Ingatlaneladás
Luxustársasház és mélygarázs épül azon az V. kerületi telken, amit korábban bőven áron alul adott...
A belvárosi önkormányzat értéke körülbelül negyedéért, 55,6 millió forintért passzolta el az épület 92 százalékát, most 2,5 milliárd forintos beruházás készül a telken.
Budapestet leszámítva mindenhol nőtt a lakáseladási kedv tavaly
A 2023-as gyenge év után összességében élénkülést hozott az év az eladó lakóingatlanok piacán.
5 milliárdos kastély és 800 ezres ház is gazdát cserélt idén Magyarországon
Itt vannak 2024 legjei a hazai ingatlanpiacról.
355 millió forintért árulják Szijjártó Péter feleségének dunakeszi házát
Szijjártó-Nagy Szilvia hét évvel ezelőtt az apósától kapott kölcsönből és banki hitelből vette a nyolcszobás házat.
Már 699 millió forintért megvehető Torgyán József márványpadlós villája
Az egykori kisgazda politikus XII. kerületi, panorámás ingatlanját egy éve még 950 millióért hirdették.
Egyre többen keresnek eladó ingatlant, de ettől még nem szálltak el nagyon az árak
Az év első négy hónapjában országosan csak 3,5 százalékos volt a drágulás a lakáspiacon.
Már csak négy budapesti kerület van, ahol egymillió alatt lehet kapni egy négyzetméter új lakást
Két megyei jogú városban egymillió forint fölé ment az új lakások négyzetméterára.
Blikk: Vajna Tímea eladta az 1,3 milliárd forintért hirdetett rózsadombi villáját
A 403 négyzetméteres házban négy hálószoba és három fürdőszoba is található.
Félmilliárd forintért újabb hét ingatlant adna el becsült érték alatt a Belváros
2007 óta több száz ingatlant adtak el ezzel a módszerrel.
Duna House: Közel negyedével kevesebb lakást tudtak eladni idén Budapesten
Azok között volt viszont 440 millió forintos, örökpanorámás ingatlan is.









