Orbán: A tömeges oltásról készenléti oltásra állunk át

2021. június 4. – 07:29

frissítve

Orbán: A tömeges oltásról készenléti oltásra állunk át
Fotó: Orbán Viktor / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor szokásos péntek reggeli nyilatkozatait most élőben közvetítettük.

Fél óra után véget ért az interjú, hamarosan összefoglalóval jelentkezünk.

Orbán épp nem boldog az Eb-miatt, mert Szoboszlai nincs benne a magyar válogatottban, pedig „végre felemelkedett egy magyar csillag a világ labdarúgásának égboltjára”.

Ezután történelmi példákkal, törökveréssel, Mátyás bús hadával hasonlította össze a focit, de sikeres magyar szereplésre számít egyébként.

Arra kell törekedni, hogy „a földgolyó minden pontján” barátokat szerezzünk, ezeket a barátságokat pedig gazdasági együttműködésre váltsuk át.

Orbán úgy nőtt fel, hogy Toldit olvasott, ebből azt tanulta, hogy a magyar egy nagy nemzet, aki nem szigetelheti el magát, hanem együtt kell működnie a világgal.

A Kárpát-medencében senki nem teheti meg, hogy „nem kalkulál velünk, magyarokkal”, mondta Orbán, a szomszédainkkal egyre jobb kapcsolatokat hoznak létre, a kormány barátkozó politikát folytat, bár „nem könnyű barátokat szerezni”.

Jobban állunk, mint 11 éve a trianoni emlékezettel Orbán szerint, aki még Széchenyitől olvasta, hogy akit kővel dobálnak, akkor azokból a kövekből lépcsőt kell építeni. „Persze, volt egy országvesztés, hetedíziglen sem fogjuk elfelejteni, de akiket elszakítottak tőlünk, azok lélekben mindig velünk maradtak”, mondta. Az Összetartozás napja egy kísérlet arra, hogy kijöjjünk a veszteségérzetből, és az erőt és sikert respektáljuk, mert „a gyengével senki sem akar barátkozni”, tette hozzá.

Több mint egy éve vitatkoznak a pedofilellenes-törvényjavaslatról, „gyorsabban is döntésre is juthattunk volna, de vékony jégen járunk”. A kormány nem akar beleszólni senkinek az életvezetésébe, de nem akarják, hogy a gyerekek egészséges fejlődésére valami károsan hasson, mondta Orbán. Közben tudja, hogy az ember „agyonütné azt, aki csak egy ujjal is hozzáér a gyerekéhez”, „ez a legalja mindennek”, de nem akarnak olyan törvényt hozni, amit később megbánnának, ezért kell ezt jól átgondolni, mondta.

Az internet új „csatatért” hozott létre ebben, a gyerekek lubickolnak a modern világban, ide pedig a rossz dolgok is beáramolnak, ennek a szabályozása nehéz munka, de „meg fogjuk tenni”.

Mostantól már egyéni felelősség van abban, hogy ki oltja be magát, bármilyen „segítséget is ad” Orbán maga, a következményekért nem tudnak felelősséget vállalni, az életeket azért megmentik, ellátást adnak, mondta a miniszterelnök.

Megígérte a magyar kormány, hogy annyi munkahelyet hoznak létre, amennyit a vírus elvett, de a korlátozások alatt „nagyon nehéz” új munkahelyeket létrehozni Orbán szerint, a gazdaság újraindítása most kezdődik meg, ezzel pedig „nyerünk több hónapig gazdasági teljesítményt is, ami jobb lehet, mint másoké”, de persze rosszat senkinek nem kíván Orbán.

Lassan már nem emlékszünk arra sem Orbán szerint, milyen volt, amikor a zárások alatt nem lehetett kimenni, de Orbán járja a világot, „ott depresszió van”, de „mi már szabadok vagyunk”.

Az európai országok nincs ott, ahol Magyarország, mert ott kijárási tilalom van, maszk, nem lehet ki-be utazni, „és még kártyájuk sincs”, mondta Orbán. „Vagy eljutnak oda, ahol mi vagyunk, vagy nem” – tette hozzá.

Amikor lesz uniós zöldkártya, akkor minden ország a saját hatáskörében fogja ezt kiadni a saját lakosainak. Ezért most egy nagy fejlesztés folyik, itthon a Belügyminisztériumnak június 15-ig kell ezt az appot megcsinálnia, rajta lesz a második oltás, a vakcina fajtája, ez szinkronban lesz a többi ország saját oltási igazolványával, a plasztikkártya meg „jól van úgy, ahogy van”.

