Interjú
Völner Pál: Én is hibázhattam a munkám során, de nem követtem el bűncselekményt
Völner Pál volt igazságügyi államtitkár úgy gondolja, nem követett el bűncselekményt, felmentő ítéletre számít, hiába áll a vádiratban, hogy Schadl Györgytől összesen kb. 83 millió forintot...
Volf-Nagy Tünde úgy kérdezte Orbánt Sulyokról, hogy korábban Novák elnöki stábjának egyik vezetője...
Ő volt az exelnök első kommunikációs vezetője, de korábban gyakran ő csinálta az Orbán-interjúkat a Kossuth Rádióban és az M1-en is.
Orbán először mondta ki nyilvánosan Novák Katalin nevét a kegyelmi ügy kirobbanása óta
A miniszterelnök az M1-nek adott interjújában beszélt az új államfőről, és az amerikai útjáról is.
Még a legnívósabb tudományos lapokban is rengeteg szemét jelenik meg
Horváth Tamás Széchenyi-díjas agykutató többek között azt az agyterületet tanulmányozza, ami az éhségért felelős. Legizgalmasabb kutatási eredményeiről és még sok minden másról beszélt Veiszer...
A színikritikusok közül ebben az évezredben szerintem rajtam kívül senki nem köt nyakkendőt
Operettország című könyvének apropóján beszélgettünk a hazai kultúra páratlan jelenségével, a történészből lett színikritikus és operaszakértő László Ferenccel, akit így nemcsak a kötetről...
Spiró György: Ma is mindenki kussol, mindenki fél
Spiró György saját bevallása szerint a prolilétet tudja a legjobban ábrázolni és szerinte az irodalom nem arra való, hogy a lelkünket kitárjuk a világnak. Veiszer Alinda interjúja.
Kiverte a biztosítékot a Kellogg's vezérigazgatója azzal, hogy a szegényeknek müzlit kéne...
Gary Pilnick még múlt szerdán beszélt erről, egyből fel is háborodott az internet.
Orbán Balázs: Mi, magyarok nagyon komolyan vesszük a NATO-t
Arra a kérdésre, hogy elfogadhatónak tartja-e, hogy Oroszország erővel elvegyen területeket más országtól, a politikai tanácsadó azt válaszolta: ez nem arról szól, hogy ő mit gondol, hanem arról,...
Gazsi Rap Show: A jó tanár nem feladatot lát egy gyerekben
Gazsi Rap Show, alias Szőke Gáspár festőművész, tanár és rapper, aki régóta van a zenei pályán, mégis keveset tudni róla. Az After e heti adásában hiphopról, tanításról és az új albumáról is...
Magyar Péter Orbán feleségéről: Olyanokat láttam, hogy konkrét minisztereket vagy képviselőket...
Szerinte egy családi részvénytársaság az egész ország, és nincs szükség atombombákra az Orbán család milliárdossá válása mellett. Lévai Anikónak komoly befolyása van a párton belüli kérdésekben, és...









