Az ételfutárok nem számíthatnak munkajogi védelemre a Kúria döntése alapján

A Kúria még decemberben meghozott döntése szerint nem számít munkaviszonynak a platformalapú, egyéni vállalkozóként végzett ételfutárkodás. Így Magyarországon a platformmunkát végzők kiesnek a munkajog által biztosított védelemből.

A döntés szerint a munkaviszonyhoz szükséges széles körű utasítási és ellenőrzési jog nem állt fenn, hiszen a bíróság elé vitt esetben a futár visszautasíthatta az adott munkát, valamint nem volt hierarchikus kapcsolat és egymástól való függőség sem.

Somlóvári Zsófia, a Kapolyi Ügyvédi Iroda munkajogi szakértője szerint azért különösen fontos az ügyben hozott döntés, mert a magyar munkaügyi bíróságok ilyen jellemzők alapján tudták korábban a rejtett munkaviszonyt átminősíteni. A Kúria állásfoglalása után azonban hasonló tényállás esetén a jövőben erre nem kerülhet sor.

A platformmunkavégzés során keveredik a munkajogi és a vállalkozásalapú foglalkoztatás. Az ételfutárok például egy applikáción keresztül vállalják a feladatot, a foglalkoztató által meghatározott arculati elemeket használva azonban már önálló vállalkozói minőségben dolgoznak.

Az ételfutárok és a hozzájuk hasonló munkát végzők azonban sok esetben jelentős mértékben függenek munkaadójuktól, mégsem élveznek védelmet velük szemben. Ez a foglalkoztatási forma lényegében munkaviszony megkerülésével létrejött foglalkoztatásnak minősül. Egyes rendszerek kihasználják, hogy sokan saját akaratukból, például a kollégákkal való verseny miatt rendszeres munkát végeznek, valójában akár magasabb óraszámban is, mint amennyit a munkajogi szabályok megengednének.

A szállítók maguk döntik el, mennyi műszakot vállalnak és mikor, fizetést a teljesített fuvarok alapján kapnak. Ahogy azt az egyre növekvő számú külföldi futárokról szóló cikkünkben írtuk, ez a modell egyfelől a szociális biztonság hiányát jelenti, másfelől viszont elég jó kereseti lehetőség azoknak, akik rugalmas munkaidőre vágynak.

A munkajogi szakértő szerint olyan védelmi háló kialakítására lenne szükség, ami kezeli az erőfölényben lévő nagyvállalatok és az egyéni vállalkozók közötti egyenlőtlenséget. Ilyen lehet például a meghatározott minimum óradíj is, vagy egy köztes kategória létrehozása, amely értékeli a felek egymással szembeni erőfölényét. Kevesen vitatják ugyanis, hogy ilyen esetben az önfoglalkoztatottnak nincs reális alkupozíciója a nagyvállalati megbízóval szemben, tehát például nem tudja a szolgáltatás árát megemelni. Ráadásul kollektív igényérvényesítésre sincs mód, miután szakszervezetet csak a munkavállalók alapíthatnak – hiába dolgoznak tömegesen az adott megbízónak, lényegében ugyanolyan konstrukcióban.