Halál

Utoljára 38 éve haltak meg annyian márciusban, mint idén
Akkor a rendkívül magasan tetőző influenzajárvány, most a koronavírus-járvány áll a háttérben. Tavalyhoz képest 40 százalékkal nőtt a halálozások száma.
Talált egy üveget, megkínálta vendégét, aki belehalt a gyomirtóba
Lezárult a nyomozás az orosházi tanyán történt halálesettel kapcsolatban.
Belehalt egy kaliforniai férfi a rendőri intézkedésbe, miután öt percen át nyomták a földre
Mario Arenales Gonzalez április 19-én halt meg, a testkamerás felvételek viszont csak kedden láttak napvilágot. Ennek nyomán már vizsgálják is az ügyet.
Meghalt El Risitas, a Trollfoci által is felkapott spanyol humorista
A férfi 2007-ben adott emlékezetes interjút, amit azóta számtalanszor értelmeztek újra. Nálunk a Trollfoci tette ismertté, egyszer még meg is hívták Magyarországra.
Meghalt a divattervező, akinek ruháiban Meryl Streep önmaga lehetett
A marokkói születésű Alber Elbaz 59 éves korában koronavírusban vesztette életét.
Meghalt Monspart Sarolta
Az egykori világbajnok tájfutó szombat reggel, 76 éves korában halt meg.
Féltékenységből szennyvízaknába fojtotta kétéves öccsét egy 13 éves fiú Zemplénben
A minősített emberöléssel vádolt fiú szerint szülei jobban gondoskodtak az öccséről, mint róla.
Kövess minket Facebookon is!