Pegasus-botrány: egymásra és másokra mutogatnak a miniszterek

Másolás

Vágólapra másolva

Az igazságügyi miniszter szerint Völner Pál államtitkár hatásköre, kiket hallgathatnak le, de alapvetően mindenért Pintér a felelős. A belügyminiszter nem jelent ki semmit, de Stummer Jánost kellene szerinte megkérdezni. Palkovics szerint a Pegasus nem kémszoftver, Mager Andrea szerint pedig Gyurcsány.

Ez a videó is az olvasóink támogatásából készült. Segítse ön is a munkánkat, támogassa a Telexet!

Mi az a Pegasus-botrány?

Vasárnap robbant ki a Pegasus nevű kémprogram körüli botrány, ekkor jelentek meg a nemzetközi, 17 újság részvételével zajló oknyomozó projekt első cikkei a témában. Magyarországról a Direkt36 vett részt a munkában, az elkészült anyagokat a Telex is publikálja.

Az ügy lényege, hogy az okostelefonok feltörésére alkalmas izraeli kémprogramot – amelyet a gyártó állítása szerint kizárólag állami szerveknek bocsátanak rendelkezésére – számos országban nemcsak az eredeti céljának megfelelően (vagyis terroristák, bűnözők leleplezésére) használtak fel, hanem újságírókat, aktivistákat, ügyvédeket, politikusokat figyeltek vagy próbáltak megfigyelni vele. Az oknyomozó csapat Magyarországról 300 telefonszámot talált a célszemélyek listáján, köztük vannak újságírók, ellenzéki politikusok és üzletemberek is, némelyikük telefonjának vizsgálata során bebizonyosodott, hogy valóban feltörték a készüléket.

A botrányt kirobbantó magyar anyagot itt olvashatja, a témával foglalkozó összes cikkünket és videónkat itt találja meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!