Spiró György: Ma is mindenki kussol, mindenki fél

Műveiben a leggyakrabban feldolgozott korszak az 1956-os, a nyolcvanas évek végén pedig közellenségnek lett kikiáltva Magyarországon, mondta Spiró György író Veiszer Alinda e heti műsorában.

Egyik utolsó kötete, a Sajnálatos események előszavával indul a beszélgetés. A két tragédiát tartalmazó kötetet Spiró 2019 novemberében kezdte el írni. A könyv előszava Nagy Imre és társai kivégzéséről szól, az előszó vége azonban a mára csatol, ahol azt írja a szerző, hogy noha '56 el van temetve, és mindenki rég meghunyászkodott, mindenki tudja, miről kell kussolni, ő 2020-ban ugyanezt érzi. Veiszer Alinda kérésére Spiró elmondja, valóban, ez az érzés nem múlt el, a dolgok bizonyos szempontból nem változtak azóta sem, saját verséből idézve ma is „Mindenki kussol, mindenki fél”. Szerinte párhuzamot lehet vonni 1956-tal, mert az emberek félnek kifejezni a véleményüket az egzisztenciájuk elvesztése miatt.

Előfordult, hogy másokhoz hasonlóan ő maga is megalkudott a rendszerrel, például Az Ikszek című regénye esetében, amelyet több körben a legfelsőbb szintig, a kiadó szuperlektorához küldtek tovább cenzúrára. Másfél évvel a kézirat leadása után felhívta őt a kiadó főszerkesztője, hogy menjen be, mert húzni kell a szövegből. Elhatározta, hogy ha az egyharmadánál többet akarnak belőle húzni, azt nem engedélyezi. Aztán amikor bement, kiderült, hogy három helyen kell csak húzni, mindhárom helyen ugyanazt a szót: korrupció. Erre ő fellélegzett, és boldogan kihúzta, hiszen maga az egész regény úgyis erről szól – ezt is egyfajta megalkuvásnak tartja. Később tudta meg, hogy a könyvét engedélyező szuperlektor Pándi Pál volt.

Békecsászár című drámája kapcsán, amelyet több mint tizenegy évig írt, elmondja, tizenhatévesen az alapötlete az volt, hogy az uralkodó nincs is, csak azáltal teremtődik meg, hogy az emberek elkezdenek beszélni róla. Az imago kiépítését említi, amikor nem öröklődik a hatalom, hanem lentről kezd el képződni. A társadalom, amelyet ő a darabjában nem lerombol, a semmiből épül fel, és már eleve hazug, ő ezt láthatta 1956 után. Hogy ez egy áthallás-e? Igen, ez egy látomás volt, válaszolja, azt látta, tapasztalta akkor fiatalon, hogy ez így működik a 20. században is, és látjuk, hogy itt van a 21. században is.

Az egész modern politika erről szól, teszi hozzá, csak akkor még nem volt meg hozzá a televízió és a média hatalma. Így emelkedett fel Sztálin, Hitler, Mussolini is.
Spiró életében nem véletlenül az 1956-os események a legfajsúlyosabbak, tízévesként már politizált barátaival, pontosan követték a körülöttük zajló eseményeket. Műveiben is ez a leggyakoribb téma. Így emlékszik vissza:

Mindent tudtunk előtte is, alatta is.

„Az egyik osztálytársunk papája a négy között volt, akit a Rajk temetésen újratemettek. Az ő mamája jóban volt a Rajknéval és elmondta, mi folyik, hogyan rabolták el a Nagy Imrééket.” Hozzáteszi, már akkor eldöntötte, hogy távol tartja magát a hatalmi pozícióktól.

Rajk László peréről szólva hangsúlyozza, ő némileg mást gondol erről, mint a történészek. Felfedezett valamit, amiről a történészek nem írtak. Ugyanis, amikor a spanyol polgárháború után az ott harcoló magyar kommunisták Franciaországba menekültek, koncentrációs táborokba zárták őket. Majd Sztálin paktumot kötött Hitlerrel, és a magyar kommunistákat elvezényelték németországi repülőgyárakba dolgozni.

Ez nincs megírva sehol, és az az érdekes, hogy a Rajk-perben sem merül fel, annyira kínos a történet.

Ezután, meséli tovább Spiró, hazatérve Rajk fontos funkciót látott el, és amikor a szovjet megszállás alatt álló országokban a kommunista vezetők úgy gondolták, érdemes lenne a balkáni népek részvételével egy államszövetséget létrehozni, ezt Rajk is támogatta. Ekkor épp Kádárral együtt Moszkvában volt és pozitívan nyilatkozott erről a tervről. „Az lett a veszte, de legalábbis hozzájárult a perhez”, teszi hozzá az író.

A kérdésre, hogy a Kádár-korszak végén miért vitte el néhány kéziratát és adta át egy barátjának, elmondja, nem tudta, hogy túléli-e ezt az egész válságot. Az élete veszélyben volt, ráadásul a csernobili felhőben is utazott és azt hitte, nem sok ideje van hátra.

Nagyon nagy volt rajtam a nyomás és jószerivel egyedül maradtam. (Az Ikszek megjelenésekor, 1986) kikiáltottak cionistának, lengyelellenesnek, és a magyar irodalmi közélet tagjai, akikről azt hittem, hogy a barátaim, átmentek az utca túloldalára.

Hozzáteszi, közellenségnek volt kikiáltva Magyarországon, de már a társadalom többsége közellenség, tehát azóta javult a helyzet.

Az író a drámákkal való ismerkedése kapcsán elmondja ifjú éveiről, hogy akkor úgy gondolta, nincs magyar drámai hagyomány, mert Madáchot és Katona Józsefet tanítottak csak nekik. Úgy érezte, ő maga fedezheti fel a magyar dráma világát, sőt alkothatja meg azt, mert amit a színházakban akkor lehetett látni, az szerinte rémes, ócska volt.

Veiszer Alinda rámutat egy másik témára: Spiró írásaiban kíméletlenül szól családja tagjairól. Noha édesapjáról szépen ír, anyukájáról, nagyanyjáról keményen. „Nagyanyám buta volt és műveletlen, nem volt miről beszélgetni vele”, idézi tőle Veiszer Alinda. Az író szerint nem keményen, hanem igazat írt, hiszen nem minden családi kapcsolat ideális.

Apámat mérhetetlenül szerettem. De az irodalom nem arra való, hogy a lelkünket kitárjuk a világnak, hanem, hogy igazat írjunk az emberi kapcsolatokról és olyat írjunk, amit még nem írtak meg.

Hozzáteszi, újat kell írni az emberről. Nem gyűlölte az anyját sem, de nagyon szerencsétlen volt. Nagyanyja munkás volt, nem járt iskolába, anyja szintúgy iskolázatlan volt, az utca nevelte. Ő, mint író, amit magával hozott, ez a primitív hülyeség, ezt tanulta meg. Lassan jött rá, hogy a prolilétet tudja igazán ábrázolni.

Az interjút teljes egészében havi díjért cserébe ezen a felületen lehet megnézni.

Frissítés: Cikkünkben eredetileg tévesen azt írtuk, hogy Az Ikszek című regényből Pándi Pál húzatta ki három helyről a korrupció szót. Valójában Pándi Pál engedélyezte a regény megjelenését. A cikket ennek megfelelően javítottuk, a hibáért elnézést kérünk.