Orbánnak olyan befolyása lett a médiában, mint senki másnak Magyarországon

2021. március 15. – 07:12

frissítve

Orbánnak olyan befolyása lett a médiában, mint senki másnak Magyarországon
2021. március 5. – Orbán Viktor az állami rádióban (Fotó: Facebook.com/orbanviktor)

Másolás

Vágólapra másolva

Vezető fideszes politikusok elkezdtek arról beszélni, hogy a kormánynak semmi köze a magyar médiában elmúlt években történt drasztikus átalakuláshoz; egyébként pedig minden rendben, kiegyenlítettek az erőviszonyok. Ehhez képest minden pontosan Orbán Viktor szándékának és politikai céljainak megfelelően történt a hazai sajtóban, a kormányfő pedig olyan befolyásra tett szert, amit politikai ellenfelei megközelíteni sem tudnak. Médiapiaci fact check március 15-én, a magyar sajtó napján.

Az elmúlt hetekben Európában és Magyarországon is újra intenzívebben foglalkozik a politikai közvélemény a hazai médiahelyzettel. Miután a kizárólag fideszes tagokkal felálló Médiatanács bürokratikus okokra hivatkozva elvette az ellenzéki Klubrádió frekvenciáját, az Európai Parlamentben a lengyel- és a szlovén mellett újra vitáztak a magyar sajtószabadságról is.

A témában először a külügyminiszter, Szijjártó Péter szólalt meg, aki kijelentette, hogy az egész nyugat-európai sajtó hazudik, amikor számon kérik a kormányon a hazai sajtószabadságot. Hasonlóan értékelte a helyzetet Deutsch Tamás kormánypárti EP-képviselő is, aki szerint nettó hazugság, hogy a Fidesz vagy az Orbán-kormány „bármilyen módon korlátozná a sajtószabadságot”. Legutóbb pedig a pénzügyminiszter és miniszterelnök-helyettes, Varga Mihály írt levelet a holland pénzügyminiszternek, amelyben leszögezte, hogy

„A magyar jogszabályok, közöttük elsőként Magyarország Alaptörvénye maradéktalanul biztosítja a sajtó szabadságát. A médiumok piaci alapon működnek, a kormánynak pedig sem joga, sem szándéka nincs arra, hogy ezekbe a viszonyokba beavatkozzon.”

A három politikus állításai közül Varga nyilatkozata a legérdekesebb, ugyanis ez élesen szembe megy azzal, amit Orbán Viktor médiaügyekben mondott és képviselt az elmúlt 11 évben.

Orbán világos szándéka

2010 után a kormányfő négy olyan szektort jelölt ki, ahol nemzetgazdasági stratégiai szempontból el akarta érni, hogy a magyar tulajdon aránya „mindenképpen haladja meg” az 50 százalékot. Az energiai- és a bankszektor, valamint a kiskereskedelem mellett a média és az ahhoz kapcsolódó iparágak tartoztak ebben a körbe. A média esetében Orbán legutóbbi, 2021. februári közlése szerint sikerült elérni a célt; 2010-ben 34 százalékról indultak, most pedig 55 százalékon járnak.

Az tehát, hogy Varga szerint a kormánynak nincs szándéka beavatkozni a médiavilágba, könnyen cáfolható; Orbán maga beszélt arról, hogy át akarja rendezni a tulajdonviszonyokat, majd arról is, hogy áll a folyamat.

Bár a 2010-ben kitűzött cél 50 százalék feletti nemzeti tulajdon volt, 2017-ben Orbán egy tévéinterjúban közölte, hogy ennél még többet akar:

„Van egy médiavilág, és nekem az a személyes meggyőződésem, hogy a nemzeti szuverenitás része, hogy egy országban működő médiarendszer többségének nemzeti kézben kell lennie. És hát azt sem akarom véka alá rejteni, hogy ennél többet is szeretnék. Azt szeretném, ha Magyarországon a média olyan arányban lenne magyar kézben, mint amilyen arányban van német kézben Németországban és amerikai kézben van Amerikában. Ez a szint, amit el kell érni. Haladunk, de még nem értünk oda.”

Tekintettel arra, hogy a német és az amerikai sajtópiacon meglehetősen alacsony arányban van jelen a külföldi tőke (inkább ezen országok vállalatai terjeszkednek máshol), Orbán célja 80-90 százalék körüli magyar tulajdonarány lehet a hazai médiában. Megkérdeztük a kormányfő sajtófőnökét, hogy a magyar tulajdon mekkora arányával lenne elégedett a sajtópiacon, de nem kaptunk választ. (Érdekesség, hogy négy évvel ezelőtt is küldtem egy hasonló kérdést Havasi Bertalannak, aki akkor azt írta vissza, hogy „nincs semmilyen további mondanivalónk” a korábbi munkahelyem számára.)

