Legalább hét ember meghalt Kínában egy késes támadásban
2020. december 27. – 11:27
–
Haász János
A támadót elfogták, a merénylet indítéka egyelőre nem ismert.
A kínai gazdaság öt évvel hamarabb hagyhatja le az amerikait a koronavírus miatt
2020. december 26. – 17:46
–
Iván András
Londoni elemzők szerint a hatékonyabb kínai járványkezelés már 2028-ra előrehozza a helycserét.
Kínában már több mint 500 millióan túlsúlyosak
2020. december 24. – 21:46
–
Hanula Zsolt
Drámai tempóban hízik el az ország.
Monopólium gyanújával vizsgálatot indított az Alibaba ellen a kínai piacfelügyelet
2020. december 24. – 06:56
–
Szalma Baksi Ferenc
Már korábban is figyelmeztették őket.
A kínaiak egy 350 km/h-val is száguldani képes tehervonatot gyártottak le
2020. december 23. – 17:40
–
Fehér János
A gyártója szerint ez az első tehervonat, amelyik ilyen gyorsan tud haladni.
Húsz év menekülés után állt bíróság elé a kínai sorozatgyilkos társa
2020. december 23. – 11:05
–
Ághassi Attila
Hét gyilkosságban való részvétellel gyanúsítják, élettársát már 1999-ben kivégezték.
Löncshúsos-oreós burgerrel támad Kínában a McDonald's
2020. december 21. – 19:48
–
Péli-Koroknai Gergely
Csak 400 ezer darab készül a limitált kiadásból.
Elpusztult a világ legidősebb fogságban tartott óriáspandája
2020. december 21. – 14:37
–
Bozsó Ágnes
Szakértők szerint a panda élete olyan hosszúra nyúlt, mintha egy ember több mint 110 évet élt volna.
Az ország, ahol nincs második hullám
2020. december 18. – 23:48
–
Mészáros R. Tamás
A koronavírus egykori epicentrumában, a kínai Vuhanban ma tele vannak a diszkók és a sétálóutcák, és nyoma sincs a fél évvel ezelőtti járványnak. Bár sokan a kínai diktatúra erejét vagy az ázsiai...
Több mint negyven év után újra friss kőzetminták érkeztek a Holdról
2020. december 17. – 11:26
–
Flachner Balázs
Újabb mérföldkövet ért el a rohamosan fejlődő kínai űrprogram, a Csang'o-5 kínai űrszonda kapszulája csütörtök hajnalban visszatért a Földre.