszélyeztetését, ami minden korrupciós ügyben jellemző érv.

Két napja az óbudai önkormányzat sajtóosztálya délelőtt közleményben tudatta, hogy a korábbi nyomozati cselekményeket folytatva a Központi Nyomozó Főügyészség jelenleg ismét házkutatást tart Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatnál. „Négy nyomozó tartózkodik a hivatal épületében, akikkel mindenben együttműködünk, a kért szkennelt iratokat hiánytalanul átadjuk” – írták. Ekkor őrizetbe is vették a rendőrök Kiss Lászlót.

A nyomozók Kiss László mellett kihallgattak egy napja egy önkormányzati vezetőt, valamint a polgármesteri hivatal egy korábbi alkalmazottját: ők jelenleg őrizetben vannak, letartóztatásuk elrendelését indítványozta az ügyészség. A DK politikusa, Kiss László szerdán még úgy fogalmazott, hogy abszurdnak tartja a gyanúsítást.

A megalapozott gyanú szerint dr. Kiss László a 2019. októberi polgármesterré választását követően megállapodott egy ismerősével, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek rendszeresen megbízásokat kapnak az önkormányzattól, amiért cserébe neki és további – az önkormányzatnál dolgozó – hivatalos és nem hivatalos személyeknek pénzt kell visszafizetni.

Ehhez az önkormányzat fiktív, túlárazott szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott gazdasági társasággal. A valóságban a színlelt vállalkozási szerződésekben írt szolgáltatást, termékbeszerzést nem a szerződő cégek, hanem más gazdasági társaságok teljesítették a szerződésben vállalt árnál alacsonyabb összegért. Esetenként a vállalt munkát az önkormányzat alkalmazottai végezték el.

Kisst hivatali visszaélés, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés, illetve egyéb bűncselekmények elkövetésével is gyanúsítja a főügyészség. Az ügy további két újabb gyanúsítottja egy III. kerületi önkormányzati képviselő, valamint az egyik érintett gazdasági társaság ügyvezetője. A korábban már letartóztatott óbudai alpolgármester letartóztatását október végéig hosszabbította meg az ügyészség.

Márciusban írtuk meg, hogy a KNYF szerint fiktív szerződéseket köthettek Óbuda önkormányzatával, ezért indult nyomozás az ügyben. Március 7-én vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt négy személyt vettek őrizetbe. Az ügyben még sok a kérdés, de az önkormányzat által nyilvánosságra hozott papírok alapján NER-közeli reklámcégek is lehetnek érintettek az ügyben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!