A magyar tulajdon Orbán szóhasználatában akár egy viszonylag neutrális fogalomnak is tűnhet, azonban az elmúlt évtized tendenciáit nézve ez a megfogalmazás inkább a kormányhoz lojális üzleti körök tulajdonszerzését jelenti. A kormány ugyanis nem a médiatulajdonosok származásától függően viszonyul egy-egy kiadványhoz, hanem hogy melyiket tekinti barátnak, és melyiket ellenségnek. Ebbe az irányba mutat az is, hogy a kormány az állami hirdetéseket döntő részben a Fidesz-közeli termékeknek osztja, nem a magyar-külföldi logika alapján.

A magyar tulajdonosi háttér kiszolgáltatottságot is jelenthet, az elmúlt években láttunk arra is példákat, hogy magyar tulajdonosok (Spéder Zoltán, Simicska Lajos) politikai-gazdasági nyomás hatására komplett portfóliókat adtak át kormányközeli szereplőknek, bár több esetben látszott, hogy a külföldi tulajdon sem jelent nagyobb védettséget a kormányzati befolyástól.

A Fidesz politikai céljainak megfelelően

Még mindig a kormányfői világos szándéknál maradva, Orbán 2015 februárjában a Mélymagyar című műsorban arra biztatta a saját politikai táborához tartozó üzletembereket, hogy személyes és pénzügyi energiával hozzanak létre médiumokat. Az elmúlt hat évben a létrehozás nem kifejezetten sikerült (hiába a jelentős erőforrások, önerőből szerény nézettségű és olvasottságú felületeket indított a fideszes holdudvar), ugyanakkor sorra felvásároltak, és a kormány kommunikációs irányába állítottak már ismert és bejáratott országos és regionális kiadványokat.

Ennek a folyamatnak az eredményeképpen jött létre 2018 őszén a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA), amelynek portfóliójába közel 500 médiatermék tartozik. Ekkora médiaholding az államszocializmus óta nem volt Magyarországon, Európában pedig még megközelítőleg sincs arra példa, hogy ennyi kiadvány koncentrálódjon egy kézben.

A KESMA-hoz tartozó lapokat az elmúlt néhány évben a Fideszhez köthető, sokszor közbeszerzéseken is gazdagodó üzletemberek vásárolták meg, hogy aztán ingyen odaajándékozzák az alapítványnak. Ez mintegy beismerése volt annak, hogy csak virtuálisan volt övék a vagyon és az abból megvásárolt médiatermék is; a vagyonszerzés és a médiafelvásárlás Orbán szándékának megfelelően történt, a kormányközeli médiaalapítvány pedig Orbán politikai céljait szolgálja.

Alapító okiratában a KESMA nem is rejtette véka alá, hogy a kormány ideológiai irányvonalát kívánja követni: „Hisszük, hogy a nemzeti, keresztény értékeinket közösen vallva, és a mai kor eszközeivel felvértezve, a jelenlegi és az előttünk álló évtizedek kérdéseire nemzeti alapon önálló válaszokat adhatunk” – írták.

2015. szeptember 2. – Orbán Viktor egy Rogán Antallal készült interjút olvas a G-nap után ellen-Magyar Nemzetként indított Magyar Időkben (Fotó: Facebook.com/orbanviktor)

A nagy összeolvadást vizsgálta volna a Gazdasági- és Versenyhivatal, azonban Orbán Viktor a KESMA megalakulását nemzeti- és közérdekre hivatkozva nemzetstratégiai jelentősségűnek nyilvánította. (Érdemes felidézni, hogy korábban a lényegesen kisebb piaci koncentrációt eredményező RTL-Centrál fúziót elkaszálta GVH és az NMHH is.)

A KESMA-ról 2019. januárban, Orbán Viktor rendhagyó évindító sajtótájékoztatóján érdeklődtek az újságírók. Az AP tudósítója felvetette, hogy miközben a kormányfő akkoriban még úgy érezte, hogy médiaellenszélben kell dolgoznia, ha az olvasók az ország bármely pontján kinyitnak egy megyei lapot (ezek korábban önállóan állítottak elő tartalmakat), akkor mindenhol ugyanaz a miniszterelnökkel készült interjú fogadja őket.

„Még szép”

mondta erre nevetve Orbán.

Hogy a KESMA mint képződmény mennyire összhangban van a kormány szándékaival, azt talán legőszintébben Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár árulta el Tusványoson, amikor kijelentette, hogy fideszes médiaholding segítségével sikerült elérniük, hogy „a magyar sajtó közel 50 százaléka a kormány álláspontját közvetítse”.

