Orbán együtt vacsorázott a Kínai Kommunista Párt vezető diplomatájával

2023. február 19. – 08:17

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor vasárnap magánvacsora keretében fogadta Vang Ji államtanácsost, a Kínai Kommunista Párt Központi Külügyi Bizottságának igazgatóját – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Korábban Paczolay Máté külügyi szóvivő bejelentette, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten fogadja Vang Ji államtanácsost, a Kínai Kommunista Párt Központi Külügyi Bizottságának igazgatóját.

Az MTI közlése szerint „a felek előbb négyszemközt, majd plenáris ülésen, végül munkaebéd keretében egyeztetnek egymással”, a napirenden pedig Kína és Közép-Európa országai közötti együttműködés, valamint a két ország stratégiai partnersége szerepel majd.

Vang Ji szerdán Emanuel Macronnál kezdte európai látogatását, szombaton beszédet mondott a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián. Az előzetes hírek szerint több európai országba is ellátogat, például Németországba és Olaszországba, de elmegy Oroszországba is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!