Volf-Nagy Tünde úgy kérdezte Orbánt Sulyokról, hogy korábban Novák elnöki stábjának egyik vezetője volt

2024. március 10. – 22:41

Másolás

Vágólapra másolva

Két év után visszatért az M1 képernyőjére Volf-Nagy Tünde, aki 2022-es beiktatása után Novák Katalin elnöki stábjában kommunikációs vezető volt. Volf-Nagy Tünde vasárnap, Sulyok Tamás elnöki beiktatása előtt készített interjút Orbán Viktorral a Karmelitában, a beszélgetést az M1-en adták le, felvételről, itt írtunk róla.

Volf-Nagy Tünde Novák elnöki beiktatása előtt rendszeresen az Orbán-interjúk készítője volt, az M1 riportere és a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának vezetője is volt. 2003-ban kezdett a Magyar Televíziónál dolgozni, olyan műsorokon, mint a Főtér, az Aranyág vagy a 2005-ös Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogatója.

2009-től az M1 és M2 csatornák műsorigazgató-helyettese volt, később tartalomfejlesztési szakértő lett belőle, 2015 és 2020 között az M1-nek tudósított Berlinből. Orbánnal többször készített tévés és rádiós interjút is, olyan kérdéseket intézve a miniszterelnökhöz, mint például:

„A járvány első hullámát Berlinben töltöttem, és az volt a tapasztalatom, hogy a koronavírus mellett egy másik vírus is pusztított az európai és német sajtóban és politikában, amely Magyarország hitelét igyekezett rontani”

Novák elnöki stábja többször is lecserélődött a másfél éves elnöksége alatt, legutóbb még a kegyelmi ügy kirobbanása előtt, február 2-án posztolt arról, hogyan és miért változnak a munkatársai.

Novák legutóbbi kommunikációs vezetője Farkas Vajk volt, aki a Szabad Európa információi szerint az Alapjogokért Központ spanyolországi irodájának kommunikációs vezetőjeként dolgozik tovább.

Novák Katalin volt köztársasági elnök február 10-én mondott le, miután kiderült, hogy tavaly áprilisban a pápalátogatás ürügyén elnöki kegyelemben részesítette a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesét, K. Endrét, aki zsarolással kényszerítette az otthon több lakóját, hogy vonják vissza a pedofil igazgató ellen tett vallomásukat. K. Endréről szóló portrénkat itt olvashatja.

Sulyok Tamást visszafogott ceremónián iktatták be a Sándor-palota előtti téren vasárnap, és bár az új államfők beiktatására általában az előzők is elmennek – a kegyelmi ügybe belebukott Novák Katalin itt nem jelent meg, pedig a pár nappal ezelőtti beiktatási vacsorán ő is ott volt. Áder János és Schmitt Pál viszont ott ült az első sorban. Orbán Viktor az utolsók között futott be, felesége, Lévai Anikó és saját videós stábja mellett a legfontosabb miniszterét, Rogán Antalt is magával hozta.

Sulyok hivatalosan már március 5-től köztársasági elnök, már az első napján aláírta a svédek NATO-csatlakozásának ratifikációját, amit több mint másfél évig tartó huzavona után szavazott meg az Országgyűlés, és rögtön le is cserélte a Sándor-palota főigazgatóját: Schanda Tamást Szabó Attila László, Sulyok korábbi alkotmánybírósági kabinetfőnöke váltotta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!