Indotek

Jellinek Dániel: Nem tervezem eladni az Auchant kormányközeli köröknek
Novemberben derült ki, hogy az Indotek négy év után beszáll a magyar Auchanba, közben a tulajdonos, Jellinek Dániel ellen vádat emeltek egy kiterjedt áfacsalási ügyben, miután magára vállalta az...
Négy év huzavona után Jellinek Dániel cégcsoportjához kerülhet az Auchan egy része
Versenyhivatali fázisba ért az Auchan felvásárlása, az Indotek csoport négy éve jelentkezett be a kisebbségi tulajdonrészért.
Majdnem 50 millió euróért vásárolt meg egy spanyol plázát Jellinek Dániel Indotek-csoportja
A Magyarország egyik leggazdagabb, NER-közeli embere által vezetett ingatlanberuházó portfóliójában 40-nél is több bevásárlóközpont található, ehhez a listához csatlakozott most az Espacio León.
Jellinek Dániel megvette a hazai Auchan 47 százalékát
Két év telt el a szándéktól az üzletig. A francia menedzsment viszi tovább az élelmiszer-kereskedelem irányítását, de a magyar Indotek a kisebbségi pakett mellett a korzó, vagyis az Auchanok mellett...
Nyomozók szálltak ki az egyik leggazdagabb magyar apjához, fiktív számlák befogadásával gyanúsítják
Az Indotek-vezér Jellinek Dániel apja került a NAV nyomozóinak céltáblájára. A cégcsoport bízik az eljárás megszüntetésében.
Mégis bezárják a csepeli munkásszállót
Tavaly ősszel megmenekült, most viszont a tulajdonos szerint muszáj lesz felújítani, ezért július 31-ig mindenkinek ki kell költöznie.
Eladja a Sofitelt Jellinek Dániel cége
A legjobb ajánlatot az Equilor Alapkezelő Zrt. nyújtotta be egy általa kezelt alap nevében.
Lelassult Orbán Viktor nagy terve, a magyar cégek külföldi terjeszkedése
A vállalatfelvásárlási piacon a Covid óta zavart kelt, hogy az államok a versenyjog mellett nemzetbiztonsági indokkal is leállíthatják a tranzakciókat. Magyarország ebben nagyon különös rezsimet...
Mégsem zárják be a csepeli munkásszállót
Megállapodott a polgármester a NER-közeli tulajdonossal.
Eljutott Karácsony nyílt levele, egyeztetésre hívta a fővárost a bezárás előtt álló csepeli szálló...
Közleményükben azt írják, már Karácsony nyílt levele előtt is keresték a bezárás miatt a fővárosi önkormányzatot, de nem reagáltak.
Kövess minket Facebookon is!