Gulyás szerint a Pegasus-botrány egy „hisztéria és álbotrány”, nemzetközi segítséggel

2021. július 22. – 09:07

frissítve

Gulyás szerint a Pegasus-botrány egy „hisztéria és álbotrány”, nemzetközi segítséggel
Gulyás Gergely a kormányinfón július 22-én – Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Percről percre közvetítettük a csütörtöki kormányinfót. A helyszínen kollégánk is feltette a Telex kérdéseit.

Közvetítésünket is lezárjuk, hamarosan összefoglalóval jelentkezünk.

2600 határon túli embert oltottak be, ők is szerepelnek a statisztikában. (frissítés: A Miniszterelnökség később arról tájékoztatta a Telexet, hogy a határon túli oltottak pontos száma 9729.)

Augusztus 1-jével kezdődik a harmadik dózis beadása, a háziorvosok még azelőtt megkapják az útmutatást.

Gulyás nem tud konkrét számot mondani arról, Magyarországon hány emberen – köztük hány kiskorún – végeztek nemváltoztató műtétet. A népszavazás arra jó, hogy ezt az ügyet meg lehessen vitatni, válaszolta arra az újságírói felvetésre, hogy nem kellett volna-e ezt megvizsgálni, mielőtt népszavazást kezdeményeznek erről.

Gulyást a Hvg.hu újságírója is arról kérdezte, hogy ki kell-e vizsgálni ezt a Pegasus-ügyet, támogatnának-e egy vizsgálóbizottságot, ami ezt vizsgálná. Gulyás elmondta, csak a nemzetbiztonsági bizottság az, amit támogatni lehet egy ilyen esetben. A kormány azt támogatja, hogy a nemzetbiztonsági bizottság saját ellenőrzési feladatának eleget tudjon tenni, a hisztériakeltést nem támogatják.

Mivel a Hvg egykori munkatársának neve is előkerült az ügyben, a Hvg.hu újságírója megkérdezte Gulyást, szerinte jogszerűen megtörténhet-e, hogy egy amúgy maffiózókkal, szervezett bűnözőkkel nem foglalkozó újságíró, illetve családja telefonjait lehallgatják. Gulyás szerint ha egy újságíró valamilyen kontaktba kerül egy Magyarország érdekeivel ellentétes hírszerzési emberrel, akkor le fogják hallgatni. Ha azt az újságírót a fia mutatta be annak a gyanús embernek, akkor a fiát is le fogják hallgatni.

Gulyás szerint minden államnak van titkosszolgálati tevékenysége, aminek megvannak a jogszerű korlátai, de mivel titkos, így nyilvános ellenőrzése nincs. Van, kell, hogy legyen valami bizalom az állam iránt, hogy jogszerűen történnek ezek a dolgok, a botrány kizárólag arra alkalmas, hogy az ebbe vetett hitet gyengítse, mondta Gulyás.

Ha a sajtóban felmerül egy megfigyelési ügy, akkor a Belügyminisztérium vagy az illetékes szolgálat mindig kivizsgálja, hogy a hír igaz-e vagy sem, ahogy azt is, jogszerű volt-e a dolog, vagy sem, mondta Gulyás.

Meglehetősen nagy szabadság van abban, kik mehetnek be most az iskolákba előadást tartani, mondta Gulyás. A kormányzati szabályozás az oktatás tartalmára irányul inkább, mint arra, ki tartja azt az oktatást, mondta a miniszter.

Azt nyilatkozta Pintér Sándor a Telexnek, hogy ő soha nem tett olyan kijelentést, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal nem vásárolt a Pegasus szoftverből. Az Atv munkatársa megkérdezte Gulyást, hogy akkor ebből a kijelentésből mi következik? Gulyás szerint az, hogy vannak teljesen logikus módon nyilvános és nem nyilvános információk. Hogy melyik állam milyen technikai eszközt használ, az sehol nem nyilvános, mondta.

A kérdésre, hogy Orbánnak mi a véleménye erről az ügyről, Gulyás azt mondta, nagyjából az, amit ő korábban már elmondott. Gulyás szerint a politikában amiről sokat írnak, az ügyként létezik, de ez az ügy nincs. Az egy létező vád lehet, hogy jogszerű volt-e egy információszerzés, de az, hogy ki, milyen eszközt használ, az egy nem létező ügy, mondta Gulyás.

„A miniszterelnök úrnak az a véleménye, hogy az információszerzésnél különös figyelemmel kell betartani a jogszabályokat, és ha ez így történt, akkor nincs miről beszélni”

– mondta Gulyás.

A kormány egyelőre nem hozott olyan döntést, hogy a gyerekekről szóló népszavazás eredményét alkotmányba foglalnák, mondta Gulyás.

Gulyás elmondta, egyelőre csak a harmadik oltás lehetőségéről született döntés, és bár azt javasolják, keverjék a vakcinákat, de ettől természetesen szabadon el lehet térni, ha a háziorvos például mást javasol egyes esetekben.

