Hegymászás

Olvad a hó Mount Everesten, egyre több holttest kerül elő
Mentőexpedíciót indított Nepál, hogy ne úgy nézzen ki a hegy, mintha egy fagyos temető lenne.
Megtalálták a pakisztáni hegyen eltűnt japán hegymászók egyikének holttestét
A két mászó hordár nélkül vágott neki az Aranycsúcsnak is nevezett hegynek.
Százéves a Mount Everest legnagyobb talánya
Mallory és Irvine talán már 29 évvel korábban feljutott a Föld legmagasabb csúcsára, mint a hivatalos világelső, de a két mászó odaveszett, és a fényképezőgépük sem került elő azóta sem. Mallory...
Idén már tizenegy tonna szemetet és négy holttestet hoztak le a Mount Everestről
A nepáli hadsereg 2019-ben kezdte el takarítani a világ legmagasabb hegycsúcsát.
Purnima Shrestha az első nő, aki egy szezonban háromszor mászta meg a Mount Everestet
A nepáli nő szűk két hét alatt triplázott a Föld legmagasabb hegyén.
Idén is bedugult a Mount Everest, annyian akartak egyszerre felmászni rá
Kedden egyszerre körülbelül kétszázan akartak feljutni a Föld legmagasabb hegycsúcsára, ami miatt sorban kellett állni. A hegynek már több áldozata van idén is.
Meghalt az a hegymászó, aki első afrikaiként akart pótoxigén nélkül feljutni a Mount Everestre
Serpája utolsó üzenetében azt közölte, hogy a kenyai férfi abnormálisan viselkedik, nem akar visszafordulni sem.
Két magyar hegymászó kalandjai Kis-Tibet nagy csúcsain
Csigalassúsággal, folyamatosan zihálva tettük egyik lábunkat a másik után, így kerültünk méterről méterre közelebb a tető sziklás kiszögelléséhez – számolnak be a 6280 méteres Dzo Jongo megmászásáról.
Nekivág a 8027 méteres Sisapangma hegycsúcsnak Varga Csaba
A nagyváradi hegymászó pótlólagos oxigén és serpák segítsége nélkül akar majd a csúcsra jutni.
Az Everest első meghódítóit segítő serpa unokája a világ legmagasabb hegyére is elhozta az...
Tszering Gjaltszen már 2003-ban internetsátrat hozott létre a Mount Everest nepáli alaptáborában, 2014 óta pedig neki köszönhetően van kiterjedt wifihálózat bőven ötezer méter felett is.
Kövess minket Facebookon is!