Pártmédia közpénzből

Bár a miniszterelnök többször egyértelműen is kijelentette, hogy át akarja alakítani a médiapiacot, és azt is nyilvánvalóvá tette, hogy szeretné, ha azon belül növekedne az ő politikáját támogató médiumok száma, amikor egy-egy konkrét esetre rákérdeznek, következetesen azt állítja, hogy nem foglalkozik magáncégek, így a magánkézben lévő média ügyeivel sem.

Ehhez képest az elmúlt tíz év legnagyobb médiatulajdonosai (Simicska Lajos, Mészáros Lőrinc) Orbán legfontosabb bizalmasai és gazdasági szövetségesek voltak, a KESMA-t Orbán szűk környezetéhez tartozó emberek alapították (Liszkay Gábor, akit Orbán a 2015-ös interjúban követendő példának és a barátjának nevezett), a holdingba pedig Orbán-közeli üzleti szereplők (Habony Árpád, Andy Vajna, Schmidt Mária, Mészáros Lőrinc, Matolcsy Ádám, Nyerges Zsolt, Tombor András, Fonyó Károly, Ómolnár Miklós) tették be, amijük volt.

A holding ugyan magánkézben van, jelentős részben közpénzből tartják fenn. 2016 és 2018 között 9 százalékról 40 százalékra emelkedett a kormányzati finanszírozásra támaszkodó hírmédia aránya. Ezen médiumok hirdetési bevételeinek több mint 30 százaléka közvetlenül a kormányzattól érkezik, amely nem csak azért hirdet, hogy reklámozza az üzenetetit, hanem hogy fenntartsa a pártérdekeket szolgáló sajtóját.

„A kormányzat magánkézben lévő médiacégeket tart fenn költségvetési pénzből pártpolitikai érdekből”

– olvasható Körösényi András, Illés Gábor és Gyulai Attila 2020-ban megjelent Az Orbán-rezsim című könyvében. (A szerzőkkel készült interjúnkat itt olvashatják.)

Orbán „magánkézben lévő médiával nem foglalkozom” kommunikációjáról egész konkrét esetekben is kiderül, hogy a valóság inkább az ellenkezőjét támasztja alá. 2018-ban a 444 írta meg, hogy Orbán „lerendelte” magához Hatvanpusztára Puch Lászlót, és megállapodott a Népszava megvásárlásáról; 2017-ben pedig a miniszterelnök több mint két órán keresztül egyeztetett médiaügyekről a Népszabadságot kivégző Heinrich Pecinával.

Ha már Pecina, emlékezetes, hogy ibizai videóba belebukó Heinz-Christian Strache korábbi osztrák alkancellár azt mondta a feltételezett orosz befektetőknek, hogy olyan médiát szeretne, mint amilyen Orbánnak van, és fel is ajánlotta közvetítőnek Pecinát, akiről kijelentette:

„nagy játékos, 15 évvel ezelőtt elkezdte venni Orbánnak a médiát”.

Az osztrák politikus kijelentésére a miniszterelnök sajtófőnöke ismét elmondta akkor, hogy „a magyar kormány nem foglalkozik üzleti kérdésekkel, így a médiatulajdonosok döntéseivel sem”.

A kormányzati térfoglalás a médiában a KESMA megalakulása után sem állt le, 2020 legnagyobb dobása az Index és a teljes hozzá kapcsolódó portfólió bekebelezése volt. Mészáros Lőrinc médiaügyi jobbkeze, Vaszily Miklós a felvásárlás bejelentésekor közölte, hogy nem cél második Origót csinálni; ez egyelőre nem is történt meg, azonban a portál nemcsak kormánytól független jellegét veszítette el, de a tartalom is elkezdett idomulni a Fidesz politikai céljaihoz, mint az például látható volt Rogán Antal feleségének földvásárlási ügyénél is.

A miniszterelnök médiaháborújának legutóbbi állomásaival ebben a videóban foglalkoztunk részletesebben:

Van ellenzéki sajtó, de a fideszeshez képest nagyítóval kell keresni

Miközben a hazai médiapiac jelentős része néhány év alatt közvetlenül kormányzati kontroll alá került, az utóbbi időben Orbán és politikustársai arról beszélnek, hogy Magyarországon Nyugat-Európához képest rendkívül színes a sajtópiac, és nagyjából kiegyenlített arányban van jelen a jobboldali és a baloldali média. A kormányzati megszólalók matekja úgy jön ki, hogy a kormányhoz nem kötődő médiumokat előszeretettel veszik egy kalap alá, és címkézik ellenzékinek, vagy az ellenzéki pártokat támogató felületeknek.