„Mi is látjuk azt, hogy a kisebb kórházakban, illetve a nagyobb kórházakban az elhalálozások aránya egészen más volt. Minél nagyobb volt egy kórház, annál nagyobb a túlélési esély. És olyan szignifikánsan nagyok a különbségek, hogy ezt nem lehet csak a szerencsére vagy akár a környező egészségi állapotra fogni” – mondta Gulyás még június 24-én.

A Klub Rádió rákérdezett, nyilvános lesz-e az az adat, amiről Gulyás korábban beszélt. Erre Gulyás úgy válaszolt, hogy minden bizonnyal lesz nyilvános adat erről.

A Fudanról szóló népszavazás kapcsán azt mondta, ők nem országos, hanem budapesti népszavazás támogatásáról beszéltek már korábban is, és a kormány úgy gondolja, hogy akkor van értelme azt kiírni, ha minden adat megismerhető a tervekkel kapcsolatban, ami csak '22 végére lesz meg.

Nem döntött a kormány erről, de az lenne a logikus, hogy a magyar védettségi igazolvány QR-kódja a harmadik oltást is tartalmazza majd.

Nem lett-e volna okosabb a népszavazást a melegellenessé eltérített törvény meghozása előtt kiírni? – kérdezték Gulyást, mire a miniszter válasza: Nem vártunk ekkora támadást az ügyben.

Még nincs döntés arról, nem is volt napirenden, hogy az egészségügyi dolgozók mellett másoknak is kötelező legyen az oltás, de érdemes megvizsgálni a kérdést, például a vendéglátás szektorban, ahol Gulyás szerint különösen indokolt lenne.

Nem különösebben számít, hogy Varga Judit miniszter vagy Völner Pál államtitkár engedélyezi a megfigyeléseket, mondta Gulyás.

Arra nem tud számot mondani Gulyás, hogy az Igazságügyi Minisztérium mekkora arányban engedélyez ilyen megfigyeléseket.

Arról a magyar kormány nem fog információt adni, hogy a titkos információgyűjtésnél milyen szoftvert használnak, válaszolta Gulyás arra a kérdésre, hogy fogunk-e arról valaha információt kapni, milyen szoftvert használ erre a kormány.

Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága erről zárt ajtók mögött kaphat infót, tette hozzá Gulyás.

A Mandiner kérdezte Gulyást arról, hogy időközi önkormányzati választás mikortól tartható. Gulyás elmondta, felmerült a lehetősége, de ez ősszel a negyedik hullám miatt nem lenne felelős döntés. Így nem született erről még végső döntés.

Karácsony Gergely kijelentette, hogy akár Orbánnal is szerepelne egy plakáton egy oltási kampányban, az Azonnali megkérdezte, benne lennének-e egy ilyenben. Gulyás azt válaszolta:

„olyan megoldásokban gondolkodunk, ami növeli az oltási kedvet.”

A visszakérdezésre, hogy ezek szerint tehát azt gondolja, csökkentené a hatékonyságát egy oltási kampánynak, ha egy ennyire szétszakadt országban vezető politikusok mutatnák meg, hogy olyan fontos ez a téma, hogy képesek közösen kampányolni mellette, Gulyás azt mondta, ezt ön vonta le a mondandómból, nem feltétlenül helytállóan.

A kormány minden esetben arra hívja fel az emberek figyelmét, hogy tartsák tiszteletben az emberi méltóságot, válaszolta Gulyás arra, hogy a kormány nem tart-e attól, hogy a gyerekekről szóló népszavazás majd erőszakos cselekedeteket hozhat magával, mint például az, hogy pár napja be akartak törni egy olyan lakásba, aminek erkélyére szivárványos zászlót tűztek ki.

A népszavazás bejelentésének időzítésének nincs köze a napokban kirobbant Pegasus-botrányhoz, mondta Gulyás.

Mi alapján állítják, hogy jogszerű volt a Pegasus használata, kérdezte a Népszava újságírója, amire Gulyás azt mondta, ők csak azt állítják, hogy minden információszerzés jogszerű keretekben zajlott, mert van egy törvény, ami szabályozza, ezt kell betartani. „A hisztériakeltésben nem vagyunk partnerek” – mondta Gulyás, aki szerint semmi nem indokolja most a nemzetbiztonsági bizottság rendkívüli összehívását.

A lap újságírója többször megkérdezte, miért nem tartanak ülést, ahol zárt ajtók mögött tisztázhatnák a kérdéseket, de Gulyás szerint semmi nem indokolja a rendkívüli összehívást. Gulyás szerint ez az ügy nem arról szól, hogy a nagy többség attól tartana, hogy lehallgatják, hanem hogy a kormányt meg lehet vádolni azzal, hogy egy ilyen ingoványos területen visszaélt a hatalmával, eszközeivel. De ennek az állításnak nincs alapja. A miniszter szerint a nemzetbiztonsági bizottságnak szívesen ad a Belügyminisztérium tájékoztatást, de semmi nem indokolja a rendkívüli összehívását.

A lap újságírója többször elmondta, hogy a fideszes többség rendszeresen megakadályozza a bizottság összehívását, amikor a kormányt érintő ügyeknél önkényesen úgy döntenek, hogy az éppen nem ügy, felesleges stb. Gulyás szerint van rendes menete az ülésezésnek.

