„Három hete nem hozzák ki a csomagot és a telefont se veszik fel” – összerogyott a sok akciótól a...
Tömegesen késnek vagy vesznek el a Sameday futárszolgálaton keresztül rendelt csomagok, sokan pedig egyáltalán nem azt kapják, amit rendeltek. Van, aki már feljelentést tenne, miközben a cég szerint...
A külföldi és a magyar ételfutárokat is szívatja az állam azzal, ahogy a vendégmunkásokhoz hozzááll
A nem létező védőháló, a megnőtt adóterhek mellett az alacsony béren tartott külföldi futárok miatt is egyre rosszabb a magyar futároknak, de a vendégmunkások helyzete talán még az övéknél is...
A Wolt szerint ők nem alkalmaznak vendégmunkásokat, a futárokkal partnerként szerződnek
Nem kérnek nemzetiségre vonatkozó információt a jelentkezéskor.
Az ételfutárok nem számíthatnak munkajogi védelemre a Kúria döntése alapján
Munkajogi szakértő szerint ettől még szükség lenne valamilyen védőhálóra, mert túl kiszolgáltatottak az egyéni vállalkozók a munkáltatójuknak.
A tokiói bringás futárok egykor bámulatos ételtornyokat egyensúlyozva rótták az utcákat
Az egyik kezükkel a kormányt fogták, a másikkal pedig a több tucat forró levest, amiket a vállukra pakolva szállítottak ki.
Nem is sejtettük, hogy ennyivel drágább az étel, ha házhoz rendeljük
Mennyivel kerül többe ugyanaz az étel házhoz rendelve, mint ha elslattyogunk az étterembe, és ott esszük meg? Kipróbáltuk tíz különböző ételen, és elég durva számok jöttek ki. Megkérdeztük a...
3 eurós minimumdíjat vezet be Franciaország a könyvek kiszállítására, hogy visszaszorítsák az...
A cég versenyelőnye óriási, ezt próbálják meg korlátozni.
Péniszlógatás és „mizu jóseggüm?” – Nők megrázó történetei zaklató futárokról
Három olyan esetről is értesültünk, amikor futárok a kiszállítás közben vagy után szexuálisan zaklattak nőket. Kilógatott pénisz, a nő fenekének vagy pizsamájának dicsérgetése. Megkérdeztük a...
Több mint ezer dollárért rendelt édességeket egy négyéves ausztrál kisfiú az apja nevében
Mikor a teherautónyi sütemény megérkezett az apa munkahelyére, és meglátta a számlát, majdnem szívbajt kapott.
Az online vásárlás lett az új össznépi sport
Két év alatt hatról tizenkét százalékra nőtt a legalább hetente online vásárló magyarok aránya.
Kövess minket Facebookon is!