Katonaság
Kormánytagok katonai sátorban, mi ez?
Aggodalomra semmi ok, Orbán Balázs szerint a Magyar Honvédség belátható időn belül ütőképes lesz!
Éjféli katonai felvonulással ünnepelte alapításának 73. évfordulóját Észak-Korea
Természetesen a korábbinál sokkal egészségesebbnek tűnő Kim Dzsongun is ott volt, de beszédet nem mondott.
Megjelent a kormányrendelet a katonai szolgálatért járó felvételi pluszpontokról
Akár 64 többletpontot is lehet szerezni a katonáskodással.
„Szeretem a munkám” – írta Instagramján néhány napja a kabuli robbantás egyik amerikai áldozata
A 23 éves Nicole Gee-t néhány hete léptették elő őrmesterré.
Hazatértek az afganisztáni kimenekítési feladatokban részt vevő magyar katonák
Két repülőgép hozta haza az evakuációs munkálatokban részt vevő katonákat.
Visszakerült apjához a csecsemő, akit a kabuli repülőtér drótkerítésén adtak át az amerikai...
A gyereknek orvosra volt szüksége, ellátták a repülőtéren működő kórházban.
Órákon át körözött a katonai óriásgép Kabul felett, végül csak hét embert tudott kimenekíteni
Nagyon bonyolult és rizikós művelet az emberek kimenekítése Kabulból. A németek első katonai gépe visszafordult, a másik 5 órát körözött a légtérben, fogyott a kerozin, aztán a lerövidített és sötét...
Száz katonát küld Lengyelország az afganisztáni evakuáció támogatására
A lengyelek külön kiemelték, hogy a misszió nem harci jellegű, a cél, hogy a szövetségesekkel együttműködve biztosítsák saját, valamint más országok állampolgárainak kimenekítését.
Lezuhant egy katonai szállítógép Moszkva közelében, három ember meghalt
A repülő hajtóműve a levegőben kigyulladt, egy erdőbe csapódott és felrobbant.
A tetőig áll a víz észak-koreai településeken, több ezer embert kellett evakuálni
Ezzel tovább romlik az élelmiszerhiány az országban.