A magyar védettségi igazolvány „minőségét tekintve kiemelkedő”, amikor kollégáival találkozik, „rejtett büszkeséggel” szokta mutogatni, hogy Magyarországon van ilyen.

Orbán nem tudja, mi lesz még a gyerekekkel, „én óvatos vagyok, mégis csak gyerekekről van szó”, de közben mégsem akarják elzárni a szülőket attól, hogy ha ők be akarják oltatni a gyereküket, akkor meg legyen rá a lehetőségük.

Ennek ellenére nem akarnak oltási kampányt indítani, nincs perdöntő egészségügyi szakvélemény arról, hogy megegyezés lenne a témában, a nyár vége előtt biztosan nem lesz döntés ebben, mondta. A kiskorú gyerekeket a védettségi igazolványos szülők magukkal vihetik mindenhova, mondta.

A teljes magyar lakosság 54 százaléka kapta meg az első, 38 százaléka a második oltást.

A tömeges oltásról át fognak állni a készenléti oltásra: fenntartanak néhány oltóhelyet, aki kér oltást, annak oda kell mennie, a „kényelmes helyzet” meg fog változni.

Ha most mennének el az emberek oltásra, háziorvoshoz, oltópontra, jobban járnának Orbán szerint.

Majdnem 16 millió vakcinánk lesz az év végéig, ezek a zsákban vannak, „oltásbiztonságban vagyunk”.

Lejtmenetbe került a halálozások száma: 26 halott, 269 új fertőzött, 64 ezer aktív fertőzött van péntek reggel, mondta Orbán Viktor az interjú elején.

Csütörtökön 11 585 embert első dózissal, 81 942 embert pedig már a másodikkal oltottak be.

  • A magyar védettségi igazolvány digitális verziója június 15-ig tartalmazni fogja az oltás típusát és mindkét oltás dátumát, így megfelel majd az uniós szabályozásoknak. A digitális változat alkalmas lesz az uniós zöldkártya kiváltására a kormány szerint.
  • Nincs technikai akadálya annak, hogy július 1-től Magyarországon lehessen használni az uniós Covid-igazolványt, valamint a kormány bízik abban, hogy a magyar védettségi igazolványt is el fogják fogadni az EU-ban.
  • Tizenkét országgal megegyezett már a kormány a védettségi igazolványok kölcsönös elfogadásáról, az ezekből az országokból érkező emberek angol nyelvű igazolásait pedig kötelesek elfogadni Magyarországon.
  • Közel 3,7 millió második oltást kapott ember után 8193 ember betegedett meg, közülük 524 ember halt meg.
  • A harmadik hullám rendkívüli megterhelései után a kormány többletszabadságot adna az idei évre az egészségügyi dolgozóknak.
  • Tervezik, hogy a 16 év alattiak úgy mehessenek zenés-táncos rendezvényre, hogy csak a felnőtt kíséretüknek van védettségi igazolványa.
  • Orbán Viktor ősszel mehet Kínába.
  • Visszaéléseket láttak, azért kerülnek állami kézbe a meddőségi beavatkozások.
  • Nincs eljárás a Thaiföldről hazarendelt nagykövet ellen, és már nincs a Külgazdasági és Külügyminisztérium szolgálatában.
  • A Mátrai Erőmű az uniós kvótaszabályozás miatt termel jelentős veszteséget. A felvásárlásnak nem volt alternatívája.
  • 26 milliárd forintot ad a kormány járda- és útfelújításra az önkormányzatoknak.

A csütörtöki kormányinfót ebben a cikkben követtük.

Orbán Viktor tíz éve csak és kizárólag a kormányközeli sajtónak ad interjút, a Kossuth rádióban rendszeresen szólal meg péntekenként. A formátum interjú, ám váratlan, meglepő kérdést nem szokott kapni, ráadásul a kérdések sokszor leginkább állítások. A kormányfő maga mondta el 2019-ben, miért nem áll szóba nem baráti sajtóval: szerinte egy interjú nem bikaviadal, és máshogy is el tud jutni a választókhoz. Orbán 2019 elején azt hangoztatta, hogy Magyarországon baloldali, liberális és kormányellenes médiatöbbség van, majd tavaly ősszel Olaszországban már arra utalt, mintha ez kiegyenlítődött volna: „ha a magyar médiára vetünk egy pillantást, akkor a baloldalnak maximum 60, de inkább csak 50 százaléka van, és a keresztény-konzervatív jobboldalnak szintén 40-50 százaléka van”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!