Újabb afgán menekülteket szállítanak Röszkére és Tompára, köztük 126 gyermeket

2021. augusztus 25. – 12:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Elindult a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről az a gépjárműkonvoj, amely újabb afgán állampolgárokat visz az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság röszkei és tompai objektumába, közölte a Belügyminisztérium az MTI-vel. Mint a minisztérium jelezte, olyanokról van szó, akik korábban együttműködtek Magyarországgal.

A gépen 114 felnőtt és 126 gyermek van, mind hatósági karanténba kerül, ellátásukról pedig a magyar állam gondoskodik a minisztérium közlése szerint. Megérkezésük után újabb hidegélelmiszer-csomagot és a járványügyi helyzethez igazodó egészségügyi, higiéniai és tisztálkodási felszerelést kapnak, orvosi vizsgálatuk is megkezdődik.

Vasárnap éjjel 23 órakor landolt Ferihegyen az első magyar repülőgép, amely részt vett az afganisztáni mentőakcióban. A gép a Liszt Ferenc repülőtéren szállt le, a belügyminisztérium akkori közleménye alapján az elhozott 96 afganisztáni személyt Röszkére szállították. A BM szerint mindannyian „az afganisztáni tálib hatalomátvételt követően megtorlással fenyegetett, Magyarországgal és szövetségeseivel korábban együttműködő” állampolgárok vagy családtagjaik.

Afganisztánból már csak katonai gépeken tudják átszállítani az embereket a környező országokba, ahonnan már biztonsággal folytathatják útjukat polgári járatokon (ezért indult a vasárnap éjjel érkező járat is Üzbegisztánból). Csakhogy, ahogy arról ebben a cikkben részletesen írtunk, a mentőakciók megszervezése egyáltalán nem egyszerű feladat.

Az amerikai tengerészgyalogság által közreadott képen afgánok egy repülőgéphez mennek a kabuli Hamid Karzai Nemzetközi Repülőtéren 2021. augusztus 24-én – Fotó: MTI/EPA/Amerikai tengerészgyalogság/Samuel Ruiz
Az amerikai tengerészgyalogság által közreadott képen afgánok egy repülőgéphez mennek a kabuli Hamid Karzai Nemzetközi Repülőtéren 2021. augusztus 24-én – Fotó: MTI/EPA/Amerikai tengerészgyalogság/Samuel Ruiz

A mentésben részt vesz Magyarország is, Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap reggel a Kossuth rádióban azt mondta, a kint lévő magyar katonák azon dolgoznak, hogy az országban lévő magyarokat és azokat az afgánokat, akik veszélyben lehetnek – amiatt, mert az elmúlt 15-20 évben együttműködtek a honvédség kinti egységeivel –, kimenekítsék az országból. De csakis őket, pontos lista alapján dolgoznak a magyar katonák, mert „nem akarunk bárkit beengedni”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!