Oroszi Beatrix: Ha fegyelmezettek leszünk április–májusban, nyár elejére eljuthatunk a teljes...
2021. április 12. – 08:30
–
Német Tamás
A vezető epidemiológ szerint a pedagógusoknak a második oltás után két hétig maszkban kellene tanítaniuk.
Kormányinfó: Védettségi igazolvánnyal lehet majd meccsre menni
Hárommillió oltott felett, napokon belül további enyhítési, nyitási döntéseket hozhat a kormány Gulyás Gergely szerint, aki úgy vélte, májusig 4 millió ember oltására elegendő vakcina áll majd...
Durván csökkent a német CDU/CSU pártszövetség támogatottsága
2021. március 26. – 10:28
–
Német Tamás
Februárban még a megkérdezettek 52% gondolta, hogy a szövetségi kormány jól kezeli a járványt, most már ennél nagyobb százalékban gondolják az ellenkezőjét.
Napok óta Magyarországon hal meg lakosságarányosan a legtöbb ember a járványban
2021. március 24. – 16:07
–
Bolcsó Dániel
A kormány ősszel még arról beszélt: a járványkezelésünk sikerét az mutatja, hogy Európa középmezőnyében vagyunk halálozásban. Az a mutató, amire gondoltak, már akkor is torz képet adott, de már...
Angela Merkel elnézést kért a járványkezelés hibáiért
2021. március 24. – 14:33
–
Bozsó Ágnes
A kancellár ezzel egy időben bejelentette, hogy mégsem rendelnek el teljes zárlatot a húsvéti ünnepek napjaira, mint ahogy azt korábban ígérték.
Edényeket zörgetve nézték a brazilok Bolsonaro tévébeszédét
2021. március 24. – 05:53
–
Szalma Baksi Ferenc
A 210 milliós országban 3251-en haltak meg egyetlen nap alatt a koronavírus-járványban.
Hogy néz ki most Ausztria, Orbán egykori víruslaboratóriuma?
Bécsben megtanultuk, hogyan lehet jól kezelni a járványt, rengeteg pénzügyi támogatással és teszteléssel. És azt is megtanultuk, hogy ettől még ugyanolyan nehéz elviselni ezt a helyzetet.
Ilyen Orbán Viktor, amikor alig támad
2021. február 15. – 14:35
–
Dull Szabolcs
Durva jelzőkkel minősítette az ellenzék a parlamentben a miniszterelnököt, aki azt is megkapta, hogy afrikai kuruzsló beteges hobbival. Orbán Viktor ezúttal meglepően rövid beszédet tartott,...
Olyan gyorsan változik a járvány, hogy alig marad idő gondolkodni
2021. január 19. – 22:49
–
Bolcsó Dániel
Magyar matematikusok keresték a választ arra, hogyan található meg az egyensúly az egészségügyi és a gazdasági összeomlás elkerülése között. Az elméleti modellt igazolta az élet: a magyarországi...
Az ország, ahol nincs második hullám
2020. december 18. – 23:48
–
Mészáros R. Tamás
A koronavírus egykori epicentrumában, a kínai Vuhanban ma tele vannak a diszkók és a sétálóutcák, és nyoma sincs a fél évvel ezelőtti járványnak. Bár sokan a kínai diktatúra erejét vagy az ázsiai...