Orbán Viktor: Vannak még magyarok Afganisztánban

2021. augusztus 22. – 09:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A miniszterelnök a Kossuth Rádióban beszélt vasárnap reggel a járványról, nyugdíjprémiumról, inflációról, az afgán helyzetről és a migrációs veszélyekről.

Orbánt először augusztus 20-áról kérdezte a műsorvezető, de nem az Andrássy úti metálturulos, félmeztelen férfiakkal teletűzdelt felvonulásról, hanem a Facebook-oldalára kirakott óriás kenyérről. Orbán a nemzeti ünnepről két dolgot mondott: egyrészt örül annak, hogy „az évek során a rossz felhangú kommunista töltet” kihullott belőle és csak a lényeges rész maradt meg, vagyis Szent István király és tetteinek ünneplése, illetve az új kenyér, vagyis az élet dicsőítése. Másrészt üdvözölte, hogy a tűzijáték nem „bazári látványosság volt”, hanem színvonalasan illeszkedett az államalapítás ünnepéhez.

Jön a negyedik hullám

A kormány egész nyáron azon dolgozott, hogy felkészüljön a negyedik koronavírus-hullámra, pédául szerveztek iskolai oltásokat az iskolakezdésre, a harmadik, emlékeztető oltások elindítása is sikerült, már több mint 170 ezren regisztráltak, azonban vannak olyanok, akik még az elsőt oltásukat sem kapták meg, a negyedik hullám elsősorban őket fenyegeti, ezért szeptemberben új oltási kampányt indítanak.

Mindenki vegyen rá még egy embert az oltásra!

– javasolta Orbán Viktor, hozzátette, mindenkit be tudnak oltani, több mint nyolcmillió vakcina várja az újonnan regisztráltakat.

A gazdasági növekedés nem magától lesz, azért dolgozni kell

A rendszerváltás óta nem dolgoztak annyian, mint most, és már a vírus előtti időszakot is túlszárnyaltuk foglalkoztatottságban, mindez a kormány gazdaságmentő intézkedéseinek köszönhető a miniszterelnök szerint. „Azt hiszem jól végeztük a munkánkat” – mondta Orbán, aki szerint már nem azon kell gondolkozniuk, hogy mit kezdjenek a munkanélküliekkel, hanem azon, lesz-e elég munkáskéz.

A gazdasági növekedés mértékét még nem lehet előre megmondani, de Orbán 5,5%-ban reménykedik, mert akkor be tudnák tartani az ígéretüket, és visszaadni a gyermeket nevelő családnak az idén befizetett adójukat, emellett a 13. nyugdíj visszaépítését is szeretnék folytatni, illetve jövőre a 25 év alattiakat is mentesítené a személyi jövedelemadó megfizetése alól.

Nyugdíjprémiumra is lehet számítani idén a gyarapodó gazdaságnak köszönhetően, ennek összege 50-56 ezer forint lehet majd.

A KKV-k támogatására is kitért, amik számára olcsó és kedvező hitelprogramokat indítottak az iparkamarával. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a budapesti, magyar vendéglátósoknak nyitniuk kell a hazai közönség felé, mert a külföldi turizmus még nem állt lábra.

Vannak még magyarok Afganisztánban

A miniszterelnök biztonsági okokból szűkszavúan nyilatkozott arról, hogy hogyan áll a magyarok kimenekítése Afganisztánból.

Orbán annyit elárult, hogy vannak kint magyar katonák, akik azon dolgoznak, hogy az országban lévő magyarokat és azokat az afgánokat, akik veszélyben lehetnek – amiatt, mert együttműködtek a honvédség kinti egységeivel az elmúlt 15-20 évben – kimenekítsék az országból. De csakis őket, pontos lista alapján dolgoznak a magyar katonák, mert „nem akarunk bárkit beengedni.”

Tömeges migráció várható

A 2015-ös helyzethez hasonló tömeges migráció várható, közölte a miniszterelnök. Magyarország szerepe különösen fontos, mert akik kijutnak Afganisztánból, azok csak az országon keresztül tudnának eljutni Nyugat-Európába, mi viszont ezt nem hagyjuk, ezért van kerítésünk és határőrségünk. A török kormánnyal való együttműködés kulcskérdés lesz.

Brüsszel és Amerika migránsokat akar, szerintük a migrációhoz való jog egy emberi jog, szerintünk viszont ilyen jog nincs,

„Afganisztánból migránsokat idehozni túlmegy a józan ész határán”, mondta Orbán Viktor, de hozzátette, ha az osztrákok vagy a németek migránsokat akarnak, akkor átengedjük őket, „korridort” biztosítunk nekik.

Három nagy csatánk van Brüsszellel

Az interjú vége felé az őszi vitákról annyit mondott a miniszterelnök, hogy három „csatánk van Brüsszellel”. Még hozzá a következő témákban:

  • A genderkérdés, vagy ahol Orbán megfogalmazta, „genderőrület”;
  • A migráció;
  • A környezeti károk terhének a viselése, amit Brüsszel a családokkal akar megfizettetni.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!