Hetedíziglen sem fogjuk elfelejteni Trianont

2021. június 4. – 07:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Jobban állunk, mint 11 éve a trianoni emlékezettel Orbán szerint, aki még Széchenyitől olvasta, hogy akit kővel dobálnak, akkor azokból a kövekből lépcsőt kell építeni. „Persze, volt egy országvesztés, hetedíziglen sem fogjuk elfelejteni, de akiket elszakítottak tőlünk, azok lélekben mindig velünk maradtak”, mondta. Az Összetartozás napja egy kísérlet arra, hogy kijöjjünk a veszteségérzetből, és az erőt és sikert respektáljuk, mert „a gyengével senki sem akar barátkozni”, tette hozzá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!