Hogy pontosan milyen arányok vannak a sajtópiacon, az attól is függ, hogy bevétel, elérés, vagy darabszám alapján kalkulálunk; de akármilyen megközelítést is választjuk, minimum az jön ki, hogy a közélettel foglalkozó sajtó legalább fele közvetlenül a kormány befolyása alatt áll. (Kiegyenlített erőviszonyokról, 50-50-es arányról Orbán ráadásul még az előtt beszélt, hogy Mészáros Lőrinc üzlettársa végleg bekebelezte volna az Indexet.)

Mindebből ugyanakkor nem következik az, amit a Fidesz szeret kommunikálni, miszerint a média másik fele ellenzéki lenne, sőt.

Természetesen a kormánytól független médiumok között is vannak ellenzéki pártokhoz politikailag-gazdaságilag köthető lapok (Alfahír, N1TV, Zsúrpubi, Azonnali, Jövő.tv, Ugytudjuk, Egri Ügyek, Hírklikk, Nyugati Fény); vannak kifejezetten ellenzéki propagandaoldalak (Balra magyar, Hírhugó, Ezalényeg); és vannak olyan felületek is, amelyek vállaltan baloldali értékrendet közvetítenek, és választások idején baloldali jelölteket támogatnak (Népszava, Partizán, Mérce).

Tehát míg a magyar média fele központilag vezérelve a Fidesz politikai céljait segíti (ahogy Kovács államtitkár is mondta) addig az ellenzéki pártok igen csekély mennyiségű, fragmentált saját sajtót tudnak felmutatni. Éppen az igen asszimmetrikus helyzet miatt a kormányzati kommunikáció előszeretettel számolja az ellenzéki médiatérfélhez a kormánytól, és az ellenzéki pártoktól is független, de a hatalommal kritikus, jelentős eléréssel rendelkező sajtótermékeket (RTL Klub, Telex, 24.hu, Hvg.hu, 444).

A kormánytól független sajtó ellenzékiként történő beállítása három szempontból áll a Fidesz érdekében:

  • roncsolja a független sajtó hitelességét, tompítani próbálják az ott megjelenő információk/kritikák élét, hiszen csökkenhet az ereje egy cikknek, ha amögött közvetlen politikai érdek fedezhető fel;
  • elidegeníti saját szavazóit a nem-kormánysajtótól, a hatalom szemében tüskét jelentenek az olyan lapok, amelyeket ellenzéki és bizonytalan választók mellett fideszesek is olvasnak, és hitelesnek tartanak;
  • ezzel a narratívával igyekszik legitimálni a kormányközeli médiaholding felállítását, hiszen ha a politikai kommunikációjuk szerint komoly médiahálózat segíti az ellenzéket, akkor indokolttá válik az 500 kiadványból álló KESMA létrehozása és fenntartása.

A független sajtót összemosni az ellenzéki médiával azonban több tényező miatt sem állja meg a helyét.

Egyrészt, a pártoktól független lapok minden politikai szervezet ügyeiről beszámolnak; hogy mi mekkora figyelmet kap, az annak függvénye, hogy az adott eseménynek mekkora a közéleti relevanciája, illetve mennyire érdekli az olvasókat. Másrész, a politikához nem kötődő kiadványok működési logikáját nem a pártérdekek (politikusok szándékos segítése vagy lejáratása), hanem az olvasói igények kielégítése és a kíváncsiság határozza meg. Harmadrészt, míg a pártokhoz köthető kiadványokban politikai szereplők szabhatják meg a tartalmat és az irányvonalat, addig az autonóm szerkesztőségek működésébe egyik politikai erőnek sincs sem közvetlen, sem közvetett beleszólása.

Felmerülhet a kérdés, hogy – akár ebben a cikkben is – miért nem foglalkozunk részletesen az ellenzéki sajtóval is. Ennek oka éppen az említett számosság:

míg egyes ellenzéki pártokhoz legfeljebb néhány, jellemzően alacsony elérésű, különálló kiadvány tartozik, addig a Fidesz közvetlen kontrollja alatt közel 500, központilag vezérelt sajtótermék áll; kereskedelmi televíziótól milliós elérésű országos portálokon át a teljes megyei laphálózatig, és ott van még az évi 120 milliárd forintból a Fidesz szócsöveként működő közmédia is.

Ebből következik az utolsó szempont is: míg az ellenzéki felületek működésénél néhány tízmillió forintról beszélhetünk, addig Orbán médiabirodalmának a fenntartása éves szinten több tízmilliárd forintba kerül, ennek pedig jelentős része közpénz.