Majdnem 50 millió euróért vásárolt meg egy spanyol plázát Jellinek Dániel Indotek-csoportja

2024. augusztus 12. – 08:41

Másolás

Vágólapra másolva

A budapesti székhelyű, európai ingatlanberuházó és vagyonkezelő vállalat, az Indotek Group csaknem 50 millió euróért megvásárolta az amerikai Blackstone Inc. alapkezelő vállalat által birtokolt Espacio León bevásárlóközpontot – közölte az ingatlanberuházó az MTI-vel.

Az Indotek a spanyolországi Castilla y León tartomány egyik bevásárlóközpontját vette meg, az akvizíció finanszírozását a Banco Santander biztosította.

A 2004-ben átadott, majd 2018-ban korszerűsített és felújított Espacio León évi 4,1 millió látogatót vonz. A bevásárlóközpont 112 üzlethelyiséggel, 1277 parkolóhellyel és 36 914 négyzetméter bérbe adható területtel rendelkezik, jelenleg 93 százalékos kihasználtsággal működik.

A közlemény szerint 1600 szobás spanyol tengerparti szállodaportfóliója mellett az Indotek Group ibériai érdekeltségei között kereskedelmi park, számos szupermarket, ipari ingatlanok is vannak, valamint tavaly két plázát is vásárolt Valenciában és Barcelonában.

A budapesti székhelyű Indotek Group ingatlanberuházó, -hasznosító és vagyonkezelő cégcsoport 13 európai országban van jelen. A tulajdonos Jellinek Dániel, akinek bizonyos érdekeltségei az elmúlt években elsőbbségi részvényeken keresztül Tiborcz Istvánt is gazdagították. 2023-ban a csoport 47 százalékot vásárolt a francia Auchan hazai hipermarket-üzletében és 100 százalékot az úgynevezett korzó-üzletben. Ez azoknak a bérleményeknek a kezelése, amelyek kívül vannak az élelmiszerboltok pénztárán, tehát ahol a gyógyszertár, a kulcsmásoló, a trikófestő és egyéb üzletek működnek.

Korábban a Telex írt arról a döbbenetes esetről, amikor az MFB egy 200 milliárd forintos állami tőkeprogramról konkrétan nem árulta el nekünk, hogy kik nyerték el a forrásokat. A Telex azonban piaci források segítségével kiderítette, hogy az MFB a négy 50 milliárd forintos mandátumból egyet adott az Equilornak, egyet a PortfolLonnak (OTP-csoport), kettőt pedig Jellinek akkori érdekeltségeire bízott.

Hasonlóan erős volt Jellinek nyerési aránya a vidéki szállodafejlesztést támogató Kisfaludy programban, amit szintén a Válasz tárt fel több nagyon alapos cikkben. A cikkben emlegetett, korábban Tiborcz, majd Jellinek által is birtokolt Appeninn azóta a támogatott turisztikai projektjeiből kiszállt. Emellett az is ismert, hogy az utóbbi években Jellinek Dániel több üzletet is kötött Tiborcz Istvánnal.

Jellinek az ország egyik leggazdagabb embere, cégbirodalmából például 27 milliárd forint került át Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak az üzleti köréhez 2019 és 2022 között. Ugyanebben az időszakban egy rejtélyes forrásból szinte hajszálpontosan ugyanez az összeg megjelent Tiborcz legfontosabb vállalatában, a pénz eredetét pedig a miniszterelnök veje külön kérdésre sem volt hajlandó elárulni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!