Hazatértek az afganisztáni kimenekítési feladatokban részt vevő magyar katonák

2021. augusztus 25. – 22:54

frissítve

Hazatértek az afganisztáni kimenekítési feladatokban részt vevő magyar katonák
A hazatérő magyar katonák a kecskeméti repülőbázison szerda este – Fotó: Magyar Honvédség

Másolás

Vágólapra másolva

Éjjel leszállt a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison a Magyar Honvédség két utasszállító repülőgépe, amelyekkel hazahozták az afganisztáni kimenekítési feladatokban részt vevő magyar katonákat – írja a Honvédelem.hu.

A Magyar Honvédség evakuálási műveleteiről csütörtökön 9 órakor dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter és dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka tart rendkívüli sajtótájékoztatót.

Az első magyar repülőgép, ami részt vett a mentőakcióban vasárnap este 11 óra után szállt le Ferihegyen. A Wizz Air Üzbegisztánból induló repülőgépén 170-173 utas volt, köztük 96 afgán állampolgár. A belügyminisztérium szerint őket azért kellett kimenekíteni, mert vagy ők, vagy családtagjaik együttműködtek a magyar katonákkal vagy szövetségeseikkel, ezért a tálib hatalomátvétel miatt már nem volt garatált a biztonságuk.

Szerdán 240 afgán állampolgárt vittek át Ferihegyről Röszkére, köztük 126 gyereket.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint több magyar és amerikai állampolgárt is kimenekítettek. A magyar misszió nem volt zökkenőmentes, erről ebben a cikkünkben írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!