Belehalt egy kaliforniai férfi a rendőri intézkedésbe, miután öt percen át nyomták a földre

2021. április 29. – 13:09

Belehalt egy kaliforniai férfi a rendőri intézkedésbe, miután öt percen át nyomták a földre
Fotó: City of Alameda / YouTube

Másolás

Vágólapra másolva

Bő egy hét telt el azóta, hogy az esküdszék mindhárom vádpontban bűnösnek mondta ki a tavaly májusban George Floyd nyakára térdelő, ezzel a férfit megölő Derek Chauvint, a döntést pedig sokan fontos lépésnek nevezték a rendőrség rendszerszintű reformjában. Ennek nehézségét ugyanakkor jól mutatja, hogy egy nappal az ítélet előtt nagyon hasonló eset történt a kaliforniai Alamedában, ahol a rendőrök öt percig nyomtak a földe egy 26 éves férfit, aki bele is halt az intézkedésbe – írja a CNN.

Az április 19-én történt esetről a rendőrök még aznap kiadtak egy közleményt, melyben úgy fogalmaztak, hogy több bejelentés nyomán megpróbáltak letartóztatni egy férfit, ám ennek dulakodás lett a vége. Mint írták, a férfinél ekkor orvosi vészhelyzet állt elő, és rögtön meg is kezdték az újraélesztését, valamint értesítették az illetékes szerveket. A közlemény szerint a férfit kórházba szállították, ahol nem sokkal később életét vesztette.

A rendőrség másnap újabb közleményt adott ki, melyben jelezték, hogy a 26 éves Mario Arenales Gonzalez ügyében vizsgálat indult, majd pénteken Alameda is bejelentette, hogy egy szakértő bevonásával vizsgálni fogja az ügyet. A kedden megjelent testkamerás felvételek alapján nem is véletlenül vették elő az intézkedést, ez alapján ugyanis a láthatóan illuminált állapotban lévő Gonzalez teljesen összezavarodott a rendőrségi intézkedéstől, és tíz percig hezitált, hogy egyáltalán megmondja-e nekik a nevét.

A rendőrök végül megpróbálták letartóztatni, a férfi azonban nem működött együtt, így a földre vitték és ott bilincselték meg. A hason fekvő férfi továbbra is próbált kiszabadulni, és egyre hangosabban nyöszörgött. A rendőrök eközben egymásnak is hangsúlyozták, hogy ne gyakoroljanak nyomást a férfira, de a rajta térdelő rendőr társa felvetésére sem akarta, oldalára fordítani a férfit, mert nem akarta elveszíteni a fogást rajta. A videó alapján az nem egyértelmű, hogy pontosan mekkora volt a nyomás a férfin.

Gonzalez nagyjából öt perc után pár másodperc alatt teljesen mozdulatlanná vált, ekkor rögtön megkezdték az újraélesztését, de nem jártak sikerrel. Néhány perccel később az újraélesztési procedúra ellenére megállapították, hogy a férfinak nincs pulzusa, kórházba ezt követően vitték. Azt egyelőre nem közölték, hogy mi vezetett Gonzalez halálához, és hogy szerepet játszhatott-e benne a drog vagy az alkohol. Gonzalez családjának ügyvédje szerint az első rendőrségi közlemény ennek fényében félrevezető volt, és nagyban hasonlított arra, amit tavaly George Floyd halála után kiadtak. Az ügyvéd azt is hozzátette, hogy a férfi halála elkerülhető lett volna, és azt is hozzátette, hogy senki nem érdemel még komoly büntetést sem, aki látványosan részeg egy parkban.

A férfi testvére szerint Gonzalez nem jelentett fenyegetést senkire, a rendőrök pedig egyszerűen csak meggyilkolták őt.

A helyi rendőrfőnök a felvétel kapcsán elmondta, felzaklatta, hogy végig kellett néznie, ahogy egy fiatal férfi elveszti az életét. Mint mondta, vannak kérdései az üggyel kapcsolatban, de a videókból nem lehet leszűrni a teljes sztorit, arra a kérdésre pedig, hogy az intézkedő rendőrök a protokoll szerint jártak-e el, azt válaszolta, hogy reméli, ez majd kiderül a vizsgálatok során. Szerinte senki sem akarja azt látni, hogy a szükségesnél tovább szorítsanak le valakit hason fekve a földre, de nem tudja, hogy a rendőrök miért döntöttek így, ezért reméli, hogy ez is kiderül majd.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!