Talált egy üveget, megkínálta vendégét, aki belehalt a gyomirtóba

2021. április 29. – 15:48

frissítve

Talált egy üveget, megkínálta vendégét, aki belehalt a gyomirtóba

Másolás

Vágólapra másolva

Lezárta a rendőrség azt a gondatlanságból elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt indult nyomozást, amely egy újévi halálesetet vizsgált egy orosházi tanyán. Az ügyészségnek átadott iratok szerint a későbbi áldozat szilveszteri vendégségben volt egy párnál, amelynek női tagját korábbról ismerte.

Szilveszter után is maradt a férfi a házigazdáknál, akikkel „ház körüli munkákat végeztek és közben italoztak. Miután a pálinka és a sör elfogyott, 2020. január 3-án délután a házigazda két borosüveget vett elő, és mondta a vendégnek, hogy válasszon, melyikből kér” – írta a Police.hu.

A férfi belekóstolt az üvegben lévő kék folyadékba, de rossznak találta, nem kért többet belőle. Később azonban rosszul lett, így bevitték a kórházba, ahol néhány nappal később meghalt.

A nyomozóknak a házigazda azt mondta, hogy „egy szemetes mellett az utcán találta az üveget, amely csak egy műanyag dugóval volt lezárva. Úgy kínálta meg belőle a vendégét, hogy nem nézte meg, mi van benne.”

Az igazságügyi szakértői vizsgálat kimondta, hogy a palackban totális gyomirtó volt, ez a vegyszer okozta a férfi halálát.