Az ember agyonütné azt, aki egy ujjal is hozzáér a gyerekéhez

2021. június 4. – 07:53

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint egy éve vitatkoznak a pedofilellenes-törvényjavaslatról, „gyorsabban is döntésre is juthattunk volna, de vékony jégen járunk”. A kormány nem akar beleszólni senkinek az életvezetésébe, de nem akarják, hogy a gyerekek egészséges fejlődésére valami károsan hasson, mondta Orbán. Közben tudja, hogy az ember „agyonütné azt, aki csak egy ujjal is hozzáér a gyerekéhez”, „ez a legalja mindennek”, de nem akarnak olyan törvényt hozni, amit később megbánnának, ezért kell ezt jól átgondolni, mondta.

Az internet új „csatatért” hozott létre ebben, a gyerekek lubickolnak a modern világban, ide pedig a rossz dolgok is beáramolnak, ennek a szabályozása nehéz munka, de „meg fogjuk tenni”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!