Európában tud olyanról, hogy népszerűsítették az iskolákban nemváltoztató műtéteket, Magyarországról nem tud ilyen példákat mondani Gulyás.

Gulyás nem tartja valószínűnek, hogy kormánytag részt venne a Pride-on, mert „az érintetti kör nem fedi egymást”, mondta a Telexnek.

Az ön szexuális orientációja aszerint alakult ki, mit hallott az iskolában? – kérdezte Gulyástól a Telex. „Az én koromban még nem volt ilyen szexuális felvilágosítás az iskolában”, és nem merült fel ilyen kérdés, válaszolta a miniszter.

Pintér Sándor belügyminiszter egy szerdai válaszában „ismeretlen szervezet által nemzetközileg gerjesztett botrányról” beszélt, amikor a Pegasus-ügyről kérdezték. Kollégánk megkérdezte, lesz-e akkor ezzel kapcsolatban nyomozás, illetve a kormányülésen szó volt-e erről, aggasztja-e kormányt, hogy egy ismeretlen szervezet „ekkora összehangolt támadást” tud indítani. Gulyás azt mondta, ezt a feladatot a megfelelő szakszervek végzik el, majd tájékoztatják a kormányt.

A kérdésre, hogy Gulyás szerint akkor az a botrány, hogy a magyar államról kiderül, hogy vett ilyen eszközt, az, hogy alaptalanul állítják, hogy vett ilyen eszközt, vagy hogy alaptalanul állítják, hogy jogellenesen használta ezt az eszközt, a miniszter azt mondta:

„Én nem látok botrányt, legfeljebb abban, ahogy a nemzetközi sajtó tálalta ezt.”

A gyerekekről szóló népszavazás kérdéseiről a kormány döntött, ezek kidolgozásában Gulyás is részt vett mint kormánytag, mondta a Telex kérdésére Gulyás.

Létező európai gyakorlattól kell megvédeni a gyerekeket, ezért hozták a melegellenessé eltérített pedofiltörvényt, mondta Gulyás. De „abszurd”, hogy összekeverjük a pedofíliát a homoszexualitással, tette hozzá, kollégánk ugyanakkor szólt Gulyásnak, hogy Orbán többször is kijelentette a homoszexuálisokról, hogy „hagyják békén a gyerekeinket”, a heteroszexuálisokról nem mondta ezt.

Gulyás nem lát botrányt a Pegasus-ügyben, legfeljebb abban, ahogy azt a nemzetközi sajtó tálalta, mondta a miniszter a Telex kérdésére, hogy miért nem volt téma az ügy a kormányülésen, amikor Pintér Sándor belügyminiszter azt mondta, akár nemzetközi szervezetek is állhatnak az ügy mögött.

A kormány nem hozott új szabályokat a titkos információgyűjtésről. Van egy szigorú kontroll, hogy ennél kell-e szigorúbbat bevezetni, attól Gulyás nem zárkózik el, de a mostani „kreált helyzet” erre a vitára nem ad okot, mondta a miniszter a Telexnek.

A jogszerűségre törvények adnak garanciát, tette hozzá. Most nem arról vitatkozunk Gulyás szerint, hogy a magyar állam jogellenesen valakit lehallgatott-e, hanem hogy milyen eszközzel hallgat le embereket.

„Politikai állásfoglalása miatt senkit nem hallgatunk le”, azért sem, ha valaki újságíró. Csak akkor, ha valaki okot ad a lehallgatásra, mondta Gulyás. Gyurcsány Ferenc hallgatott le politikai alapon valakit, nem a mostani kormány, tette hozzá.

A Telex kérdésére, hogy vett-e a magyar állam vagy annak bármely szerve a Pegasus kémszoftverből, Gulyás azt felelte:

„Az, hogy milyen eszközöket használ a magyar állam, nem nyilvános adat, de nincs is jelentősége”, egyébként pedig nemzetközi segítséggel van hisztériakeltés az ügyben. A belügyminiszter személyesen ad arról tájékoztatást, hogy csak és kizárólag jogszerű keretek között volt megfigyelés 2010 óta, tette hozzá Gulyás.

A járványhelyzetet komolyan kell venni, már sok ország van Európában, ahol a delta variánsos számok robbanásszerűen nőnek, így nincs okunk azt feltételezni, hogy nálunk másképp lesz, legalábbis a negyedik hullám megérkezését tekintve, mondta Gulyás. Hozzátette, talán a magas átoltottság miatt jöhet később, lehet lassabb, és a csúcsa is lehet alacsonyabban, de nem fogjuk tudni elkerülni a delta variáns terjedése miatt.

„Bár az unióban keveset beszélünk a lényegről”, és több dologgal nem értenek egyet, de az uniós tagságnak nincs alternatívája, mert az unió egy kiváló kezdeményezés, ezért híve neki a kormány, mondta Gulyás. Az unió miatt van például szabadpiac és könnyű határátjárás, mondta. Értékközösség is van, tette hozzá Gulyás az idevágó kérdésre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!