Katonai puccs

Meghalt a fiatal mianmari nő, akit a múlt heti tüntetésen lőttek fejbe
Pénteken is folytatódtak a katonai puccs elleni tiltakozások Mianmarban.
20 év börtönnel fenyegetik a mianmari tüntetőket
Hosszú elzárás és pénzbüntetés elé nézhetnek azok is, akik „gyűlöletet keltenek” a január 31-i katonai puccs vezetői ellen.
Kiengedték a börtönökből a rabokat, a tüntetéseket pedig lövésekkel oszlatja fel a katonaság...
Egyesek szerint a junta erőszakot akar szítani az alapvetően békés tüntetéseken. Két hete puccsolta meg a hadsereg a mianmari demokráciát.
A Telenor szerint már helyreállt az internet Mianmarban
Tízezrek tüntetnek a hatalmat puccsal megszerző hadsereg ellen.
Tényleg lekapcsolta az internetet a katonaság Mianmarban
A hadsereg még hétfőn vette át a hatalmat, de a pénteken kezdődött volt a legjelentősebb demonstráció az puccsal szemben.
Lábasokkal, serpenyőkkel és vörös szalagokkal tiltakoznak a katonai puccs ellen Mianmarban
Pénteken tüntettek először tömegesen a hétfői hatalomátvétel óta. Együtt követelik vissza a demokráciát az egyetemi polgárok, az egészségügyisek és a köztisztviselők.
Felfüggesztené a Facebookot a mianmari junta
A katonai hatalomátvétel óta őrizetben az ország vezetői. Az ENSZ főtitkára szerint a puccsisták nem maradhatnak hatalmon.
Két év börtönt is kaphat pár walkie talkie miatt Aung Szan Szú Kjí, Mianmar megpuccsolt vezetője
A vád szerint az adóvevőket illegálisan hozta be az országba, és engedély nélkül használta azokat.
Évtizedekig küzdött Mianmar a demokráciáért, most újra katonák vették át a hatalmat
Novemberben toronymagasan nyerték meg a demokrácia hívei Mianmarban a választásokat. A hadsereg viszont nem hajlandó engedni a hatalomból, hétfőn puccsal átvette az ország irányítását. A...
Lezárták a ranguni nemzetközi repülőteret
Több száz képviselőt tartanak házi őrizetben a mianmari katonai puccs után.
Kövess minket Facebookon is!