Deutsch: Nyugat-Európából irigykedve nézik a magyar médiahelyzetet

Legfontosabb

2021. február 24. – 15:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Közszájon forgó európai legendának tartja Deutsch Tamás azt, amit a magyar sajtószabadságról állítanak a nyugati sajtóban. A Fidesz európai parlamenti képviselőjétől a szerdai kormányülés előtt kérdeztük, hogy egyetért-e Szijjártó Péter külügyminiszterrel, aki szerint az egész nyugati-európai sajtó hazudik a magyar médiahelyzetről.

Deutsch szerint ugyan Magyarországon is lehetne „acélosabb” a sajtószabadság, hiszen ebben a tekintetben nincsen ideális állapot, de mindig arra kell törekedni, hogy jobb és jobb legyen a helyzet.

„De az az állapot, amiben a magyar sajtóviszonyok leledzenek, és általában az európai átlag, a tekintetben inkább Nyugat-Európából nézik irigykedve a magyar helyzetet”

– mondta a politikus, aki hozzátette, ezt tények tucatjaival is alá tudja támasztani.

A képviselő úgy látja, hogy Magyarországon a hétköznapokban a sajtószabadság tekintetében nincs olyan általános, negatív helyzet, amely jelentős mértékben, sőt radikálisan alulmúlja a nyugat-európai közállapotokat. Szerinte ennek pont az ellenkezője igaz.

A politikus kifejtette, hogy a sajtószabadságot érintő egyik legmasszívabb korlátozás az öncenzúra. Szerinte a liberális újságírói mainstream kimondva-kimondatlanul elvárásokat fogalmaz meg minden szerkesztőséggel kapcsolatban, és ha valaki más szóhasználattal vagy logikával nyúl egy témához, akkor Nyugaton kiírja magát a hiteles és egzisztenciával rendelkező újságírók világából.

A politikus szerint ezt a kockázatot sokan nem merik vállalni Nyugaton. „Ez az intézményesített, mélyen a liberális újságírók döntő többségének a DNS-ébe beíródó öncenzúra brutálisan erős ahhoz az állapothoz képest, ami Magyarországon van” – mondta. Ehhez képest Magyarországon Deutsch szerint a kormánnyal szemben kritikus hangoknak korábban is volt és most is van fórumuk, nem bántják az újságírókat (leszámítva a csípősebb megjegyzéseket a Facebookon).

Deutsch szerint nettó hazugság, hogy a politika, a 2010 óta hatalmon lévők, a kormánypártok vagy akár maga a kormány „bármilyen módon korlátozná a sajtószabadságot”. „Azt állítom, hogy ezzel szemben Nyugat-Európa tucatnyi országában hatalmi eszközökkel is erősített az egyébként hatalmi ráerősítés nélkül is a baloldali, liberális médiavilágban már létező öncenzúra intézménye, amely viszont radikálisan korlátozza a médiaszabadságot” – fogalmazott.

A teljes beszélgetést itt lehet megnézni:

(Frissítés: Cikkünk megjelenése után a képviselő helyreigazította magát, mely szerint az „Agyamban kopasz cenzor ül” nem Bizottság, hanem Európa Kiadó szám szövege!)

A kormányülés előtt Varga Judit igazságügyi miniszternél is érdeklődtünk, hogy áll a készülő Facebook-törvény. A politikus azt mondta, sokat kell még dolgozni, jelenleg az EU szabályozását vizsgálják. A törvénytervezet hátterével ebben a videóban foglalkoztunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!