Orbán: Durva támadásokat kaptam, de senkinek nem maradtam adósa

2021. július 2. – 07:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Percről percre követtük a miniszterelnök nyilatkozatait.

Fél óra után véget ért az interjú, hamarosan összefoglalóval jelentkezünk.

Magyarország is szerepet vállal védvonalként az Afganisztánból érkező bevándorlók visszaszorításában, a magyar határokon már többszörös a nyomás, sokkal nagyobb, mint a járvány elmúlt 16 hónapjában.

De hogy mit fog a kormány csinálni a migrációval, azt majd a nép megválaszolja a nemzeti konzultációban, erről szól az első kérdés.

Van, hogy az ember nem jön be mindenkinek, vannak csalódások, de akkor nem a válasz, hogy arra buzdítjuk őket, változtassanak nemet, hanem az, hogy azzal a fizikai adottsággal próbáljanak meg együtt élni, amivel rendelkeznek, és így megtalálni a helyüket a felnőttvilágban – mondta Orbán.

Kérdés, hogy kötődnek a Soros-szervezetek ehhez a nagy ellenálláshoz, amit kiváltott a melegellenessé eltérített pedofiltörvény, mondta Orbán.

„A gyerek nem magánügy”, az államnak joga van korlátozni, az iskolában ki mit mondhat nekik, mondta Orbán. Magyarországon a szülők dönthetnek arról, hogyan nevelik a gyerekeiket, nem pedig civil szervezetek, ismételte Orbán a kormány narratíváját arról, miért tették bele a melegellenes passzusokat a pedofiltörvénybe.

„A nyelvészek nem fognak ennek örülni, de szokva vagyunk” az uniós támadásokhoz, mondta Orbán a melegellenessé eltérített pedofiltörvényről.

„Kétségkívül erős estém volt, durva támadások is voltak, de senkinek nem maradtam adósa, mindenki pontosan megkapta, ami járt neki” – jelentette ki Orbán.

A miniszterelnök „gyarmattartó tempót” érzékelt Brüsszelben, „Übermensch” hozzáállást lát az országvezetőktől, például a holland miniszterelnöktől, aki „Hágából akarja megmondani”, mi legyen Magyarországon.

A kormányülésen döntöttek arról, hogy

  • októbertől kiviteli korlátozás lesz az építőiparban – az árak azért nőttek meg egyrészt, mert megnőtt az országból kivitt mennyiség,
  • de addig is, kivitel esetén kötelező bejelentés lesz, és bevezetnek egy állami elővásárlási jogot.
  • Döntöttek még a távmunka készélesítéséről, exporthitel-biztosításról, 17 városban munkahelyteremtő beruházásról,
  • hároméves bértámogatást kötöttek például a MÁV-val, a Volánnal, a postával, a Nemzeti Útdíj szolgáltatójával és a Nemzeti Vízközmű dolgozóival.
  • Még gondolkodnak ezen, de egy bizonyos árszint fölött a szint fölötti ár 90 százalékát el fogják vonni (pl. kavicsnál, sódernél).
  • Művelési jogot szerzett, de meg nem nyitott bányáknak egy éven belül meg kell kezdeniük a tevékenységet, máskülönben visszavonják a megnyert koncessziót.

Ha elérjük az 5,5 millió beoltottat, akkor további enyhítések jönnek: nem lesz kötelező a maszk, csak a kórházakban és szociális intézményekben. Aki akar, az továbbra is hordhat maszkot. Nem kell majd védettségi igazolvány szállásokra, színházakba, kulturális rendezvényekre, nem lesz vevőkorlátozás az üzletekben. Többen lehetnek a lakodalmakon.

Sport- és zenés-táncos rendezvényeken továbbra is kell majd védettségi igazolvány, szórakozóhelyeken is.

„A fogaskerekek azért csikorognak”, az élet nem indul újra olyan gyorsan, mint amennyire előre gondolta volna az ember, 16 hónap vírushelyzet sok idő, mondta a miniszterelnök.

Több millió magyar van még, aki nem oltatta be magát, mostantól már rajtuk múlik, hogy cselekednek, kérik-e az oltást.

Egyelőre nem oltunk harmadszorra, óvatos a kormány ezzel, mert nem tudják, mi a következménye. Orbán csak egy dolgot néz: a gyógyszergyártó cégek vállalják-e a felelősséget azért, ha a harmadik oltás után nemkívánatos eredmények alakulnak ki. Ma ez még egy nem lezárt vita.

A világban ma készpénznek veszik, hogy lesz negyedik hullám, de aki be van oltva, az nagy valószínűséggel ebből kimarad, annak ellenére, hogy 100-ból 10 ember még a legjobb oltóanyag ellenére is újrafertőződhet. De súlyosan nem fog megbetegedni, mondják Orbán szerint a virológusok.

Az elmúlt napban nem halt meg senki, ez siker, mellette 98-an vannak kórházban, közülük 22-en lélegeztetőgépen, jelentette be a miniszterelnök.

Pénteken elérjük az 5,5 millió beoltottat, és két napon belül meglesz az ötmillió második beoltott is, mondta Orbán.

Orbán Viktor tíz éve csak és kizárólag a kormányközeli sajtónak ad interjút, a Kossuth rádióban rendszeresen szólal meg péntekenként.

Ez alól váratlan kivétel volt a több mint egy év után először nem online megtartott, júniusi kormányinfó, amelyen Gulyás Gergely mellett minden előzetes bejelentés nélkül a kormányfő is megjelent, és a visszakérdezés lehetőségével válaszolt is az újságírók kérdéseire.

Ezzel szemben a közszolgálati rádiónak adott interjúkban váratlan, meglepő kérdések nem hangzanak el, ráadásul a kérdések sokszor leginkább állítások. A kormányfő maga mondta el 2019-ben, miért nem áll szóba nem baráti sajtóval: szerinte egy interjú nem bikaviadal, és máshogy is el tud jutni a választókhoz.

Orbán 2019 elején azt hangoztatta, hogy Magyarországon baloldali, liberális és kormányellenes médiatöbbség van, majd tavaly ősszel Olaszországban már arra utalt, mintha ez kiegyenlítődött volna: „ha a magyar médiára vetünk egy pillantást, akkor a baloldalnak maximum 60, de inkább csak 50 százaléka van, és a keresztény-konzervatív jobboldalnak szintén 40-50 százaléka van”.

A magyar média helyzetéről itt olvashat bővebben is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!